Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szakály Orsolya: Egy vállalkozó főnemes. Vay Miklós báró (1756-1824) (Ism.: Urbán Aladár) 489

493 TÖRTÉNETI IRODALOM terjedelemben közli.) A türelmetlen Vay sürgetésére Banks másnap levelet írt Pittnek. Ebben a báró kívánságára kifejtette: Vay szerint Berlinből kellett, hogy értesítsék Londont az ő érkezéséről. Pitt reagálása késett, s csak március 29-én válaszolt. Azt javasolta, hogy a feltűnés elkerülése érdekében másnap délben Banks házában találkozzanak. A találkozó csak két nap múlva jött létre, de részleteit nem ismerjük. (Pontosabban csak annyit tudunk, amiről Vay néhány nap múlva beszámolt, s amit Banks naplójában rögzített.) Ujabb találkozóra várva, a báró egy latin nyelvű memorandumot dolgozott ki, aminek az volt a lényege, hogy II. Lipót trónralépését Anglia csak azzal a feltétellel vegye tudomásul, hogy az új uralkodó kötelezi magát, miszerint Magyarországon a Pragmatica Sanctio értelmében fog kormányozni. Vay egyre türelmetlenebb volt, mert otthonról olyan hírt kapott, hogy II. Lipót ígéreteivel le fogja szerelni az ellenállást. A báró úgy ítélte meg, hogy meg kell ismernie az angol kormány állásfoglalását, mielőtt összeül az új uralkodó által összehívott országgyűlés. Banks április 23-án ismét írt Pittnek, majd 26-án átadta neki Vay nemorandumát. Mivel a miniszterelnök nem válaszolt, Vay május elején már azt kívánta, hogy barátja III. Györgynél eszközöljön ki számára kihallgatást. Banks közbenjárására Pitt május 9-én titokban, vagyis hangsúlyozottan nem hivatalosan, ismét találkozott Vay-val. A megbeszélés eredménytelen volt, mert a miniszterelnök nem kapta meg — vagy letagadta —- a kódot, amely a báró küldetését hitelesítette volna. Vay útja tehát eredménytelen maradt. Barátjának utolsó gesztusa az volt, hogy júniusban eljuttatta Pitthez Vay újabb feljegyzését, amely tartalmazta mindazt részletesen, amit a báró nem tudott elmondani. Vay szeptember elejéig maradt Londonban. Ottlétéről Reviczky osztrák követnek tudomása kellett, hogy legyen, a küldetés természetéről azonban nem értesült. Ezt bizonyítják a Staatsarshivban lévő jelentései. A Vay család golopi leváltárában pedig nincsen semmi nyoma a báró 1790. évi londoni útjának. Joggal jegyzi meg a szerző, hogy nem lehet megállapítani: mi volt Vay küldetésének igazi célja. Mint fogalmaz: „a magyar alkotmány brit biztosítását akarta-e elérni, vagy valóban brit herceget szeretett volna a magyar trónon látni" (134. o.). Egyébként mire Vay hazatért, a magyar rendek kiegyeztek II. Lipóttal, s fiát, Sándor Lipótot választották meg nádornak. Vay útjára nem derült fény. De az uralkodó — a titkosrendőri minősítések alapján — fiának, a nádornak adott instrukcióiban a magyar politikai élet vezetőiről adott jellemzésében a négy Vay fivér közül Miklóst minősítette politikailag a leggonoszabb indulatúnak. A monográfia eddig időrendben követte Vay báró életútját. 1790-től a vállalkozó főnemes tevékenységét — aki sérült szemére hivatkozva 1793-ban megvált a hadseregtől — szálaira bontva ismerteti. A „Borüzlet" című fejezet mindenekelőtt bemutatja a Hegyalja borászatát, amely már a 17. században jó hírnevet biztosított a tokaji bornak. Bár a levéltári adatok nem nyújtanak pontos képet a báró szőlőbirtokainak nagyságáról, egy 1790 decemberi kimutatás szerint pincéjében 110 (gönci) hordó és 23 átalag (kishordó) aszú, illetve asztali bor volt, amelyet azonban részben vásárolt. Borainak közvetítő útján először már 1783-ban kísérelte meg, hogy piacot keressen. Ez azonban kudarccal végződött, mindenekelőtt a közvetítő visszaélései miatt. 1786-88 között mind Franciaországban, mind Angliában ajándék palackokkal igyekezett aszúborait népszerűsíteni. Tételes adatok Vay borterméséről, illetve eladásairól csak 1790-1792-ről, valamint az 1795-1796-os évről állnak rendelkezésre. A báró 1796-ban ócsai Balogh Péterrel kereskedelmi társaságot alapított, hogy az orosz piacra exportáljanak. Megállapíthatóan egyetlen, 1796 áprilisában Moszkvába indított szállítmány kivitelére került sor. A hadmérnök képzettségű Vayt nyugat-európai útján minden technikai vagy építészeti megoldás érdekelte. A hasznosítható újítások és technikai találmányok iránt fokozott figyelmet mutatott Angiiában, mint azt a „Brit technika hatása" című fejezetből megismerjük. Vay 1787 tavaszán egy Stephenson nevű műszerésztől megvásárolta egy pamutfonógép működő modelljét. Hazatérésekor ezt a szerkezetet a kiviteli tilalom ellenére kicsempészte. 1788-ban a megépítendő gép üzembe helyezésére császári privilégiumot kért. Ezt 1789 májusában tíz esztendőre megkapta azzal a feltétellel, hogy a megépített termelni képes változatot két éven belül üzembe kell helyeznie. Vay a szabadalom elnyerése előtt a modellt és a várható privilégiumot eladta Batthyány Károly grófnak. (Indoka: mint katona akadályozva van a szabadalom hasznosításában.) A gróf ugyanakkor kötelezte magát, hogy Vayt részesíti a közös vállalkozás hasznából. A termelés az alsó-ausztriai Burgauban 1791 végén, egy vízikerék meghajtású üzemben megindult. 1793-ban az ezer orsós üzem teljes kapacitással dolgozott, s bár drágán termelt, az 1799-ből ismert kimutatás szerény hasznot jelez. (A szerző szerint egyébként a Batthyány-Vay fonóüzem volt a Birodalomban az első.) Vay irataiban a vállalkozás megszűnésének, illetve a szabadalom meghosszabbításának nincsen nyoma. Batthyány Károly 1814-ben bekövetkezett halálával a termelés végleg megszűnhetett, vagy az üzem már korábban idegen kézre került. A báró egyébként 1790. évi útja al-