Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Lupescu Radu: Hunyadi János alakja a magyar és a román történetírásban 385

386 LUPESCU RADU külsőt Bonfini történetének, mindezt a magyar olvasóközönség számára könnyebben hozzáférhető anyanyelven. A Hunyadi család eredetével kapcsolatban Bonfini voltaképpen három történetet is előadott, melyek mindegyike homlokegyenest ellentmondott a másik kettőnek. Ezek közül Heltai a Zsigmondtól való származást emelte ki, ezzel mintegy az örökkévalóság talapzatára helyezve azt, hiszen a köztudatban a történet ma is elevenen él. Bonfini és Heltai előadása között több formai és tartalmi különbség is megfigyelhető, de azt, hogy ezek Heltai szépirodalmi törekvéseinek rovására írhatók avagy a nép ajkán keringő történet folytonos bővülését tükrözik, nem lehet eldönteni. A kiegészítések csoportjába tartozik többek között Hunyadi János anyjának kilétére vonatkozó megjegyzése is, miszerint a „Morzsinai nemzetből [értsd: nemzetségből, családból] való". Heltai nem is sejtette, hogy ezzel a kijelentéssel hosszú időkre munkát adott a későbbi történészeknek, akik lázasan kutakodtak ebben az irányban, ám anélkül, hogy bármi biztosat is megtudtunk volna Hunyadi anyjáról. Noha a Zsigmondtól való származás történetét először Bonfini adta elő, az utókor számára ez mégis tipikusan Heltai-féle történet lett. Bonfinival inkább a római Corvinusoktól való származást vagy a román Buti és egy bizánci uralkodói családból származó nő kapcsolatából való származást kapcsolta össze az utókor. A 18. században még nagyon vegyes álláspontot képviseltek a történetírók a krónikás hagyományokkal kapcsolatban. Carolus Christianus Besser például az elsők között vetette el a Zsigmondtól való származást, s inkább a Buti-féle történet mellett foglalt állást.' Benkő József ezzel szemben éppen fordítva vélekedett: „Véleményünk szerint Corvin János [ti. Hunyadi János] természetes fia volt Zsigmond magyar királynak és római császárnak, egy Morsinai nevű román nemes lányától."2 A krónikás irodalmon alapuló Hunyadi-képen a 18. századi forráskiadványok már jelentősen javítottak. Az elbeszélő források tekintetében I. G. Schwandtner, az addig kiadatlan oklevelek tekintetében pedig Pray György járultak hozzá Hunyadi János pályafutásának jobb feltárásásához. Hősünknek 1453-ban történt besztercei örökös ispáni kinevezéséről szóló oklevelet például Pray közölte első alkalommal. Katona István, J. Ch. Engel vagy J. A. Fessier magyar történelmi szintézisei már az újonnan ismertté vált források figyelembevételével íródtak. A 19. század elején a magyar nyelvművelő mozgalom két jeles egyénisége, Aranka György, majd Kazinczy Ferenc is véleményt nyilvánított Hunyadi származásával kapcsolatban. Akkoriban még nem a román származás kérdése jelentette a vitatémát, hanem a törvénytelen származást hirdető hagyományos nézet ellen léptek fel, amit puszta rágalomnak tekintettek. Először Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapítója, fejtette ki álláspontját e hagyománnyal szemben. írásának címe híven tükrözi annak tartalmát: „Gubernátor Hunyadi Jánosról megbizonyíttatik: hogy nem volt szerelem gyermeke, hogy ugyanazon apától, Hunyadi Oláh Vojktól még egy testvére volt leg alább, és az is Hunyadi János nevű, és hogy ős neve Székely volt." Hasonló szemléletben fogalma-1 Carolus Christianus Besser: Dissertatio historica de Joannis Hunniadis ortu et nativitate. Iena. 1708. 2 Benkő József: Transsilvania specialis I. Fordította Szabó György. Dun-mesí-Kolozsvár. 1999. 472-473.