Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - S. Pallós Piroska: Magyar állami népiskolák a fiumei kormányzóságban 1870-1918 733
MAGYAR ÁLLAMI NÉPISKOLÁK A FIUMEI KORMÁNYZÓSÁGBAN 1870-1918 7 35 „Bennünket itt megfigyelő, hideg, szeretet nélküli szemmel néznek, mi most is idegenek vagyunk itt, akikből hasznot húznak, de egy csepp szeretetet sem adnak. Ez teszi bizonytalanná, félszeggé a mi embereink működését is -nem olvadunk össze egy nemes célért, egy magas eszméért, gyanakvó szemmel nézzük egymás lépteit, és mert nem tudunk szeretni, nem tudunk bízni és hinni sem. És ez a hideg szellő átjárja a társadalmi életet is. A tisztviselők csak a maguk emelkedése iránt vannak érdekkel, felfelé azon a lajtorján, és onnan milyen jól esik letekinteni a kisebbekre, a kevesebb ügyességgel és szerencsével bíró tömegre! Csak olyan átutazó postaállomásnak tekintik ezek is ezt a Fiumét, ahonnan aztán könnyebben lehet emelkedni, hivalkodni, kapaszkodni. (...) Hiszen itt is találni művelt embereket, de fájdalom, csak elvétve, a többség közönséges hivatalgép, őket nyilván a szűk kör teszi rövidlátókká, teli előítéletes fogalmakkal."2 0 Azonban a tanítók/tanítónők közül kevesen barátkoztak meg a helyi élettel, rövid idő elteltével többen a menekülésszerű távozást választották, vagy a legkülönbözőbb indokok alapján sürgősen áthelyezésüket kérték. Aztán mások léptek a helyükre s ők ugyanúgy várták a megfelelő pillanatot, hogy visszatérhessenek Magyarországra. S voltak olyanok is, akiket jobbnak láttak elküldeni. (A helybeliek nem egyszer megvádolták a magyar hatóságokat azzal, hogy a kellemetlenkedőktől, a kényelmetlenné vált emberektől úgy akarnak megszabadulni, hogy a tengermellékre helyezik őket.) Azok, akik maradtak megkedvelték a várost, vagy nem volt magas pártfogójuk, akik segítettek volna visszakerülni az anyaországba. A lehető legjobban próbáltak alkalmazkodtak a körülményekhez. Életük azonban nem volt mentes konfliktusoktól, hiszen sokféle felfogás, érzelem, kultúra, nemzeti elkötelezettség ütközött akár egy tantestületen belül is. És terhelték őket magánéleti gondok is. Az iskolafenntartók a tanítók/tanítónők illetményeiről pontosan rendelkeztek. Iskolatípusokként meghatározták az egy évre járó fizetést, amit kiegészítettek lakbérpótlékkal. Ötévente a tanítók jutalmat kaphattak, az igazgatói teendők ellátásáért külön pótlék járt. A bérek, és a helyi árak ismeretében azonban ki lehet jelenteni, az állami iskolák alkalmazottai nagyon szerényen éltek. Megérkezésüket követően azonnal szembe találták magukat az otthonteremtés nehézségéivel. A napi megélhetés is gondot jelentett, magukat és családjukat nehezen tudták eltartani. Rendszeresen fizetési előleget kértek, uzsorakamatra kölcsönt vettek fel, évekre előre eladósodtak. Fiumébe családos tanító kinevezését nem is ajánlották. „... vidéki városokban már bizonyos jóléthez szokott családos tanító itt Fiumében fizetésből alig élhet meg, hanem csak nyomorog és évődik." 20 Kánya Emília: Réges-régi időkről. Egy 19. századi írónő emlékiratai. Budapest é.n. [1998.] 245-256. A XIX. század második felének lapszerkesztője, Kánya Emília 1884. decemberében költözött Fiumébe, és 1905. december 30-án temették el a fiumei Campo Santón. Lányai állami iskolában tanítottak, veje állami hivatalnok volt. A városban eltöltött 21 esztendőt ő is, mint előbb-utóbb mindenki, száműzetésként, vagy ahogy az alkalmazottak mondogatták, „gyarmati szolgálatként" élte meg. Emlékirata segíti az eligazodást a fiumei magyarok világában a XIX. század utolsó évtizedeiben.
