Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek kérdése a reformkorban és 1848-49-ben 515
KIRÁLYI HASZONVÉTELEK KÉRDÉSE A REFORMKORBAN ÉS 1848-49-BEN 539 fontosságot tulajdonított a kisebb királyi haszonvételeknek. A 77, illetve a középponti osztály kiegészítése révén 78 §-ból álló törvényjavaslatból9 3 28 foglalkozott a regálékkal, ezek közül is 17 a bormérés jogával. Az egyéni képviselői indítványokkal és Szokolai István fentebb elemzett javaslatával egyezően a minisztériumi törvénytervezet is kárpótlás nélkül kívánta megszüntetni a sör- és pálinkafőzésre, a vadászatra vonatkozó földesúri privilégiumot, s kimondotta, hogy ezekkel a jogokkal saját birtokán mindenki élhet. Nem kívánta azonban e haszonvételeket a földbirtok nélküliekre is kiterjeszteni. A halászatot községi jog formájában javasolta gyakorolni úgy, hogy a jövedelemből a község tagjai „birtokaránylag" osztozzanak. Az elkülönözött kisebb tavakban azonban a birtokos szabadon halászhatott volna, ezek a törvény hatályba lépésekor sem váltak volna közössé.94 Kárpótlás nélkül kívánta a tervezet a földesúrnak fizetett malombért is megszüntetni. Kimondotta, hogy szélmalmokat és szárazmalmokat mindenki szabadon létesíthet saját birtokán, ez vonatkozik a vízimalmokra is, ha azok az 1840. évi X. tc.-ben szereplő feltételeknek megfelelnek. A legfontosabb regálék, a korcsmáitatás, a mészárszék tartás joga, valamint az országos és hetivásárok rendezésének joga Deák szerint a jövőben a községeket kell, hogy megillesse. Nem olyanformán azonban, hogy e privilégiumok kárpótlás nélkül megszűnnek, miként az egyéni javaslatokban felmerült, hanem a Kossuth Hírlapjában megfogalmazottaknak megfelelően kárpótlás fizetésével. A kárpótlást az a tőke jelentette volna, amit 5%-os kamatláb mellett az elveszített évi jövedelemből számítottak ki. A kármentesítés e javaslat szerint nem az állam feladata, mint az elveszített úrbériségek esetében, hanem azoké a közösségeké, amelyek e jogokat megszerzik. A regálék esetében is érvényesült volna az önmegváltás elve, mint Deák javaslatainak más elemeiben, mint pl. a szőlődézsma megváltásánál, vagy a majorsági zsellérek külső és belső birtokai esetében.95 A községek a korcsmatartás, mészárszék-állítás, valamint a magánosok kezén lévő piac- és vásártartás jogát „elbecsültetéssel" szerezhették volna meg. Bizonyára azért nem megváltással, mert azt korábbi törvények tiltották. A törvénytervezet részletesen szabályozza az elbecsültetési és az ezt követő kárpótlási eljárást. Megállapítja, hogy a volt földesúr is a község tagja, ha annak határában birtokkal rendelkezik, „habár ott nem laknék is." A javaslatnak van szűkítő értelme a korábbi gyakorlathoz képest, amelyben akkor is élhettek az uraságok a regáliákkal, ha nem volt allodiális birtokuk a falu határában. Igaz, a legelő-elkülönözési törvény szabálya szerint a volt földbirtokosokat nem lehetett kizárni a legelőből, ha nem volt más birtokuk a határban, így a 93 Beér János szerk: i. m. 621-633. 94 Uo. 629. 95 Für Lajos: A majorsági zsellérkérdés rendezése 1848-49-ben. (Szabó István szerk: Agrártörténeti tanulmányok) Budapest 1960. 452—i59. Orosz István: A szőlődézsma megszüntetése 1848-ban és 1868-ban. (Rácz István szerk: Szabó István Emlékkönyv) Debrecen 1998. 316-319. Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás (Molnár András szerk: A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere) Zalaegerszeg 1998. 37-39. Orosz István: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás kiszélesítése. Kisebbségkutatás 2003. 3. sz. 521.
