Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Tilkovszky Lóránt: A Deutscher Schutzbund és Magyarország. Nemzetiségpolitika - népiségpolitika. Területvédelem - kisebbségvédelem. (1918-1921) 3

30 TILKOVSZKY LÓRÁNT Schutzbund nevében Kolbe beleegyezett, hogy a magyarországi főfeldolgozó a né­metbirodalmi Kügler helyett egy Tschida nevű, magyar állampolgárságú német le­gyen, s hogy az illegális statisztikai adatfelvétel lebonyolításának idejét, módját, egész taktikáját Bleyerék határozhassák meg a hazai politikai atmoszféra alakulásá­nak figyelembevételével. Ennek fejében Bleyer és Gündisch hozzájárultak ahhoz, hogy az elmagyarosodott német községek statisztikai adatfelvételét németbirodalmi ifjúsági vándorcsoportok végezzék, azzal a kikötéssel, hogy idősebb korosztályhoz tartozó, szi­gorúan fegyelmezett és előzőleg jól kioktatott személyek vegyenek ezekben részt, s fogadják el a magyarországi volksdeutsch vezetők irányítását."' Mivel e megállapodás ellenére a budapesti német követ 1927. március 7-i jelen­tésében továbbra is fenntartotta aggályait a Volksgrundbuch-akcióval szemben, mert a statisztikai felmérés németországi központi irányításának leplezésére elha­tározott lépések aligha biztonságosak és elegendők,8 8 Kolbe március 19-én újra Budapesten járt, hogy jobb belátásra bírja Schoen követet, majd útját Belgrád felé folytatta, ahol Olshausen követet próbálta rávenni elutasító véleménye megváltoz­tatására, hivatkozva a jugoszláviai volksdeutsch irányzat vezetőjével, Stefan Krafttal történt iménti megállapodására, aki egyetértett azzal, hogy Viktor Wagner főfeldol­gozó irányításával megkezdődjék az akció.89 A budapesti német követ azonban nem engedett, és március 26-án személyesen is kifejtette az ügyről változatlan vé­leményét a berlini Külügyi Hivatalban.9 0 A belgrádi német követ pedig ugyanilyen, az akciót elutasító értelemben válaszolt április 16-án annak felszólítására.9 1 A Volksgrundbuch-akció ügyében kedvező döntést sürgető Loesch 1927. áp­rilis 28-án maga is megjelent a Külügyi Hivatalban, és az előző évi lengyelországi illegális felmérés sikerességével, eredményeivel igyekezett érvelni a Deutscher Schutzbund tervbevett nagyszabású vállalkozása mellett. Csakhogy maga sem ta­gadhatta: Lengyelországban letartóztatásokra került sor az illegális adatgyűjtés miatt.92 Ez a momentum növelte a Külügyi Hivatal óvatosságát; egy június 27-i át­irata a belügyminisztériumhoz már jelezte, hogy álláspontja elutasító a magyaror­szági és jugoszláviai illegális statisztikai felvétel tekintetében, bár végleges döntést Loeschsel még nem közölt.9 3 Egy július 15-i aktából tudjuk, hogy a Deutscher Schutzbund elnöke — nyilván a Külügyi Hivatal álláspontjára való tekintettel — meghatározatlan időre elodázta magyarországi és jugoszláviai tervei végrehajtá­sát.94 Ezt röviddel megelőzően még reménykedhetett tervei sikerében, mert július 7-én ugyanott azt jelentette be, hogy akcióját Romániára is kiterjeszti, s ehhez mindössze évi 4000 márkát kér.95 A bukaresti német követ, Mutius, ezt ugyanúgy és hasonló érveléssel ellenezte, mint budapesti és belgrádi követtársai a magyaror-81 Uo. Kolbe feljegyzése a magyarországi volksdeutsch vezetőkkel folytatott megbeszéléséről (K655678) és megállapodásukról (K655585). 88 Uo. Schoen jelentése. Budapest 1927. március 7. K655572. 89 Uo. Kolbe feljegyzése. K655587. 90 Uo. Köpke feljegyzése. Berlin, 1927. március 28. 91 Uo. Freytag 1927. április 8-i levele a belgrádi német követhez (K655598) és Olshausen ápri­lis 16-i válasza (K655674). 92 Uo. Freytag 1927. április 28-i feljegyzése. K655677. 93 Uo. Külügyi Hivatal átirata a birodalmi belügyminisztériumhoz. 1927. június 27. K655679. 94 Uo. Feljegyzés. Berlin. 1927. július 15. K655767. 95 Uo. Feljegyzés. Berlin 1927. július 7. K655762.

Next

/
Thumbnails
Contents