Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Belényi Gyula: A munkások állami ellenőrzése és a munkásellenállás (1949-1956) 43
A MUNKÁSOK ÁLLAMI ELLENŐRZÉSE ... (1949-1956) 79 vé váltak.13 2 Ennek a december 11-ig, a Nagybudapesti Központi Munkástanács két, a kormánnyal tárgyaló vezetőjének letartóztatásáig tartó szakasznak a részletes bemutatásától el kell tekintenünk. Csak jelezzük, hogy fő politikai céljuk a november 4. előtti helyzet visszaállítása volt, ezt képviselték az időközben létrejött kerületi munkástanácsok és a november 14-én megalakult Központi Munkástanács is. A szovjet hadseregre támaszkodó kormány és a nagy tömegtámogatást élvező, követeléseinek alátámasztásra több alkalommal sztrájkot szervező munkástanácsok konfrontációjában végül az előbbi kerekedett felül. Már a december 5-i tömeges letartóztatások során 200 munkástanácsi vezetőt hurcoltak el. December 11-én feloszlatták a kerületi és a központi munkástanácsot (utóbbi körülbelül még egy hónapig megpróbált illegálisan működni), egyidejűleg az ötvenes évek első feléhez hasonlóan újra bevezették a rögtönítélő bíráskodást. Ugyanazon a napon csalták tőrbe és tartóztatták le a magyar munkástanácsok két vezetőjét, Rácz Sándort és Bali Sándort.133 Ez átmenetileg tovább növelte a munkástanácsok radikalizmusát. Ráczék munkahelyén, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban sztrájk tört ki. A gyárban ugyan „december 13-án 4-5 ezer ember megjelent, de a munkát nem vették fel. A munka megtagadásának oka Rácz és Bali volt Országos Munkástanács [sic!] tagjainak letartóztatása. A délelőtt folyamán gyűléseket tartottak, ahol követelték, a Belügyminisztérium engedje szabadon Rácz és Bali személyeket. Az üzemen belül karhatalmi egységek teljesítenek szolgálatot" - jelentette még ugyanazon a napon a KGM egyik osztályvezetője.134 Távlatilag azonban a két vezető letartóztatása a munkástanácsok visszaszorításnak, térvesztésének kezdete volt, mert a fegyveres erővel, a gyáron belül megjelenő karhatalommal — amire az idézett jelentés is utal — nem lehetett eredményesen szembeszállni. Különösen azért nem, mert a nyílt karhatalmi elnyomást egyéb intézkedésekkel kombinálta az új hatalom. Főleg a sorozatos, részben titokban folyó további letartóztatásokra gondolunk, de feltétlenül számításba kell vennünk a leszerelő intézkedések hatását is: például a nagyarányú béremelését,13 5 valamint azt, hogy 1956 végétől néhány hónapon át azt a látszatot keltették, hogy a Kádár-kormány saját politikai feltételeinek elfogadása esetén gyáron belül hosszú távon engedélyezi a munkástanácsok működését.13 6 A növekvő számú letartóztatás ellen december közepén még tiltakozni próbált néhány munkástanács, kérve, hogy ismertessék velük társaik letartóztatásának okait, sőt még azt is hozzátették, hogy az elvitt emberek élvezték társaik bizalmát,1 '' ám ez a kiállás egyre szórványosabbá és erőtlenebbé vált. A januári "2 A forradalom után nem sokkal kibocsátott, nagy forrásértékű ENSZ-jelentés a november 4-től kibontakozott harcot egyenesen úgy értelmezte, hogy az a „magyar gyári munkásság és a szovjet hadsereg között" folyt. Ld. 1956. Az Egyesült Nemzetek Szervezete különbizottságának jelentése. Budapest, Hunnia, 1989. 81. 133 Ld. Bili Lomax: Magyarország 1956. Budapest, Aura, 1989. 198-202. [Krassó György jegyzeteivel.] Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. Budapest, Kulturtrade, 1998. 152-153. 134 PIL, 290. f. 1/40. ő. e. Sárvári Simon KGM-osztályvezető jelentése. 1956. december 13. 135 1956 végén központi intézkedésekkel mintegy 15-17%-kal emelték az ipari munkások reálbérét. 136 1956. november 22-én, alig egy héttel a Nagybudapesti Központi Munkástanács megalakulása (november 14.) után, az Elnöki Tanács rendeletben szabályozta a munkástanácsok működését. 137 PIL, 290. f. 1/45. ő. e. A MOM munkástanácsának 1956. december 17-i ülése.
