Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az ifjabb király országa 231

TANULMÁNYOK Zsoldos Attila: AZ IFJABB KIRÁLY ORSZÁGA „Amíg él a pereputty, addig nyugton ne aludj" — olvasta Böhöm király a jóslatban, melyet a palotája egy félreeső termében talált jósgép adott neki,1

de ugyanerre a következtetésre juthatott volna maga is, ha tanulmányozza az Árpádok történetét. Az uralkodócsalád tagjai között kirobbanó, gyakran fegyveres harcba torkolló viszályok persze, nem tartoznak a korai magyar történelem kizárólagosan sajátos vonásai közé: efféle konfliktusok bőséges számban lennének felidézhetők Skóciától a Bizánci Birodalomig az európai középkor szinte minden dinasztiájával vagy országával kapcsolatosan. Az viszont már inkább magyar sajátosságnak tűnik, hogy — bár az összecsapások a téthez méltó elszántsággal és hevességgel folytak — viszonylag kevés halálos áldozatot követeltek a királyi család tagjai közül.2 A IV Béla és idősebb fia, István között 1264-1265-ben lefolyt háborút több szempontból is különleges hely illeti meg az Árpádok belviszályainak sorában. Ez volt mindenekelőtt az utolsó az efféle konfliktusok között. A későbbiekben ugyan többször is kialakult a lehetősége annak, hogy a dinasztia valamelyik, többnyire gyermekkorban lévő, tagjának előtérbe állításával hasonló zavarokat támasszanak a királyi hatalom ellenfelei, azonban sem László trónörökös (a későbbi IV László király) 1272. évi,1

sem öccse, András herceg 1274. évi elrablása4 nem járt ilyen következménnyel — az előbbi esetben az uralkodó, V István halála, az utóbbiban pedig a herceg gyors kiszabadítása vetett véget a próbálkozásnak —, de nem tekinthető többnek tétova kísérletnél az 1290-ben III. András néven trónra lépő velencei András herceg 1278. évi magyarországi szereplése sem,3 míg a magát 1290-ben András hercegnek — IV László valójában 1278-ban meghalt6 öccsének — mondó személy, aki III. András ellenében tartott volna igényt a ma-1 Stanislaw Lem: Mese Nagy Böhöm királyról. In Vő: Kiberiáda. (Ford. Murányi Beatrix) Bp. 1971. (Európa Zsebkönyvek) 92. 2 Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Magyarország története 1301-ig. Debrecen 1997. (Történelmi Kézikönyvtár) 61., 74. 3 1272: Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae II-XV Collegit et digessit Tade Smiciklas. Zagrabiae 1904-1934. (a továbbiakban: CDCr) VII. 415., vö. Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt Ι-Π. Bp. 1899.2 (reprint: Bp. 1984.) II. 301-303., Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp. 1993. (História Könyvtár — Monográfiák 1.) 151-152. 4 1274: Árpádkori új okmánytár I-XII. Közzé teszi Wenzel Gusztáv. Pest-Bp. 1860-1874. (a továbbiakban: ÀUO) IV 40., Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis I-XI. Stud, et op. Georgii Fejér. Budae 1829-1844. (a továbbiakban: CD) V/2. 207., Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Odenburg und Eisenburg I-V Bearb. von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza et al. Graz-Köln-Wien 1955-1999. (a továbbiakban: UB) II. 72.; 1277: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke I—II. Szerk. Szentpéteiy Imre, Borsa Iván. Bp. 1923-1987. (a továbbiakban: RA) II/2-3. 191. (az oklevél keltére 1. RA 2803. sz.). 5 1278: CDCr VI. 244. " Wertner Mór: Az Árpádok családi története. Nagybecskerek 1892. (Történeti nép- és földrajzi könyvtár 51.) 542-543.