Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Gerics József: Középkori országgyűléseink és az európai jogfejlődés (A római jog hatása Magyarországon) 353

KÖZÉPKORI ORSZÁGGYŰLÉSEINK ÉS AZ EURÓPAI JOGFEJLŐDÉS 355 egybehangzó állásfoglalása. Az 1299-ben Barcelonában tartott katalán cortezeη elrendelték ugyanis, hogy tekintet nélkül a távolmaradókra, a gyűléseken hozandó határozatok kötelezők mindenkire, a jelenlévők mindenképpen határozatképesek ! Ezzel a rendi gyűléssel (parlamenttel) Marongiu a következő két gyűléstípust állította szembe mint tulajdonképpen előparlamentet: a) az egyik nagy csoportba az ünnepi gyűléseket sorolta, vagy azokat, amelyeket a hatalmon levő kormányzat rendezett. Rendeltetésük az volt, hogy ünnepélyessé tegyenek rajtuk kívüli, tőlük idegen és távol álló eseményeket; b) a másik nagy kategória volt a tanácskozó és tudomásul vevő gyűléseké. Ezek több alkalommal fejezhettek ki helyeslést, akár közfelkiáltással is, de mivel nem alkottak testületi egységet (unità collégiale), nem volt határozathozó képességük (capacitá di deliberazione). Lousse és Marongiu kutatási eredményeinek figyelmen kívül hagyása a magyar rendiség középkori helyzetének vizsgálatánál súlyos következményekkel járhat. Kutatásához kockázatos dolog évtizedekkel későbbi, Mohács utáni vagy éppen 17. század elejéről való forrásokra támaszkodni.5

Az ilyesmi a középkori helyzet szándékolt megállapítását egészében ki is siklathatja. Különös óvatosságot igényel a magyarországi kutatásban a német analógia (pontosabban: a tartományi analógiák) esetleges felhasználása. Fritz Hartungnak a német tartományok egészére kiterjedő tanulmánya az egyes territóriumok közt a hatalmi helyzet szempontjából a korai újkorig terjedően akkora különbségeket állapít meg, hogy egyiket sem ismeri el a tartományi „német állam" reprezentánsának. Fontos körülményként tartja számon, hogy a kutatók egy része mintaképszerű jelentőséget tulajdonít a tartományok szempontjából az osztrák hivatalszervezetnek. Ám ők sem tették fel, hogy ez a hatás túlléphette a hivatali-intézményi struktúra határát. Az „uralmi szerződések" (Herrschaftsverträge) vizsgálata alapján szerzőnk német jellegzetességnek tekinti (ami Magyarországra nem jellemző), hogy a rendiség sehol nem fejlődött a tartományúrral valóban egyenrangú és az államot hordozó tényezővé. A német rendek soha nem törekedtek — a magyar fejlődéstől eltérően — a fejedelem kormányzásának tartós és intézményes befolyásolására, s általában nem akartak túlmenni a maguk közvetlen szféráinak és érdekeinek védelmén. A rendek gyakran emlegetett uniói a saját rendi külön jogok és különállás megőrzését célozták. Härtung szerint jellemző módon azok az uniók voltak a legerősebbek, amelyeket valamely rend tagjai a maguk territóriumán kívüli, más tartományban élő rendjükbeliekkel kötöttek, sőt a saját tartományuk államaira veszélyes módon érvényesítettek. Ám ritkábban voltak tartósak, amire példák az egyazon territórium lovagjai és polgárai közt a közös védelem céljából kötött uniók. Németországban a legfejlettebb a bajor tartományi rendiség volt. Azonban itt a territoriális rendi fejlődés alapjául a fejedelmi család osztozási politikájának következményeként keletkező tartományrészek szolgáltak, de nem az 5 így jár el tanulmányában Kubínyi professzor, 1. Kubínyi András·. A városok az országos politikában, különös tekintettel Sopronra. In: A város térben és időben. Sopron kapcsolatrendszerének változásai. Szerk. Turbuly Éva. Sopron 2002. 30., 38., 43^4.