Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Galla Ferenc: Ferences misszionáriusok Magyarországon és Erdélyben a 17-18. században (Ism.: Tóth István György) 484

486 TÖRTÉNETI IRODALOM egyszeriben az események közepén találja magát, ahogy Galla Ferenc megszólaltatja a gazdag római levéltári anyagot. Ez a munka legnagyobb érdeme. Ami korábban csak kézikönyvek néhány mondatos, száraz bejegyzéseiből volt ismert, az most teljes gazdagságában megelevenedik az olvasó előtt. Galla Ferenc tollán a főúri udvarról főúri udvarra vándorló, ördögöt űző, szentképeket osztogató, a török elől egy szénakazalban elrejtőző olasz ferences éppenolyan közeli ismerőse lesz az olvasónak, mint az erdélyi kastélyokban latin nyelven hitvitázó, a sokgyermekes székelyföldi plébánosokkal hadakozó bosnyák szerzetes. Fazekas István kitűnő munkát végzett abban is, hogy a Galla Ferenc által sokféle formában idézett misszionáriusokat azonosítsa. Ezek a szerzetesek igencsak bonyolult neveket használtak. A szerzetesi fogadalomkor kapott nevük után a családnevük következett, majd egy helynév. Ez utóbbi jelenthette a szülőhelyüket, de a szerzetes kolostorát is, vagyis a kolostor városát jelölték ezzel, esetleg meg is magyarázva, hogy az azonos nevű kolostorok közül ez a ferences melyikben élt. A missziótörténész dolgát megnehezíti, hogy ugyanazt a misszionáriust hol az egyik, hol a másik nevén emlegetik. A szerzetesek ezenkívül magyar, latin, olasz és olaszosított horvát néven, illetve ezek számos változatában, egyaránt felbukkannak. így például Gabriele Thomasi, Gabriele Manchich, Bolgár Gábor, Gabriele da Chiprovaz, Tomássy Gábor, Fráter Tomasius — és ezzel a változatoknak még koránt sincs vége! — egyazon személy. Itt is a legnagyobb elismerés illeti Fazekas István teljesítményét, de egy-két elírásra az olvasók dolgát megkönnyítendő mégis fel kell hívnom a figyelmet. Az erdélyi misszióban az 1650-es években dúló, a bosnyák és a magyar ferencesek közti háborúságról olvasva, ugyanazon oldalakon gyakran megtaláljuk Loparai István és Lippai István ferencesek neveit, akik úgy tűnik, mintha még egymással is szemben álltak volna. Lippai Istvánt ráadásul a névmutató egyesíti — a 18. században valóban létezett — Lippay Istvánnal, így úgy látszik, hogy ez a fáradhatatlan hittérítő egy évszázadon keresztül hirdette az igét. Lippai István azonban nem volt a 17. század közepi misszióban, csak Galla Ferenc olvasta rosszul a — valóban bestiális írású — Loparai István (Stefano a Lopara) bosnyák ferences gyakran rövidítve írt nevét az iratokon, ezért szerepel nála Loparai mellett Lippai is. A Loparairól szóló római jegyzeteit Galla ezen kívül valószínűleg össze is keverte, mert azt írja, hogy Modesto a Roma kusztosz azt jelentette Rómába, hogy két másik bosnyák ferences mellett Loparai Istvánt is bilincsben vitette el a mikházai kolostorból, és amíg meg nem javul, addig bizony rabságban tartja Csíksomlyó kolostora pincéjében. Modesto a Roma az idézett levélben azonban nem ír Loparáról, és nem is valószínű, hogy a mikházai kolostor elfoglalásakor, 1666. augusztus 6-án Loparait fogságba hurcolta volna. Loparait ugyanis, aki görgényi plébánosként pestisben halt meg, már öt évvel korábban, 1661. január 12-én eltemették. Tévedett Galla Ferenc egy másik, ekkor fogságba vetett, forgatagos pályájú bosnyák ferences esetében is. A 212. oldalon említett Varese Péter egyazon személy Bosnyák Péterrel, továbbá a 276. oldalon említett Menkovics Péterrel, ez utóbbi azonban ismét csak nem létező szerzetes. Pietro Novukovich da Varese boszniai ferences nevét olvasta megint rosszul Galla Ferenc egy római iraton, így lett ebből a kalandos életű, a boszniai Vares kolostorából Erdélybe jött ferencesből Menkovics. Chiprovatzi Balázs (247. o.) azonos Koicsevics Balázzsal (199., 242. o.), de ez a kóborló hittérítő nem konventuális ferences szerzetes volt, ahogy Galla és a névmutató gondolja, hanem bolgár obszerváns. Az olasz konventuális misszionáriusok között Antonio Angelini da Campo Vecchio azonos Antonio Angelini da Norsciával, akinek nevét Campiveteri formában is gyakran írták. A konstantinápolyi pátriárka vikáriusa — előkelő címe ellenére valójában a török által megtűrt isztambuli gvárdián —, Guglielmo Vizzani da Bologna is két változatban szerepel a névmutatóban. Nyilvánvaló elírás a névmutatóban a „Salinis Nicolaus lásd Szalinai István", itt az oly sok formában emlegetett Maganovics vagy Szalinai Miklós (Niccoló Maganovich a Salina, Nicolaus de Salinis) erdélyi ferences kusztoszról volt szó. Alessio Ungaro (182-183. o.) nevét viszont ma már több kiadott iratból ismerjük, olasz neve ellenére ez a szerzetes valójában Inczédi — máshol Enczédi — Elek, Magyarországról az erdélyi misszióba jött ferences volt. Licensky Rémig lengyel ferences (106. o.) sem létezett, ez is Galla tévedése, ő azonos Remigius Cizemsky ferencessel (104. o.), ugyanis a misszionárius egyébként kalligrafikusan cifrázott írású levelein az aláírás első betűje valóban nehezen olvasható. Mindegyik, itt az olvasók érdekében felsorolt „bakira" tíz bravúrosan megoldott névazonosítás jut, Galla gyakran össze-vissza írt nevei között Fazekas István és Tusor Péter nagy magabiztossággal raktak rendet. A helyneveket hasonló alapossággal azonosította a mutató, pedig a misszionáriusok leveleiben szereplő névalakokat sok ország mai helyneveivel kellett egybevetni.