Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kosztolnyik; Z. J: Hungary under the Early Arpads; 890 to 1063 (Ism.: Tóth Sándor László) 771

774 TÖRTÉNETI IRODALOM korábbi írásomban, jóllehet azzal is tisztában vagyok, hogy a források színszimbolikai utalásai nem egészen egyértelműek; a fehér-fekete ellentétpár utalhat bőr- és hajszínkülönbségekre, lehet földrajzi orientációs jelentése (a nomád szimbolikában a színek égtájakat is jelölhetnek), vagy akár a keresztény-pogány ellentétet is kifejezheti. A monográfia következő öt fejezete (V-X) elsősorban Szent István személyiségével és uralkodásával foglalkozik. Az ötödik fejezet két alfejezetre tagolva az első keresztény uralkodó családjával, személyiségével és hatalomra kerülésének körülményeivel foglalkozik. Az első alfejezet előbb az első magyar király szüleit, Géza fejedelmet és Saroltát, majd Szent Istvánt és feleségét, Gizellát mutatja be a korabeli források alapján. A szerző Géza fejedelem kapcsán utal kereszténysége felemás voltára, személyiségének eltérő jellemzésére a forrásokban (erőskezű, gyenge), valamint Géza feleségével kapcsolatos eltérő híradásokra. Kosztolnyik Zoltán óvatosan megfogalmazott, vitatható feltevése szerint Vajk-István édesanyja, Sarolta (Beleknegini) Géza első, míg a lengyel forrásban szereplő lengyel Adelhaid a második felesége volt. A szerző István életpályája felvázolásakor érinti a keresztelés időpontjának nehezen eldönthető problémáját (974-ben vagy jóval később, a 990-es években), amely voltaképpen függvénye a források alapján nehezen meghatározható születési időpontnak. Véleményem szerint a források közvetlen és közvetett adatai, s a kortárs Thietmar által még ismert pogány Vajk név ezredforduló körüli szereplése arra engednek következtetni, hogy Vajk-István 975 táján vagy azt követően születhetett, így keresztelését illetően 974 nem jöhet szóba, inkább a gyanúba vett 990-es évek. A szerző István személyiségét is igyekszik megragadni; komoly, értelmes és keresztény hivatástudattal rendelkező vezetőként mutatja be. Röviden utal a bajor herceg, majd császár, II. Henrik testvére, Gizella keresztény neveltetésére és környezetére, rokonságára. A szerző árnyalt megközelítése szerint a magyarság keresztény hitre térítésében Istvánnak, Gizellának, Szent Adalbertnek egyaránt része lehetett Ebben az alfejezetben foglalkozik röviden a vármegye szervezéssel is, amelyet helyesen frank mintára vezet vissza, de utal szláv elnevezésére is. A második alfejezet István hatalom gyakorlását, vezetői képességeit vizsgálja. A szerző helyesen hangsúlyozza, hogy a király határozottan lépett fel az ellene lázadókkal, így Koppánnyal, Gyulával és Ajtonnyal szemben. Hasonlóképpen megvédte országát II. Konrád német császártól és sikeresen harcolt Vitéz Boleszláv lengyel király ellen. Kosztolnyik Zoltán bemutatja Szent István főként egyházi tanácsadóit, „munkatársait"; Gellért csanádi püspököt, az Asztrikkal azonosított Anastasius érseket, és Bonipert pécsi püspököt. Részletesen leírja a koronakérést és küldést, az 1001 első napjára (karácsonyra) tett koronázást, valamint utal a koronázási jelvényekre is (országalma, jogar, lándzsa). A következő két fejezet (VI-VII.) alaposan tárgyalja Szent István törvénykezését, törvényeit. Kapcsolódik ehhez a törvények végrehajtásáról, a kormányzásról szóló fejezet (VIII.), amelyben a szerző áttekinti a korabeli társadalom szerkezetét, az egyes társadalmi csoportokat is. Úgy vélem, hogy e három fejezet képezi a mű gerincét, s a munka legjobban kidolgozott része. A VI. fejezet „a király mint törvényhozó" címet viseli és három alfejezetre tagolódik. Az első alfejezet Szent István három legendáját elemzi, amelyek fontos forrásai uralkodásának. A szerző jól érzékelteti a legendák szemléletének különbségeit, eltéréseit. A kisebb legenda keménykezű uralkodóként ábrázolta Istvánt, míg a nagyobb legenda kegyes, erőtlen és aszketikus személyiségként. A szerző helyesen emelte ki a Hartvik-legenda újításait, főképpen azt, hogy Hartvik —főképpen a koronaküldés leírásában- uralkodója, Könyves Kálmán Szent Istvánt követő és szuverén egyházpolitikáját tükrözte. A második alfejezet a királyi törvényhozást vizsgálja. A szerző hangsúlyozza a király törvényhozói szerepét, aki a királyi tanács tagjaival együtt törvényeket alkotott azzal a céllal, hogy biztosítsa országa belső békéjét, rendjét és védelmezze a tulajdonjogot. A törvények vizsgálata kapcsán a szerző kitér a büntetésekre, a vérdíj fogalmára és összegére, utal a törvényekben tükröződő korabeli társadalomra, s a lassan fejlődő, immár nem nomád gazdasági életre. A harmadik alfejezet az István alakját tükröző magyarországi legendákra „rímelve" István személyiségét és tevékenységét a külföldi források felől vizsgálja. Ε források tisztelettel, elismeréssel említik az igazságos, kegyes uralkodót és fiáról, feleségéről is hasonlóképpen emlékeznek meg. A VII. fejezet az előző fejezet folytatásaként a törvény és a király kapcsolatát elemzi. Az első alfejezet a kánonjog hatását vizsgálja a magyar törvényekre a 11. században. A szerző kiemeli, hogy Szent István egyházi tanácsadói fontos szerepet játszottak a magyar törvényalkotásban, hiszen információkkal látták el az egyházi jog, tulajdon kérdéseiben. Helyesen látja ugyanakkor, hogy jóllehet az uralkodó két törvénykönyvére elsődleges hatást valóban az egyházi jog gyakorolt, s emellett a nyugati-frank, germán jog is hatott, a magyar szokásjogot (pl. vérdíj) és a korabeli