Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gesta Principum Polonorum. The Deeds of the Princes of the Poles. (Ism.: Bagi Dániel) 477

480 TÖRTÉNETI IRODALOM kéziratából ezt a történetet csak egy tartotta fenn, és az is más szöveggel (sed deferre Wladislao facto dolet inimico). Hogy a kézirat tényleg ezt a szöveget tartotta fenn, ahhoz kétség nem férhet, mivel ugyanebben a szövegrészletben a 14. századi másoló teljesen máshogyan rövidítette a de fratre kifejezést. A deferre szó de fratrere történő javítása kényszer szülte megoldás volt, mely Tadeusz Wojciechowski 1904-ben napvilágot látott „11. századi történeti vázlatai" (Szkice historyczne 11. wieku) című munkájának megállapításaira vezethető vissza. A lengyel történetírásban Jan Dhigosz óta nem nyugszik a vita arról, hogy miért kellett II. Boleszlónak Magyarországra jönnie száműzetésbe: Wojciechowski fellépéséig általánosságban tartotta magát az a nézet, hogy a „gyilkos király"-nak a „vértanú püspök" megöletése miatt (1079) kellett elmenekülnie. Wojciechowski volt az, aki éppen a fenti szövegrészletből kiindulva úgy foglalt állást, hogy a király elmenekülésének oka nem pusztán Szaniszló püspök halála lehetett, hanem testvére, Ulászló Herman ellene való lázadása. Nézetei oly népszerűvé váltak, hogy miután a filológus Grzegorz Saenger felvetette, hogy a deferre helyett (éppen Wojciechowski hipotéziséből kiindulva) alkalmasabb lenne a de fratre kifejezés (1905), a GpP 1952-es kritikai kiadása is ezt a változatot fogadta el. Bár nézetünk szerint maga a szövegrészlet felett dúló, s a GpP kiadói által részben ismertetett vita nem dönthető el sem az egyik, sem a másik szövegvariáció alapján, a GpP kiadóinak lehetőségük lett volna arra, hogy helyreállítsák a kéziratok által támogatott egyetlen szövegvariációt, melynek helyességét (és az önkényesen emendált félmondattal való összefüggéseit) már B. Kürbis is támogatta. A fordítás — mái" amennyire a recenzens nem angol anyanyelvűként meg tudja ítélni — alapvetően helyes. A két fordító, Paul W. Knoll és Frank Schaer mellett meg kell említeni a Barbara Raynoldsot is, aki szépirodalmi fordításban adta közre Gallus Anonymus az egyes könyvek bevezetőjéhez írt verseit. A fordítók általában szigorúan törekedtek arra, hogy az eredetihez legközelebb álló fordítást adják vissza. A fordítással kapcsolatban megjegyzésünk csak két helyen van. Az első könyv 3. fejezetében olvasható a következő mondat: Sed istorum gesta, quorum memóriám oblivio vetustatis abolevit et quos error et ydolatria defedavit, memorare negligamus et ad ea recitanda, que fidelis recordatio meminit, istos succinente nominando transeamus. Ezt a következőképp lehetne magyarra fordítani: „De hagyjuk hát azoknak tetteit, akiknek emlékét eltörölte az idő feledése, és akiket tévelygés és bálványimádás szennyezett be, és őket csak röviden megemlítve, térjünk át annak elmondására, amit megtartott a hű emlékezet". Ezzel szemben a GpP fordítói, a következő fordítást adták meg: „De hagyjuk hát azoknak tetteit, akiknek emlékét eltörölte az idő feledése, és akiket tévelygés és bálványimádás szennyezett be, és térjünk át azoknak a számbavételére, akiknek emlékét megőrizte a hű emlékezet, és röviden soroljuk fel nevüket". (But let us pass over the story of the deeds of men stained by error and idolatry, lost to memory in the oblivion of ages, and turn to recount those whose memory has been preserved in faithful record, and briefly list their names.) Ez a fordítás véleményünk szerint nem teljesen helyes, ráadásul megváltoztatja a mondat teljes értelmét. Az első esetben ugyanis a gesztaíró éles határvonalat húz a pogányság és a keresztény eseményei, személyei között, míg a másikban az ι ugyanabban a fejezetben olvasható Piast ősök felsorolására való utalásról van szó. Ugyancsak problematikus az első könyv 16. fejezetében a hospes kifejezés használata. Itt a következő olvasható: „És ha valamely derék vendég elnyerte az ő tetszését a vitézi szolgálatban, azt II. Boleszló] nem vitéznek, hanem fiának nevezte" (Et quicumqueprobus hospes apud eum in militia probabatur, non miles ille, sed regis filius vocabatur). Ebben az esetben a hospest a fordítók foreigner kifejezéssel adták vissza, a kiadók pedig lábjegyzetben magyarázták meg (66. o., 1. sz. jegyz.), mit értenek alatta. A jegyzetben megadott információk szerint a hospesek alatt külföldiek, azonban elsősorban városi és falusi betelepülők/telepesek (settlers) értendők és nem lovagok (knights), akik Közép-Európába Nyugat-Európa különböző részeiről érkeztek. Bár véleményünk szerint a foreigner kifejezés jól adja vissza a hospes jelentését, sőt a fordítók még ugyanebben a fejezetben egy másik helyen külföldi vendégként (foreigner guest) ültették át angol nyelvre, a kiadók értelmezése nem teljesen helyes. Éles a különbség a 13. századtól Kelet-Közép-Európába vándorló, valóban városi és falusi telepesek és a geszta királyi szolgálatba álló vendégei között. Ismeretes, hogy történetírásunkban Guoth Kálmán már tett kísérletet arra, hogy a GpP kiadóihoz hasonlóan a 13. századi telepesekben keresse az Intelmek „vendég"-eit. Elképzeléseit azonban (eltekintve a maga korában kirobbanó szakirodalmi vitától) komoly és meggyőző kritikával illette Szűcs Jenő 1988-ban (Szent István Intelmei: Az első magyarországi államelméleti mű. In: Szent István és kora. Szerk. Glatz Ferenc, Kardos József. Bp. 1988. 32-53.). Nézetünk szerint Gallus Anonymus hospese it is inkább az uralkodó szolgálatába álló lovagi és főpapi személyekben kell