Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az ifjabb király országa 231

AZ IFJABB KIRÁLY ORSZÁGA 245 ezen időszakban —, ám ez az eset magyarázható talán azzal, hogy az adomá­nyost, Benedek fia Mersét az oklevél a király „ifjá"-nak (fidelis iuvenis noster) ne­vezi, aki tehát IV Béla udvari embere volt.11 7 Még az is, hogy a sárosi Komlós falu­ban élő German IV Bélával íratta át a királytól korábban kapott oklevelét, mely felmentette a sárosi ispánnak járó minden szolgáltatás terhe (debitum) alól,"" te­kinthető egyfajta túlzott óvatosságból fakadó gesztusnak, mely a királyi oklevelet alkalmasabb bizonyítéknak tartja egy esetleges későbbi per során, mint egy her­cegét. Az viszont, hogy előbb, 1261. március 23-án, IV Béla írta át és erősítette meg Imre király 1203. évi oklevelét a váradi püspökségnek átengedett Bihar me­gyei vámokról, hogy aztán István herceg csak utóbb, 1262. szeptember 3-án — át­írva apja oklevelét — tegye ugyanezt,119 már egyértelműen arra enged következ­tetni, hogy a király önmagát tartotta illetékesnek az ügyben. Aligha lehet kétsé­ges tehát, hogy István valójában nem rendelkezett apja felhatalmazásával ahhoz, hogy hatalmát Erdélyen túlra kiterjessze. Ha helytálló az a hipotézisünk, hogy IV Béla az 1259-ben feltámadt tatár fenyegetés miatt helyezte ismét Erdély élére Ist­vánt, akkor elképzelhető, hogy tett valamiféle homályos ígéretet arra, hogy fia többet is kap, mint Erdélyt. Ennek feltételezésére az ad némi alapot, hogy Erdély és az István által 1260-1261-ben birtokba vett országrész együttesen éppenséggel azon területeket foglalta magában, amelyek egy esetleges tatár támadás útjába estek volna. Ebben a körülményben István igazolást találhatott lépésére, míg IV Béla kétségkívül joggal háborodhatott fel azon, hogy fia elbitorolja uralkodói jogai egy részét. Az 1262. évi összecsapás előzményeinek ezen rekonstrukciója kétség­kívül nem mentes némely pontokon a feltételezésekből szükségképpen fakadó bi­zonytalanságoktól, nem mond ellent ugyanakkor az ismert tényeknek s olyan okra vezeti vissza a viszályt, mely elég súlyos ahhoz, hogy a szembenálló felek fegyverhez nyúljanak a maguk igazának védelmében. Nem mellékes az sem, hogy összhangban van a pozsonyi békében foglaltak hátteréből elősejlő képnek: István követelt magának — Erdélynél — nagyobb részt az országból, amit Béla végül kénytelen-kelletlen megadott. Az ország 1262. évi felosztásának területi jellemzőiről mindmáig Pauler Gyula állásfoglalása számít elfogadottnak: István országrészének „Sáros, Újvár, Gömör, Nógrád voltak a végvármegyéi északnyugat felé. Azon túl a Duna alkotta a határvonalat".12 0 Ami a határ északi szakaszát illeti, valóban számos olyan adat áll a rendelkezésünkre, amely megerősíti ezt a véleményt. 1262-ben, immár ifjabb királyként — tehát bizonyosan a pozsonyi béke december 5-i poroszlói megerősí­tését követően — kiadott oklevelével István apja Gömör megyei birtokokat érintő ítéletét erősítette meg,12 1 1263-ban Borsod, Újvár, Zemplén, Heves és Gömör me­gyék nemesei és más jogállású lakosai (nobiles scilicet et alios cuiuslibet condicionis homines de parochia de Borsod, de Novo Castro, de Zemlyn, de Heves et de Gumûr) 117 1262: CD IV/3. 60-61. 118 1261: ÁÚO VIII. 3., az átírt oklevelet 1. 1259: ÁÚO VII. 505-506. 119 1261: Kolozsvár I. 11. 120 Pauler Gy.: A magyar nemzet tört. i. m. II. 250., vö. pl. Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet i. m. I. 576-577. (a vonatkozó rész Hóman B. munkája); Szűcs J.: Az utolsó Árpádok i. m. 114. 121 1262: ÁÚO XI. 516-517.

Next

/
Thumbnails
Contents