Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Dobszay Tamás: A szabad községek rendezésétől a szerződött községek felszabadításáig. A községek ügye az 1843/44-es országgyűlésen 545

554 DOBSZAY TAMÁS kodóé, a kormányé, amely mindeddig a saját politikai bázisa erősítésére, a felsőbbség hatalmának játékterének szélesítésére, a rendek, az országgyűlés és az önkormányzatiság gyengítésére használta a szabadságolás folyamatát? Vagy a községek feletti gyámkodásra hajlamos, nemesi jellegét nehezen levetkőző megyei vezetésé? Vagy éppen a társadalom önrendelkezésének lehetséges keretet adó országgyűlés legyen a fő tényező? Szentkirályiék javaslata— azzal, hogy a rendezést az országgyűlés kezébe tette — többféle, de mindenképp a társadalmi önrendelkezés irányába nyitott megoldásra ad lehetőséget. Indokolta ezt a rugalmasságot a szabaduló községek feltételeinek rendkívüli változatossága is: „Minthogy azonban e községek terjedelmök, fekvésök- s egyéb körülményekhez képest igen különbözők, a törvényhozás feladata jelenleg csak általános elvek megállapításában határoztathatik, mik szerint a szabad községek időközileg [ideiglenesenl a megyék közbenjöttével lennének rendezendők. Ily rendelkezési alap p.o. a helyhatóság általános eszméje. A szabályok pedig, mikben a községek alkotmánya a megyék által körüliratik, további általános intézkedések anyagául mindenkor az országgyűlés elébe terjesztetnének." A törvény tehát keretjellegű, a rendezés a viszonyokat ismerő megye feladata, de az országgyűlés ellenőrzése mellett, amely aztán majd a tapasztalatok alapján fog tudni országos érvénnyel finomítani a rendezés feltételein. A majdan intézkedő megye és országgyűlés azonban már nem a nemesi megye és a kiváltságosok országgyűlése lenne. A rendezés része ugyanis, hogy a szabad községekre alapozva a megye népképviseleti irányú átalakítása megkezdődne, s így a megyék követei sem kizárólag a nemesség, hanem a szabad községek képviselői is lennének. A községek rendezése tehát itt a politikai jogok kiterjesztésére, a népképviselet előkészítésére tett lépések sorába illeszkedik: „Az örökváltság e községeknek a helyhatósági független állás biztosításán kívül nagyobb jogok gyakorlására is igényt nyújt. Apáink mondák, hogy földesúri viszonyainknál fogva természetes védői az adózó népnek, most e viszonyok az örökváltság által felbomlanak, s lehetetlen nem éreznünk a változás szükségességét, a népképviselet kifejlését. Hogy ez átalakulás lépcsőnként s legkisebb ingadozás nélkül történjék, lehet-e kívánatosabb és jámborabb szándék, mint e községeknek, megváltásuk rende és ideje szerint adni befolyást, képviseletet a megyékben, s a népet — mint mondani szokták — lassanként venni be az alkotmány sánczaiba." A fentiekből következően Szentkirályi nem hiszi, hogy ez a megoldás lenne maga a népképviselet, hanem azt közvetlenül előkészítő, a fennálló rendiségbe illeszkedő, de annak rendszerét, erőviszonyait lényegesen módosító fontos lépésnek láttatja, amely révén majdan keresztülvihető lehet a valódi népképviselet. A „lassú, alkotmányszerű haladás" terve az indítéka annak, hogy a törvényjavaslat egy kérdésről hiányérzetet támasztó módon látszólag nem intézkedik: a nemesek és a község viszonyának alapelveiről, a nemesek községi igazgatás alá helyezéséről. Nem kívánták ennek felvetésével a nemesi közvéleményt e fontos reform ellen hangolni, a rendezést e téren ideiglenesen a megyékre kívánták hagyni. A reformellenzék remélhette, hogy a megyei intézkedések nyomán e kérdés előkészítése is megtörténik a közvéleményben.