Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek kérdése a reformkorban és 1848-49-ben 515
KIRÁLYI HASZONVÉTELEK KÉRDÉSE A REFORMKORBAN ÉS 1848-49-BEN 537 lami adót kell fizetni, ami a befolyt évi jövedelem 5%-a. Húsz forintos bírsággal sújtaná azokat, akik rossz húst, vagy bort mérnek, hamis mértéket használnak, akik nem jelentik be üzletüket stb. Ismételt kihágásokért a „mérési jog" elveszítésével és börtönnel büntetné a tulajdonosokat, a pusztákon engedély nélkül csapszéket vagy mészárszéket állítókat 100 forint bírsággal. Az egyéni képviselői indítványok sorába tartozik Halász Boldizsár javaslata is. Ο azt javasolta, hogy 1849 január 1-től minden magánbirtokban lévő utat, hidat és révet állami tulajdonba kell venni és rajtuk mindenki fizetni köteles. A magánutakat, hidakat és réveket kisajátítással óhajtotta állami tulajdonba venni s ezáltal a vám- és révjog kisebb királyi haszonvétel jellege megszűnt volna. Az országgyűlés a katonai helyzetre való tekintettel e javaslatot nem tárgyalta ugyanúgy, mint az előzőeket sem. Táncsics esetében, amint említettük az volt az indoklás, hogy csak általánosságban rendelkezik, a másik két szerző esetében pedig az, hogy együtt kerül sor a tárgyalásra a kormány előterjesztésével. Szacsvay László és Madarász László törvényjavaslatának beterjesztése után néhány nappal, augusztus 10-én Szokolaí István cikket írt a regálékról Kossuth Hírlapjában. Megállapítja, hogy ahol arisztokratikus kormányzás van, ott „hűbéri színezetet" mutatnak a törvények és az intézmények is. Ennek eredményeként születtek meg a regálék is, amelyek a nemesség monopoliumai. „Számos olly jogokat, mellyek természeti jogok, vagy ezeken alapult birtokjognak szükségképi kifolyásai, melyeket jogosan nem is lehetne a jobbágyoktól elvonni (a nemesség) ön részére egyedárús czikkekké tőn." A halászat, malom állítás, vadászat, korcsmáltatási és mészárszék tartási jog egyedárúságra épültek, holott a velük való élés minden birtokost megilletne. A regáliák, amelyeket az 1848-évi törvények is meghagytak, a népnek nemcsak jólétével „hanem önállóságával és méltóságával is ellentétben állnak" s valójában a jobbágyfelszabadítás után is „a hűbéri szolgaságot" tartják fenn, s az ipar és nemzetgazdászat kifejlődését gátolják. Mindezekből az következik, hogy a nemesség kezei között lévő haszonvételeket át kell adni a népnek, általánossá kell tenni a regáliák eltörlését. Erre kényszerítő törvényt kell hozni. „Valamint az örök váltság általános kötelességgé tétetett, úgy a regálék beváltására is minden községet kényszerítőleg kell kötelezni." A kényszerített regálé megváltás indokaként az szerepel, hogy sok település megmaradna a régi feltételek között, annál is inkább, mert a szerző nem állami kárpótlás mellett óhajtja megszüntetni az úri haszonvételeket. De azt állítja, hogy a megváltás költségei nem lesznek magasak, mert „minden hűbéri váltságnál alapul csak az a haszon szolgálhat, melly a megváltandó jogból származott". Ez a haszonvétel pedig az idők folyamán igen csekély értékre szállott alá. A Kossuth nevét viselő lap publicistája arra az elvre hivatkozik, amit Kossuth már az 1840-es években is hangoztatott, hogy a megváltás ellenértéke nem az a teher, amit a szolgáltatásra kötelezettnek le kell róni, hanem csak az a jövedelem lehet, ami az uraságoknak tisztán fennmaradt.9 1 Ez az elv érvénye-91 KLÖM XI. Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. S.a.r. Barta István. Budapest 1951. 179-180. Varga János: Batthyány és a jobbágyfelszabadítás. Századok 1982. 1120. Orosz István: Kos-
