Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Szent László és Szent István Gallus Anonymus gestájában. Megjegyzések a III. könyv 25. fejezetéhez 291

SZENT LÁSZLÓ ÉS SZENT ISTVÁN GALLUS ANONYMUS GESZTÁJÁBAN 309 Mindennek fényében a következőket lehet megállapítani Franco püspök személyéről. Magyarországon Salamon uralma alatt szerepel egy Franco nevű püspök. Püspökségének pontos helye a rendelkezésre álló források alapján nem állapít­ható meg egyértelműen. Egy Franco nevű veszprémi püspök 1081. évi haláláról egy másik forrásunk emlékezik meg.106 A Salamon-kori és az 1081-ben meghalt, veszprémi püspökként említett Franco — akik esetében nem dönthető el, hogy azonos személyről van-e szó vagy sem — a rájuk vonatkozó információink alap­ján semmilyen módon nem hozhatók összefüggésbe Szent Egyed kultuszával. Gallus Anonymus említ egy Franco püspököt 1084-ből, aki episcopus Polo­niensis címet visel. Ε cím lengyelországi azonosítása tekintetében nem egysé­ges a kutatás, egyértelmű azonban, hogy gesztabeli szerepe nem is püspöki székhelye miatt lényeges, hanem a Szent Egyed kultuszáról birtokában levő in­formációk miatt. A 1080-as évek elején tűnik fel Franco episcopus Bellagra­densis, aki — a jelen munka szempontjából legfontosabb tulajdonsága szerint — ismerte Szent Egyed kultuszát. Valószínűsíthető, hogy a Liége-i püspökség­benjárt Franco és a Krakkóba Szent Egyedről hírt vivő püspök azonos személy volt: a két említés közös vonása Szent Egyed kultuszának ismerete. így lengyel­országi működésének határait 1081 és 1084 között kell keresnünk. Mindazo­náltal továbbra is tisztázatlan püspöki működésének színhelye. A Bellagra­densis jelző Bialogródként történő feloldása nem áll vitán felül. Bialogród elfog­lalása jóval későbbre tehető: a 11. század második felében a keresztény Len­gyelország nem tudta még érvényesíteni uralmát e térség felett. Miután azon­ban Szent László 1091-ben alapította meg a somogyvári apátságot, feltételezhe­tő, hogy Szent Egyed tiszteletét csak előtte ismerhette meg. Ebből következik, hogy a Gallus Anonymus gesztájában említett Franco püspök Magyarországra csak 1085 után vihette el Szent Egyed hírét, amiből következik, hogy magyar­országi működése — ha volt ilyen egyáltalán — legfeljebb ekkor kezdődhetett. Függetlenül azonban Franco püspök szerepének tisztázatlanságától, to­vábbi magyarázatra szorul, miért Szent Egyedet választotta a lengyel ural­kodópár és Szent László. Ε tekintetben történeti kutatásunk több szempontot is felvetett. Kiss Gergely hívta fel a figyelmet a magyar és lengyel uralkodóház hasonló trónöröklési problémáira. Ervelése szerint mind Szent László, mind Ulászló Herman elsősorban azt szerette volna elérni, hogy fiúgyermeke szüles­sen, és ehhez kérték Szent Egyed segítségét.107 Ezzel szemben Neumann Tibor úgy vélte, hogy Szent Egyed kiválasztásában mélyebb, vallási okok keresendők, és szerinte a két uralkodó vétkei alól keresett feloldozást, hogy ezzel hárítsa el a gyermektelenséget.10 8 Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni egyik megközelítést sem, hiszen a gyermektelenség volt Ulászló Herman és Judit követküldésének leg­főbb oka, azonban — úgy gondoljuk a két eset között az összefüggést való-106 Vö. Székely Gy.: A székesfehérvári latinok i. m. 58. 107 Kiss G.: A somogyvári bencés apátság i. m. 56. 108 Neumann T.: A somogyvári bencés kolostor i. m. 41.

Next

/
Thumbnails
Contents