Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Belényi Gyula: A munkások állami ellenőrzése és a munkásellenállás (1949-1956) 43
80 BELÉNYI GYULA helyzetet pedig már két csepeli munkástanács 8-án kiadott közös nyilatkozata jellemzi a leghívebben, ezért érdemes kommentár nélkül, teljes terjedelmében idéznünk azt: „Feloszlató nyilatkozat. A magyar nép forradalmának tisztelt október 23-i események hoztak létre minket abból a célból, hogy független, szabad Magyarországot építsünk és teremtsük meg a félelem nélküli életet. Az időközben bekövetkezett események bizonyítják, hogy e kötelességeinket a jelenleg fennálló körülmények között teljesíteni nem tudjuk. Számunkra nem vár végrehajtásnál egyéb szerep [sic!]. Meggyőződésünk ellenére rendeleteket végrehajtani nem tudunk, nem nézhetjük tétlenül, hogy munkástanács tagokat minden különösebb indok nélkül letartóztatnak, zaklatnak és az egész munkástanácsot lényegében ellenforradalmárnak bélyegezzék. Végső soron arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy egyéni sorsunkkal nem törődve, a dolgozók véleményének megfelelően visszaadjuk megbízatásunkat. A fenti elhatározásunk nem jelenti azt, hogy a felelősség alól kívánunk kibújni, azonban úgy véljük, hogy a jelenlegi helyzetben a dolgozók kívánságait megvalósítani nem tudjuk, létezésünkkel nem hitegethetjük dolgozó társainkat, és ezért megbízatásunkat visszahelyezzük dolgozó társaink kezébe. 1957. január 8-án. Csepeli Vas- és Fémművek Munkástanács Elnöksége. Csepel Vas- és Acélöntödék Munkástanácsa."13 8 1956 végétől, 1957 elejétől a munkástanácsok tevékenységében szerepet vállaló emberekre, jórészt ipari munkásokra nehéz korszak köszöntött. Már 1956 végén megkezdődtek a letartóztatások, amelyek 1957-ben, 1958-ban, sőt még 1959-ben is folytatódtak.13 9 Hogy országosan hány munkástanácsi vezetőt, tágabban ipari munkást érintettek a megtorlások, számszerű pontossággal jelenleg még nem állapítható meg, de azt azért tudjuk, hogy a forradalmi tevékenységért kivégzettek körében jóval az átlag felett voltak fizikai munkások. A letartóztatottakkal a munkások egy része nemcsak szimpatizált, hanem például a DIMAVAG-ban titokban pénzt is gyűjtött családjaik megsegítésére.14 0 Az akció eredményességét nem ismerjük, mindenestre a kezdeményezés önmagában is jelentősnek mondható, hiszen a gyáron belüli gyűjtés tiltott, „illegális szervezkedésnek" minősített és rendőrségileg megfigyelt dolog volt.14 1 Egy 1960-as ügynöki jelentés nem csak arról tanúskodik, hogy még akkor is élt ez a kezdeményezés, hanem igen érdekes módon az egykori „vörös segély" eszméjének ellentéteként „fehér segély"-nek nevezte az akciót.14 2 Azokat a munkástanácstagokat és a forradalomban más módon részt vállalt embereket, akiket nem internáltak és nem börtönöztek be, hanem a gyárban maradhattak, a besúgók segítségével állandó megfigyelés alatt tartották - még a hatvanas években is.14 3 Még inkább ezt tették azokkal, akik ítéletüket letöltve vagy az internálásból hazaengedve álltak vissza a munkába.14 4 Fontosabb események közeledtével, főleg október 23. előtt ezeket az embereket néhány napra egyszerűen bevitték a rendőrségre és csak az évforduló elmúltával engedték ki 138 PIL, 290. f. 1/43. ő. e. 139 ÁBTL, M-16.386. „Debreczeni János" ügynök. Feljegyzés. 1959. április 22. 140 ÁBTL, M-16.835. „Gál András" ügynök. Jelentés. 1958. március 4. 141 Uo. „Gál András" ügynök. Jelentés. 1958. május 16. 142 ÁBTL, M-16.384. „Hernádi András" ügynök. Jelentés. 1960. augusztus 31. 143 ÁBTL, M-16.835. „Gál András" ügynök. Több jelentés. 144 Molnár Adrienne: Szabadlábra ítélve. In: Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról. 1956-os Intézet. Budapest, 2003. 245-270.
