Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - People and Nature in Historical Perspective (Ism.: Szende Katalin) 495

497 TÖRTÉNETI IRODALOM környezet jellegére vonatkozó következtetésekre is alkalmat adnak. A legteljesebb adatsor az i.e. 2 - i.sz. 1. századra, illetve az 1590-1994 közötti időszakra áll rendelkezésre, amelyből például kitűnik, hogy a római korban a Kárpát-medence éghajlata a mai Észak-Itáliáéhoz volt hasonló. A harmadik fő blokk írásainak középpontjában szintén az időjárás történeti vizsgálata áll. Az egész kötet talán legátfogóbb tanulmányában a téma egyik legismertebb szakértője, a cseh Rudolf Brázdil ismerteti a történeti éghajlattan kialakulását, forrásbázisát és újabb eredményeit, elsősorban a műszeres mérések előtti korszakra vonatkozóan. Összehasonlítja az írásos adatok és a természteti megfigyelések nyújtotta lehetőségeket, és áttekinti az elmúlt évezred éghajlatának fejlődését. Számos kollégájával ellentétben nem tartja szerencsésnek a „kis jégkorszak" kifejezés általános használatát a 16-19. századra vonatkozóan, mert ez véleménye szerint túlságosan sematikussá teszi az időjárásról alkotott képet. A szegedi Rácz Lajos, ugyanezen téma hazai szakértője az időjárás évszakonkénti változását, a klimatikus változások évenkénti alakulását és ennek magyarországi vetületét vizsgálja. A cikk második felében 30 éves periódusokban áttekinti Közép-Európa éghajlatának főbb változásait a 16. és 19. század között. A blokk harmadik cikkében Dionysios Stathakopoulos, a bécsi egyetem oktatója a bizánci birodalom ezer éves fennállásának időszakát tekinti át éghajlati szempontból. Nagy léptékben felvázolja a teljes időszakra jellemző — és a Nyugat-Európában megfigyeltektől több tekintetben eltérő — hosszútávú klímaváltozásokat, majd néhány esettanulmányt mutat be az időjárás közvetlen és távlati hatásainak érzékeltetésére. A kötet utolsó nagyobb egysége különböző, módszertani szempontból is tanulságos esettanulmányokat mutat be. Szabó Péter, a kötet másik szerkesztője, a középkori történeti ökológai kutatások egyik hazai úttörője szűkebb szakterülete, a középkori erdőtörténet forrásait veszi számba. A témával most ismerkedő olvasók meglepődhetnek, hogy hányféle írott (határjárások, becsűjegyzékek, birtokösszeírások, egyéb oklevelek) és terepen kutatható, más tudományágak által feldolgozott vagy az idős fákon a helyszínen megfigyelt adatot kell számításba venni, ha az erdők és művelésük történetét akarja akár töredékesen is rekonstruálni a kutató. Takács Károly győri régész az Árpád-kori árokrendszerek kutatásáról számol be. Terepbejárással és ásatással nagy kiterjedésű, gondosan megtervezett csatornarendszert térképezett fel a Győr megyei Rábaközben és a Tóközben, amelynek némely elemeit (különösen a halastavakat) 13. századi határjárásokban is azonosította. Hasonló jelenségeket idéz a Kárpát-medence más területeiről, a Tisza és a Körösök vidékéről is. Ugyanakkor elismeri, hogy a rendszert fenntartó korabeli társadalmi háttér még tisztázatlan, és ez egyes kutatókban kétségeket támaszt eredményeivel kapcsolatban. Sárosi Edit régész az írásos adatokban szegény alföldi területeken végzett topográfiai vizsgálódások múltját és lehetőségeit vázolja fel és bővíti ki saját kutatásai alapján. Ennek során a Kecskemét közelében lévő elpusztult Alsó- és Felsőmonostor települések elhelyezkedését, felszíni nyomait és térképi ábrázolásait azonosította olyan helyszíneken, ahol az írásos adatok alapján főként egy (esetleg két) monostor meglétét feltételezték. Zatykó Csilla, az MTA Régészeti Intézetének kutatója szintén összetett módszerekkel, de írásos adatokkal sokkal bővebben ellátott településeken: a Somogy megyei Nagyszakácsiban és Csepelyen kutatott. Az utóbbi helyen egy igen részletes határjárás, az előbbi faluban a helyi pálos kolostorhoz kapcsolódó mintegy száz birtokadományozó és csereoklevél, valamint terepbejárási megfigyelések nemcsak a belterület, hanem a határ és használata részletes rekonstrukcióját is lehetővé tették. A kötet írásainak áttekintéséből egy nagy jövő előtt álló új történeti irányzat kutatási területét, módszereit, eredményeit ismerhetjük meg. A tanulmányok talán legfontosabb közös vonása az, hogy minden szerző — akár kevés, akár sok forrással rendelkezik — hangsúlyozza a különböző kutatási módszerek és forrástipusok együttes használatának fontosságát. Ez az igény túllép a hiányok egyszerű kiküszöbölésén, és ott is összehasonlítást, kritikai hozzáállást sürget, ahol eddig egyfajta forrás felhasználásával már kialakult valmiféle öntörvényű kép. A szerzők és szerkesztők alaposságát dicséri, hogy nemcsak az átfogóbb jellegű írások, de az esettanulmányok is nagyon alapos — természetszerűleg nem mindig azonos irányzathoz tartozó — elméleti háttérrel, nemzetközi kitekintéssel készültek, elsősorban az angolszász terület irányában. A kötet sokat tesz azért, hogy egy soron következő nemzetközi áttekintésnél ez a figyelem már kölcsönös legyen, és a közép-európai, köztük a hazai eredmények is megjelenhessenek a külföldi kollégák látókörében. Egy személy- és helynévmutató tovább növelte volna a kötet használhatóságát, amely így is sok tanulsággal szolgál természettudósosknak, történészeknek és régészeknek egyaránt, és a kutatók új nemzedékének oktatásában is méltán kaphat helyet. Szende Katalin