Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az ifjabb király országa 231

232 ZSOLDOS ATTILA gyar trónra, minden bizonnyal kalandor volt, s életével fizetett merész vállalkozása kudarcáért mielőtt még komolyabb bajt idézhetett volna elő.7 Az 1264-1265. évi továbbá az a belviszály, amelyről a legtöbb ismeret áll a rendelkezésünkre. Míg a korábbi hasonló események nagyobb részt egy vagy több elbeszélő forrás hosszabb-rövidebb tudósítása, esetleg néhány — olykor azonban csupán egyetlen — oklevél szűkszavú utalása alapján vizsgálható, ez esetben több mint félszáz oklevél tartalmaz adatokat a belháborúra vonatkozóan, további okmányok pedig az előzményekről és a következményekről tájékoztatnak. Ennek köszönhetően az események menete részletekbe menően rekonstruálható, s a harcokban résztvevő személyek közül is jóval többet ismerünk, mint a korábbi esetekben. Igaz viszont, hogy a ránk maradt oklevelek túlnyomó többsége — a háború egyes eseményeire vonatkozók pedig kizárólagosan — a szemben álló felek egyikének, István ifjabb királynak a környezetéből származik. A jelenség könnyen magyarázható, hiszen nyilvánvalóan összefüggésben áll azzal, hogy a háborúban István győzedelmeskedett, s így neki volt oka a harcok elültével bőkezűen jutalmazni arra érdemesnek bizonyult híveit. A helyzet érthető tehát, kedvezőnek azonban — legalábbis szempontunkból — aligha mondható, mivel forrásaink így meglehetősen egyoldalú képet vázolnak fel az eseményekről, megfosztva bennünket attól a lehetőségtől, hogy megtudjuk, miként vélekedtek a történtekről a vesztes IV Béla oldalán. Ez a körülmény annál is inkább sajnálatos, mert — s ez az 1264-1265. évi belháború harmadik sajátos vonása —, bármily részletesek is az ismereteink, a történetnek van egy olyan eleme, melyet illetően a legkevésbé sem látunk tisztán, jóllehet annak feltárása, a kérdés természeténél fogva, nagyon is igényelné, hogy mindkét fél álláspontját mérlegelhessük. Arról a kérdésről van szó, hogy voltaképpen miért tört ki a háború. A meghökkentően bárgyúnak tűnő kérdésre reflexszerűen adott válasz — a hatalomért folyt a harc, mi másért — persze, igaz lehet, csakhogy eddigi ismereteink alapján meglehetősen nehéz lenne érvekkel alátámasztani. A korábbi belviszályok esetében vagy forrásaink árulják el, hogy mi volt a küzdelem célja, vagy a harcok eredményeként kialakult helyzet alapján vonhatók le egyértelmű következtetések. Ez alkalommal azonban az történt, hogy az 1257 óta Erdélyt kormányzó István herceg — miután rövid stájerországi szereplését követően 1260-ban visszakapta Erdélyt — mind súlyosabb ellentétbe került apjával, 1262-ben aztán Pozsonyban egyezséget kötöttek, melynek eredményeként István felvette az ifjabb királyi címet és a neki átengedett országrészt is kiterjesztették egészen a Duna vonaláig, majd újabb két év múlva IV Béla fegyverrel támadt fia ellen, ám seregeinek kezdeti sikerei után a véres harcokban — számos várostrom mellett öt nagyobb csatáról tudunk — végül István kerekedett felül, hogy aztán a béke megkötését követően István és Béla éppúgy birtokolja az 1262 óta a fennhatósága alatt lévő országrészt, mintha mi sem történt volna. A 7 1291: CD VT/l. 123., Vita Beatae Kingae 20. c. — Catalogue fontium históriáé Hungaricae aevo ducum et regum ex Stirpe Árpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI I—III. Collegit Aibinus Franciscus Gombos. Budapestini 1937-1938. (a továbbiakban: Cat. font.) III. 2455., vö. még Cat. font. I. 281., 515., 789., II. 1607.