Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Peresztrojka és tulajdonáthelyezés. Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltozás történetéből a Szovjetunióban (1985-1992) (Ism.: Bartha Eszter) 221

222 TÖRTÉNETI IRODALOM Stephan Lessenich: Struktrurwandel in Transformationsgesellschaften: Vom Süden zum Osten und zurück. In: W. Glatzer - I. Ostner (szerk.): Deutschland im Wandel: Sozialstrukturelle Analysen. Opladen, Leske und Budrich, 1999.). Az elmélet másik nagy fogyatékossága a történeti perspektíva hiánya. Mivel a tranzitológia a szocialista múltat semmisnek, vagy legalábbis olyan rendszernek tételezi, amelytől Kelet-Európa sikeresen megszabadult, nem alakított ki releváns értelmezési keretet a „kiindulási helyzet" magyarázatára. Ehelyett — különösen a kelet-európai rendszerváltó diskurzusban — a tranzitológia összekapcsolódott a második reneszánszát élő totalitárius elmélettel, illetve átvette tőle a hidegháborús retorikát idéző szocializmus-képet, amely a múlt démonizálásán és a demokrácia és a diktatúra sematikus szembeállításán alapult (Abbott Gleason: Totalitarianism. The Inner History of the Cold War. New York, 1995. Samuel R Huntington: The Clash of Civilizations and the Remaking of the World Order. New York, Simon & Schuster, 1996, magyarul: S. Ρ Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, Európa, 1998.). Ezek a szerzők azonban éppúgy figyelmen kívül hagyták az angolszász szovjetológiában a 70-es évek közepétől kibontakozó „revizionista" iskolát — amely éppen a totalitárius paradigmát kívánta felülvizsgálni, és a 80-as évekre mérvadó irányzattá vált az amerikai akadémiában —, mint azt a tényt, hogy a kommunista hatalomátvétel nem a gazdasági elmaradottság oka, hanem inkább annak következménye volt a kelet-európai félperiférián. Bár a kommunista modernizációs program — a diktatúrával együtt — megbukott, a gazdasági elmaradottság, úgy tűnik, nem csak az „átmenet" problémája. A posztszocialista változás megértéséhez elengedhetetlen egy adekvátabb szocializmus-értelmezés kialakítása, mint az egykori, a mérvadónak tekintett nyugati tudományban is diszkreditált hidegháborús ideológia „megkésett" átvétele. A fenti két szempont miatt is fontos hiánypótló munkának kell tekinteni a Magyar Ruszisztikai Intézet kiadásában megjelent Peresztrojka és tulajdonáthelyezés c. könyvet, amely az azóta titoktalanított, de magyarul csak most hozzáférhető források alapján elsőként tesz kísérletet arra, hogy következetesen vizsgálja a hatalom és tulajdon összefüggéseit, illetve a tulajdon kérdését állítsa a szovjet rendszerváltozás történetének középpontjába. A témaválasztás már jelzi, hogy a könyv egészen más elméleti alapon áll, mint a kommunista múltat olykor csak démonizálni képes tranzitológia. A Peresztrojka és tulaj donáthelyezés értelmezési kerete két okból is előrelépést jelent a rendszerváltozás tudományos vizsgálata felé. Az első fontos szempont, hogy a könyv történeti perspektívába helyezi az orosz „különutas" fejlődést, amelyet az Oroszországi Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan rányomja bélyegét a tulajdon állami koncentrációja. A bolsevikoknak kezdetben nincs kész gazdasági programjuk; a hadikommunizmusnak a polgárháborús helyzetből következő gyakorlatát Buharin és Preobrazsenszkij később teoretizálja, mint a „kommunizmus ábécéjét." A polgárháború befejezése és az egyre erőteljesebb népi elégedetlenség hatására a hadikommunista gazdálkodás alapját veszíti, és az 192 l-es NEP keretei között a párt visszaállítja a piaci gazdálkodás számos elemét. A sztálinizmus, amely alatt — Sztálin személyi diktatúrájának kiépülése mellett — a kollektivizálást és a tervgazdálkodás bevezetését szokták érteni, nem magyarázható úgy, mint puszta aberráció, és még kevésbé lehet „visszavezetni" Leninre vagy akár Marxra is. Míg vitatható, hogy a tulajdon példátlan mértékű állami koncentrációja mennyiben járult hozzá a szovjet rendszer fennmaradásához, történeti perspektívából a jelenség inkább az orosz fejlődés sajátosságaiból semmint annak aberrációiból következik. A könyv másik nagy elméleti előnye a globális perspektíva alkalmazása. A Szovjetunió bukása után ismét divatba jöttek a totalitárius paradigmával több vonatkozásban rokon civilizációs elméletek, amelyek lényegében egy „elképzelt" vallási vagy kulturális hierarchia alapján kívánják megmagyarázni az egyes országok, régiók fejlődésében tapasztalt egyenlőtlenségeket. A „leghíresebb" civilizációs elméletet Samuel Ρ Huntington fejtette ki előbb egy tanulmányban, majd azonos című terjedelmes könyvében (Huntington 1996). Míg a tanulmány kérdőjellel végződik, a könyv már a világvallások által definiált „civilizációk" elkerülhetetlen összeütközéséről beszél. Az elméletek hátteréül szolgáló „rangsor" azonban inkább a civilizációs rasszizmus és provincializmus, semmint egy valóban globális perspektíva kifejeződése. A Peresztrojka és tulaj donáthelyezés a világgazdaság kontextusába helyezi az orosz elmaradottság problematikáját; ebből a perspektívából az orosz fejlődés „sajátosságait" — vagyis a normatívnak tekintett nyugat-európai modelltől való eltéréseit — nem a civilizációs különbségek, vagy az általános bűnbaknak megtett kommunista múlt, hanem a világgazdaságban elfoglalt perifériás helyzet termeli újjá. Hozzátehetnénk: nemcsak Oroszországban, hanem egész Kelet-Európában is.