Századok – 2005

KRÓNIKA - Szádeczky-Kardoss Samu (1918-2004) (Makk Ferenc) 507

KRÓNIKA SZÁDECZKY-KARDOSS SAMU (1918-2004) Hosszú, türelemmel viselt súlyos betegség következtében 2004. november 9-én életének 87. évében Szegeden elhunyt Szádeczky-Kardoss Samu professor emeritus, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető tanára. Szádeczky professzor úr 1918. január 21-én Kolozsvárott született a magyar egyetemeknek számos kiváló tudóst adó család sarjaként. A család — Erdély román megszállása után — a Szamos mellől előbb Pozsonyba, majd Szegedre költözött. Szádeczky-Kardoss Samu a Tisza parti városban végezte iskolai és egyetemi tanulmányait. Görög-latin szakos középiskolai tanári diplomáját 1940-ben a Ferenc József Tudományegyetemen kapta meg. Tanárai — klasszika-filológiából Förster Aurél és Marót Károly, ókori történelemből meg régészetből Buday Árpád és Banner János — a korszak nemzetközi hírű professzorai voltak. Néhány éves kolozsvári s nagyon rövid budapesti kitérő után 1945 őszétől egészen haláláig Szegeden élt és dolgozott. 1950-ben lett egyetemi docens, 1962-ben nevezték ki professzorrá a Bölcsészkaron. 1952 és 1959 között az Ókori Történeti Tanszéket irányította, 1957-ben bízták meg az ismét felállított Klasszika-Filológiai Tanszék vezetésével, amit 1988-as nyugdíjaztatásáig látott el, szívós munkával gyakorlatilag a semmiből teremtett rangos görög-latin tanszéket. Közben az 1968-1970-es időszakban ismét megbízták az Ókortörténeti és Régészeti Tanszék irányításával. Nyugdíjas professzorként még hosszú évekig részt vett a medievisztika szakos és az őstörténet szakos oktatásban, valamint a történelem PhD-képzésben. A Klasszika-Filológiai Tanszéken oktatómunkájának középpontjában a görög és a latin nyelv egyetemi szintű tanítása állott. Közismerten igényes és híresen szigorú tanár volt. Hatalmas tudása révén nemcsak a klasszikus nyelvek logikája és szépsége bontakozott ki, hanem az antik görög-latin civilizáció nagyszerűsége is magával ragadóan tárult fel hallgatói előtt. Előadásaiban és írásaiban következetesen vallotta és hirdette, hogy az európai kultúra gyökerei a görög-latin világba nyúlnak vissza. Homéros és Vergilius, Aiskhylos és Sophoklés, Mimnermos és Catullus, Démosthenés és Cicero, Thukydidés és Tacitus, Platon, Aristotelés és Seneca s a többi antik szellemóriás nélkül ugyanúgy nem születhetett volna meg az európai humán műveltség, miként az ókori természettudósok (így Pythagoras, Eukleidés, Arkhimédés és Eratosthenés) zseniális gondolatai nélkül nem fejlődhetett volna ki a modern európai természettudomány sem. A görög-latin antikvitás csodálatos világának — benne történelmének — megismerése és tanulmányozása szempontjából alapvetőnek tartotta a klasszikus nyelvek tanulását és tanítását. Éppen ezért a szellemi sötétség uralmának fogta fel azt a korszakot, amikor a barbár kultúrpolitika 1950 és