Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szakály Orsolya: Egy vállalkozó főnemes. Vay Miklós báró (1756-1824) (Ism.: Urbán Aladár) 489

494 TÖRTÉNETI IRODALOM kalmából újtípusú ekét szerzett be, arról másolatokat készített, bemutatót is szervezett, de azok használata nem honosodott meg. Az Angliából rendelt vetőgép másolatát a kovácsok nem tudták elkészíteni, így az csak Vay birtokán működött. Vay üzlet iránt érzékének jó példáját adja a „Salétromvállalkozás" című fejezet. Ez arról számol be, hogy a báró főúri barátai biztatására miként vállalkozott a természetben előforduló salétrom gyűjtésére. A lőpor alapanyagául szolgáló salétrom termelése és eladása Mária Terézia óta királyi monopólium volt, és azt a tüzérség hadiszerekkel foglalkozó központi hivatala ellenőrizte. Kelet-Magyarországon Szabolcs, Bihar és a környező vármegyék „salétromszérűjén" gyűjtötték össze a nyers salétromot, amelyet a termelők „felfőzve" a Nagykálló központtal működő kerület kezelőjének (adminisztrátorának) szolgáltattak be. A tüzérség által felügyelt kerület adminisztrátorai, a de Paully fivérek apjuktól orçkolték a szabadalmat. 1798 márciusában Vay báró azzal a beadvánnyal fordult Saurau grófhoz, a Kamara elnökéhez, hogy a térség salétromban gazdag, de a szabadalmazottak „beszállítói" által nem művelt előfordulásokat ő hasznosíthassa és a kitermelt salétrom exportjára kapjon engedélyt. (Indok: a háborús helyzetben jó ára van a salétromnak, s ez bevételt biztosítana a kincstárnak.) A Kamara elnöke a felügyelettel megbízott illetékes főhadszertári hivatalhoz továbbította a kérelmet. Colloredo gróf, a tüzérség főparancsnoka a tervet ellenezte, de a Kamara közbenjárására az uralkodó egy hónapon belül kiadta a salétrom kiviteli engedélyt. A szabadalom birtokában Vay a salétromfölddel rendelkező főurak részvételével — és más befektetőkkel — részvénytársaságot kezdeményezett a de Paully fivérek minden tiltakozása, beadványa ellenére. A kérdéssel Bécsben a legmagasabb szinten foglalkoztak, s ennek eredményeként a szabadalom birtokosai elfogadták Vay kártalanítási ajánlatát. A báró így 1800 elején maga lépett szerződésre a tüzérségi főszertári hivatallal. A Vay által 1799-ben szervezett, többségében arisztokratákból álló részvénytársaság (tagjainak névsorát és a befizetett összeget közli a könyv) termelő tevékenységét 1800-ban kezdte meg. A rendelkezésre álló adatok szerint a vállalkozás 1804-ig ráfizetéses volt, s csak lassan konszolidálódott. Az 1811. évi devalvációt megsínylette, s a békeévek sem kedveztek a salétrom árának. Vay azonban talpon maradt, s haláláig — egy kivételével — „kivásárolta" részvényeseit. A jövedelmező vállalkozást legidősebb fia, ifjabb Vay Miklós örökölte. (1848 április végén Kossuth minisztériumának egyik első rendelkezése volt, hogy Vay Miklós bárót a Tiszán túli terület salétrom termelési miniszteri biztosának nevezte ki.) A vállalkozást a család 1856-ban eladta Debrecen városának. A kötet utolsó fejezete „Közélet és vízszabályozás" cím alatt a báró tevékenységének eddig nem érintett területeit és életének utolsó évtizedeit mutatja be. Vay 1793-ban — mint említettük — szemének megromlására hivatkozva kilépett a szolgálatból, s lemondott kapitányi nyugdíjáról is. Közéleti tevékenysége során kapcsolatba került A Reformátorok Társaságával, de tagsága nem állapítható meg. Azt tudjuk, hogy Hajnóczy József kivégzése előtt tizennégy barátjának küldött üzenetet, s közöttük volt Vay Miklós is. A bárót 1795-ben névtelenül feljelentették jakobinus nézetei miatt, de az ellene folytatott vizsgálat eredménytelen volt. A báró 1799 júniusában megházasodott (felesége Adelsheim Johanna bárónő a badeni nagyhercegségből), s ezt követően egy haragosa ismét feljelentette. Ez a vizsgálat is felmentéssel végződött. A franciák elleni nemesi felkelés korai szakaszában, 1797-ben Vayt ezredesnek nevezték ki, majd 1805-ben a Tiszántúlon a nemesi dandár parancsnoka volt. Az 1807. évi diétán a báró felszólalt az országgyűlési háborús megajánlások mellett elszaporodott „magánadományok" ellen, mert azok — mint mondotta — a hivatalvásárlás eszközei lehetnek. A nyilatkozat nagy felháborodást váltott ki, az uralkodó felségárulásnak tekintette a kijelentést, s Vayt megfosztott frissen kapott címzetes vezérőrnagyi rangjától. Csak bűnbánó folyamodványa, személyes bécsi útja és József nádor támogatása eredményeként érte el, hogy I. Ferenc kegyesen visszahelyezte Vayt tábornoki rangjába. Ilyen minőségben azután részt vett az 1809. évi nemesi felkelés eseményeiben mint a szabolcsi nemesek ezredének parancsnoka. Ebben az évben, amikor a császári családnak el kellett menekülnie Bécsből, az uralkodó kisebb gyermekei — útban Nagyváradra — a Vay családnál szálltak meg Debrecenben. A Vay Miklós által vállalt közfeladatok egyik legjelentősebb területe a vízszabályozás munkájában való részvétel volt. Az 1802. évi országgyűlésen az uralkodó a bárót a Kőrösök völgye vízszabályzásának ellenőrzésével bízta meg. Ezt a feladatkört Vay élete végéig betöltötte. A korábbi feldolgozásokból tudjuk, hogy Vay az első években modern eszközökkel újból elvégeztette a felméréseket, a szintezési munkálatokat. A csatornázás 1810 után indult meg nagy lendülettel. A mérnöki munkák nagy részét megállapíthatóan a szakképzett Vay maga végezte. 1814-től a Tisza felső folyásának, 1815-től a Maros mellékfolyói szabályozásának munkálatait is a báró irányította. 1817-ben a Tisza a szabályozásának átfogó tervét dolgozta ki, de ez — mint korábbi csatornázási