Századok – 2005
FIGYELŐ - Makk Ferenc: Amicus Plato; sed magis amica veritas 459
472 MAKK FERENC 4) Árpádék honfoglalása Vékony Gábor teljesen újszerű — de ezzel együtt rendkívül meghökkentő — képet rajzol az Árpád-féle honfoglalásról. Szerinte ugyanis 894-ben a honfoglaló magyarok megsemmisítik és elfoglalják a frank Pannoniát, azaz Nyugat-Dunántúlt, 895-ben pedig birtokukba veszik az egész Dunántúlt. 895-ben bizánci kérésre a Dunántúlról kiindulva dúlják fel a bolgárok alföldi (sic!) területeit, majd Simeon bolgár uralkodó ellen törnek be a dunai Bulgáriába. S csupán 907-es pozsonyi győzelmüket követően került a kezükre az egész Kárpát-medence.5" Ez tehát egy, a hagyományoshoz képest fordított (nyugat-keleti) irányú honfoglalás! Amit azonban az egykorú, kortárs források teljes mértékben cáfolnak! 894-ben a Fuldai Évkönyv szövege alapján a frank Pannoniát a magyarok nem foglalják el, a frank uralmat nem semmisítik meg, viszont teljes Pannoniát kegyetlenül feldúlják, és foglyaikat magukkal elhurcolják (nyilván korábbi szállásterületeikre visszatérve).6 0 895-ben, de még 896-ban sincs a kezükben a Dunántúl, hiszen Arnulf frank császár 896-ban Braszlav hercegre, Alsó-Pannonia kormányzójára bízza Pannónia védelmét (s nem a visszaszerzését!)61 . 900 nyarán egész itáliai kalandozásuk után sem a saját (azaz a birtokukban levő) Pannoniába térnek vissza a magyarok, mert a latin szöveg szerint a magyarok Itáliából jövet Pannoniát a legteljesebb mértékben feldúlva érkeznek vissza (nyilván korábbi szállásföldjükre, hiszen saját Pannoniájukat csak nem pusztították, dúlták fel volna teljes mértékben!)6 2 . Pannónia, azaz a Dunántúl elfoglalása a 900-as év második felében lebonyolított morva-bajor hadjárat során történt meg, amikor a Fuldai Évkönyvek szerint a magyarok valóban már a saját Pannoniájukba tértek vissza.6 1 A DAI-ból pedig tudjuk: 895-ben a magyarok arról a földről támadták meg Bulgáriát (és nem az alföldi bolgár vidékeket, miként azt a görög forrás szövegének félreértése alapján Vékony Gábor azt véli), ahol 952 táján — a császári mű írásakor — a besenyők lakoztak, tehát a Kárpátoktól keletre elterülő (azaz etelközi) földekről, ahonnan azután a magyarokat a bizánci császár szerint éppen a besenyők űzték ki.6 4 A Kárpát-medencéből pedig csak nem űzték ki őket a besenyők! Mindebből az is logikusan következik, hogy a honfoglalás hagyományos — kelet-nyugati — irányú menetét változatlanul érvényesnek kell tekintenünk, azaz először — 895-ben — a Kárpát-medence keleti felét szállták meg Arpádék, és 900-ra (nem pedig 907-re) már az egész Kárpátok medencéje a birtokukba jutott.6 5 5S Vékony G.: Magyar őstörténet i. m. 186., 205. - Ez a véleménye sajnálatos módon már talajt is fogott, 1. Herényi István: A horkák törzsi és nemzetségi szállásbirtoka. Vasi Szemle 58. (2004: 2.) 193. °° Annales Fuldenses. Ed. Friedrich Kurze. Scriptores rerum Germanicarum in usum scholarun. Hannoverae 1891. 125. 81 Uo. 130. 62 Uo. 134. 63 Uo. 84 A De administrando imperio szövegét 1. Moravcsik Gyula·. Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. Bp. 1950. (a továbbiakban: DAI)172-175., 176-177. M Az eseményekre 1. pl. Kristó Gy.: Magyarország története 895-1301. Bp. 2003. 49-54.; Kristó Gyula-Makk Ferenc: A kilencedik és a tizedik század története. Bp. 2001. 80-81., 96-98., 100.