Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Szent László és Szent István Gallus Anonymus gestájában. Megjegyzések a III. könyv 25. fejezetéhez 291
314 BAGI DÁNIEL — e forrásrészletnek azért van jelentősége, mert a Magyar-Lengyei Krónika e közlése részben egyezik Gallus Anonymus leírásával. Ismeretes, hogy a Gallus Anonymus által Bátor Boleszló koráról írottak nagy részét átvette a 13. századi történeti irodalom, így mind Kadlubek, mind a még később keletkezett Annales Sanctae Crucis is megemlékezik a magyarok alávetéséről, de Gallus Anonymuson kívül egyik sem tud arról, hogy Boleszló a Dunáig kiterjesztette volna uralmát.123 Erről a Magyar-Lengyei Krónikában olvashatunk, ami annál is érdekesebb, mert tudjuk, hogy ennek legfontosabb ismert forrása a Hartvik-legenda volt,12 4 így például — teljesen eltérően Gallus Anonymus gesztájától — Boleszló koronájának történetét is e legendából vette át. Nézetünk szerint a Szent István-kori Magyarország és Lengyelország viszonyát illetően csak bajosan lehetne komoly forrásértéket tulajdonítani Bátor Boleszló fent idézett hódításainak, az ábrázolás sokkal inkább illik a 12. század elejének irodalmi áramlataihoz, a kereszteshadjáratok harcos fejedelmeinek megjelenítéséhez. A Dunáig történő foglalás megbízhatóságát a Kijev elfoglalásáról szóló fejezethez lehetne hasonlítani, már ami a történeti valóságot illeti: „Először hát azt kell sorra venni, hogyan torolta meg dicsőségesen és pompázatosan a rajta esett jogtalanságot a rutének királyán, aki megtagadta, hogy feleségül adja hozzá húgát. Boleszló király méltatlannak találván ezt, nagy erővel lerohanta a rutének királyságát, és őket, akik kezdetben fegyverrel akartak ellenállni, de nem bocsátkoztak vele harcba, úgy kergette maga előtt, mint szél a port. És nem késleltette útját, hogy ellenség módjára városokat foglaljon el, vagy zsákmányt gyűjtsön, hanem a főváros, Kijev felé indult, hogy az ország erősségét elfoglalja, és magát a királyt is foglyul ejtse. A rutének királya meg e nép egyszerűségével éppen egy csónakban halászott, amikor váratlanul hírül hozták neki, hogy Boleszló király megérkezett. Nehezen tudta ezt elhinni, de miután mások és megint mások híradásából megbizonyosodott, elszörnyedt. Majd végül hüvelyk- és mutatóujját egyszerre szájába véve, és a horgot a halászok szokása szerint benyálazván, népe gyalázatául — állítólag — a következőket mondta: »Mert Boleszló nem ezzel a mesterséggel foglalkozott, hanem lovagi fegyvereket szokott hordozni, Isten eltökélte, hogy kezére adja a rutének városát, országát és gazdagságát.« így szólt, és nem vesztegetve több szót, menekülőre fogta. És Boleszló minden ellenállás nélkül belépvén a nagy és gazdag városba, kardját hüvelyből kirántva rácsapott az Arany Kapura, az álmélkodóknak pedig — hogy miért tette ezt —, egészen tréfás nevetéssel adott magyarázatot: »Ahogy ebben az órában, mondta, a vas átjárta a város Arany Kapuját, úgy rontom meg majd holnap éjjel a legtunyább király húgát, akit nem engedett hozzám adni. Azonban nem hitvesi ágyban egyesül majd Boleszlóval, hanem csak egyszer, ágyasként, mert ez megtorolja a nemzetségünkön vett igaztalan-123 Vö. Magistri Vincentii dicti Kadlubek Chronica Polonorum. Ed. Marian Plezia. MPH ns XI. Krakow 1994. II. 11-12.: „Hunos seu Ungaros, Crauacios et Mardos gentem ualidam suo mancipauit imperio"; Annales Sanctae Crucis. Ed. Anna Rutkowska-Plachcinska. MPH ns XII. Krakow 1996. 11.: „Anno vero secundo similiter Hungaros subiugavit et terram devastavit eorum." 124 Vö. Krónikák, legendák, intelmek. Utószó. In: SRH II. 767. (a vonatkozó rész Veszprémy László munkája); Ryszard. Grzesik: Krónika wçgiersko-polska. Ζ dziejów poloko-wçgierskich kontaktów kulturalnych w sredniowieczu. Poznan 1999. 28-34.; Kristó Gy.: Magyar historiográfia i. m. 56-58.
