Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Scrinia Slavonica (Ism.: Hornyák Árpád) 226

227 TÖRTÉNETI IRODALOM azonban meglehetősen kis teret szentel tanulmányában. Megtudhatjuk viszont, hogy a magyar betelepülők legnagyobb számban az 1450-es évektől a 16. század közepéig terjedő időszakban érkeztek Velencébe, és eltérően a más nemzetekhez tartozó jövevényektől, a magyarok a város központi részeihez közel eső kerületekben telepedtek le. Tájékozódhatunk a betelepülők foglalkozás szerinti megoszlásáról és a vallási intézményekhez fűződő kapcsolataikról is. A Száva és a Duna közötti területek középkori városainak mindennapi életébe nyerünk bepillantást Marija Karbic tanulmánya révén. A szerző a középkori városi élet egy viszonylag kevéssé ismert részletével foglalkozik, nevezetesen a gyermek helyével és helyzetével a városi közösségben. A szerző, aki szintén a Horvát Történettudományi Intézet munkatársa, igyekszik összehasonlítani a városi jellegű települések adatait a városon kívüli területekre vonatkozókkal, egyúttal kiegészíteni azokat a szlavóniai városokhoz hasonló magyar városok adataival. Az ókorral és a középkorral foglalkozó blokk utolsó írása a történelem segédtudományainak egyikével foglalkozik. Stanko Andric adalékokkal szolgál Délnyugat-Szlavónia nevezetesen a Száva-Ilova-Psunj-Papuk közötti terület középkori topográfiájához. Csánki Dezső hidrográfiai meghatározásából kiindulva a szerző néhány 13. századi irat alapján rekonstruálja a középkori vizek hierarchiáját Délnyugat-Szlavóniában. Tanulmányában a rekonstrukció minél teljesebbé tétele érdekében és az egyes helynevek meghatározásához, tisztázásához Andric nagy mértékben támaszkodik két középkori bencés dokumentumra: a grabovói kolostor birtokperében született ítéletre 1234-ből és a rudinai bencés apátsággal kapcsolatos 1349-es királybírói határozatra. Tóth István György, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa nyitja a 17. és 18. századdal foglalkozó blokkban. A szerző egy a Török Birodalom magyar részeinek, Szlavóniának és Boszniának a történetével foglalkozó fontos 17. századi dokumentumot elemez és részben közöl. Az elemzett és közölt dokumentum szerzője egy dalmát humanista, bizonyos Atanazije Jurjevic, aki 1626-ban II. Ferdinánd megbízásából utazott a boszniai Olovóba, hogy megszerezze a csodatévő Szent Szűz festményének másolatát. Jurjevic utazása során titokban katonailag hasznos adatokat is gyűjtött az Oszmán Birodalom uralma alá tartozó magyar, boszniai és szlavón területek helyzetéről. A küldetése során gyűjtött adatokat három részből álló, olasz nyelven írt jelentésében juttatta el az uralkodóhoz. A jelentés harmadik részét: a Budáról Banja Luká-ig tartó egyhetes út során írt naplót tette közzé Tóth István György egy bevezető tanulmány és számos jegyzet kíséretében, amelyekben beazonosította a műben szereplő személyeket és földrajzi neveket, ami Jurjevic jelentésének 19. századi kiadásából kimaradt. (A másik két rész az olovoi szentélyt írta le, illetve a boszniai tartományt és annak nagyobb városait jellemezte.) A szlavóniai Bród 18. században kiépült erődítményének közvetlen előzményével, az úgynevezett „Vukovac"-cal foglalkozik írásában a Horvát Történettudományi Intézet Slavonski Brod-i tagozatának munkatársa, Josip Kljajic. A tanulmány korabeli kéziratok és tervek, valamint irodalmi leírások és térképek alapján próbálja meg összegezni és kiegészíteni ismereteinket erről a történelmileg és építészetileg sokszorosan rétegzett erődítményről. Az erődítményrendszer különböző tudományágakkal foglalkozó kutatói alig fordítottak figyelmet a 18. század előtt hosszú ideig fenntartott erődre, amelyet a Habsburgok a törököktől vettek át, meglehetősen elhanyagolt állapotban. A középkori lakott település, Vukovác köré vont erődítményt a Habsburg kormányzat különböző felújítási munkálatok után a 17. század végétől a 18. század húszas éveiig bevonta a Birodalom védelmi rendszerébe. Az erődítmény csak azt követően veszítette el katonai jelentőségét, hogy az új bródi barokk erőd alkalmassá vált a katonaság fogadására. Ezt követően karanténná alakították át. Nemcsak kronológiailag, de logikailag is kapcsolódik ehhez a tanulmányhoz Robert Skenderovic írása, aki az 1739-es pozsegai és kotlinai pestisjárványról közöl megdöbbentő részleteket. A hét hónapig tartó járványban elpusztult Pozsega lakosságának több mint a fele, és a szigorú rendszabályok ellenére sem sikerült megakadályozni továbbterjedését Szlavóniába. A súlyos lakosságfogyatkozás ellenére a város nem rokkant bele a járványba. Már a következő évben jelentős betelepülési hullám érte el, és a város natalitási mutatója is jelentős növekedést mutatott. Mindez lehetővé tette, hogy Pozsega rendkívül rövid idő alatt pótolja az elvesztett lakosságot. Aligha véletlen, hogy 1739 után Szlavónia-szerte kápolnák és templomok sorát emelték Szent Rókus tiszteletére. Vidámabb témával foglalkozik írásában Milan Vrbanus, aki a nasicei uradalom szőlőtermesztéséhez szolgál adalékokkal a 18. század első felében. A tanulmány szerzője az uradalom szőlőültetvényeinek telepítéséből és megmunkálásából következtet a terület lakosságszámának változására, értékes táblázatok tömegével támasztva alá megállapításait. A társadalom, gazdaság és politika 1848-1941 címet viselő fejezetben ismét egy külföldi szerző nyitja a sort. Piotr Zurek Bielsko Biala-i történész a Hotel Lambert-nek 1848-1849-ben a