Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: Anonymus Itáliában? 335
344 VESZPRÉMY LÁSZLÓ nyegi mondandója folyamatosan jelen maradt az irodalomban, s máig megőrződött. Tekintettel arra, hogy Anonymusnak és a Krónikaszerkesztésnek vannak olyan érintkezési pontjai — így például a már említett Senones-bekezdés —, amelyek nem magyarázhatók Kézaiból, könnyen lehet, hogy a későbbi szerkesztők a Névtelen krónikájából is kölcsönöztek. Ha valóban így történt, akkor még érdekesebb, hogy milyen kevés, leginkább stiláris átvételre futotta érdeklődésükből. A kortársak nyilván keveselhették a Névtelen krónikájában a hun-magyar történetről írottakat, a név szerint megemlített honfoglaló vezéreket és vitézeket. A szerző minden bizonnyal nagyot hibázott, amikor részben saját kora élő figuráival népesítette be művét, ami joggal válthatta ki a nem említettek irigységét és hiányérzetét. Nem utolsósorban sérelmesnek érezhették, hogy szinte minden föld fejedelmi adományból, „megérdemelt szolgálat" (iusto servitio) fejében jutott a birtokosok kezére, s ősfoglalásról egyszerűen szó sem esik. Ha arra gondolunk, hogy a szállásbirtokok feletti rendelkezés jogának megszerzése milyen fontos eleme volt az Aranybulla-kori nemesi mozgalomnak, akkor azonnal rájövünk, hogy melyik félnek állt érdekében a krónika szövegére a feledés homályát borítani. Nem véletlen, hogy Kézai krónikájában ismét feltűnnek majd a nemzetségek által még a honfoglaláskor megszállt birtokok.39 Tudjuk, hogy a század folyamán, az erőviszonyoknak megfelelően, a szabad rendelkezés jogát még számos alkalommal hol bővítik, hol szűkíteni próbálják. Vélemények ütközése A Geszta szemléletét illetően mindmáig meghatározónak tekinthető, amikor ifj. Horváth János határozott párhuzamot vont a II. András-kori új berendezkedés (korabeli latin megnevezése szerint: novae institutiones), valamint a Geszta birtokadományozási gyakorlata között. Tény, hogy Árpád minden egyes hadjárat után birtokokat adományoz híveinek, de ha a Gesztában nem így történne, nehezen tudnánk elképzelni, miként népesedett volna be a honfoglaláskori Magyarország, s a korabeli birtokosok miként találták volna meg őseiket a honfoglalók között. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a királyi bőkezűség (largitas regia) önmagában is kötelezte az uralkodókat, s miként Geoffrey of Monmouth (História, I. 4.) az angolok mitikus ősapjáról, Brutusról írja: „a bölcsek közt bölcs volt, a vitézek közt vitéz volt, s ha bármi aranyat, ezüstöt vagy drágaságot szerzett, mind vitézeinek adta oda".40 Nem vonható kétségbe, hogy maga II. András ugyanerre az elvárásra — „az adományozás legnagyobb mértéke a mértéktelenség" — utal okleveleiben.4 1 Ε Horváth János által képviselt — 39 Homoki Nagy Mária: Magánjogi intézmények az Aranybullában. In: De Bulla aurea Andreae II regis Hungáriáé MCCXXJI. Szerk. Besenyei Lajos, Érszegi Géza, Maurizio Pedrazza Gorlero Verona 1999. 79-88.; Waldapfel Eszter: Nemesi birtokjogunk kialakulása a középkorban. Századok 65. (1931) 146. (aki szerint Anonymus éppen a nemesek honfoglaláskori birtokfoglalását bizonyítja). 40 L. idézett ismertetésünket Kristó historiográfiai könyvéről (Veszprémy L.: Névtelenek, krónikák i. m. 174.). 41 L. pl. 1208: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae I—II. Ed. Richard Marsina. Bratislavae 1971-1987. I. 113.
