Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Peresztrojka és tulajdonáthelyezés. Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltozás történetéből a Szovjetunióban (1985-1992) (Ism.: Bartha Eszter) 221

221 TÖRTÉNETI IRODALOM dékát jelen munka színvonala alapján csak bátorítani és támogatni tudjuk, új publikációit nagy érdeklődéssel várjuk. Mózessy Gergely PERESZTROJKA ÉS TULAJDONÁTHELYEZÉS Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltozás történetéből a Szovjetunióban (1985-1991) Krausz Tamás és Sz. Bíró Zoltán (szerk.) Budapest, Magyar Ruszisztikai Intézet, 2003. 307 o. A Szovjetunió felbomlása legalább olyan „hálás" témának bizonyult a nemzetközi szakirodalomban, mint a peresztrojka és a glasznoszty a 80-as évek második felében. Ez a népszerűség azonban már a múlté, hiszen a 90-es évek közepétől határozott súlyponteltolódás figyelhető meg a szovjet tanulmányoktól a kelet-európai országok irányába. Míg a rendszerváltozás tudományos kutatása — vagy ismertebb nevén a tranzitológia — könyvtárnyi anyagot produkált az 1990-es évek elején-közepén, addig napjainkra a nemzetközi érdeklődés ebben az irányban is csökkenni látszik, mintha a posztszocialista változás a letűnt államszocialista renddel együtt a meghaladott témák kategóriájába került volna. A problémát nem az egykori „dömping" alábbhagyása jelenti, amely adott esetben elő is segítené a téma depolitizálását, hanem az, hogy kevés próbálkozás történik az inkább politikai mint tudományos szempontok alapján vizsgálódó tranzitológiai szakirodalom revideálására. Ezt az irodalmat ugyan jó néhány elméleti bírálat érte, ám a kritikai írásokkal szemben két probléma is felmerül. Az egyik az, hogy szerzőik általában nem szovjetológusok, és így kísérletet sem tesznek arra, hogy a kritikai elméletet a szovjet viszonyokra alkalmazzák. A másik probléma, hogy a hazai szakirodalomban a rendszerváltozás alternatív elméleteit jobbára csak a marginális kritikai értelmiség ismeri és alkalmazza; a köztudatban — és ez sajnos nemcsak a politikai diskurzusra vonatkozik — még mindig a 90-es évek közepétől egyre gyakrabban támadott tranzitológia számít domináns paradigmának. Mivel e helyütt nem célom a rendszerváltozás elméleteinek bemutatása, pusztán a tranzitológiai elmélet és annak bírálata rövid felvázolására szorítkozom. Az elmélet alapját azok a politológiai munkák képezik, amelyek az autokratikus uralomból a demokráciába való átmenetet vizsgálták az országok három következő nagy csoportjában: az 1945 utáni Németország, Olaszország és Japán; az 1970-es években létrehozott dél-európai demokráciák; Argentína, Brazília, Uruguay, Chile és Paraguay (S. O'Donnell-C. Schmitter - L. Whitehead: Transitions from Authoritarian Rule. Baltimore, John Hopkins University Press, 1986.). 1989-91 után felmerült az a javaslat, hogy a kelet-európai rendszerváltást úgy kell tekinteni, mint az átmenet negyedik típusát. Ez az elgondolás lényegében egy predesztinált jövőt irányzott elő a kelet-európai „tranzitországok" számára: miután bevezetik a „helyes" intézményeket, vagyis a liberális demokráciát és a piacgazdaságot, hasonlókká válnak a fejlett kapitalista államokhoz. A hasonlóság alatt a kelet-európai lakosság túlnyomó többsége a nyugati jólétet és gazdasági fejlettséget értette, amelynek elvileg nagyon gyorsan be kellett következnie az olyan szocialista örökségek, mint a tervgazdaság és a gazdasági izoláció felszámolása után, amelyekben most mindenki a gazdasági elmaradottság fő okozóit látta. Amellett, hogy a kelet-európai rendszerváltozás „gyakorlata" meglehetősen rácáfolt erre az elméletre, a tranzitológia kritikáját két fő pontban lehet megfogalmazni. Az első bírálat az elmélet teleologikus és univerzalista implikációira vonatkozik. Lomax helyesen állapítja meg, hogy e tekintetben az elmélet semmi más, mint a diszkreditált modernizációs paradigma újrafogalmazása (Bili Lomax: A tranzitológia válsága. In: Krausz Tamás (szerk.): Rendszerváltás és társadalomkritika. Budapest, Napvilág kiadó, 1998). Mindkettő a kapitalizmus normatív felfogásán alapul, amely a kezdeti feltételektől függetlenül bárhol megteremthető. A változásnak lényegében olyan forgatókönyv szerint kell lejátszódnia, amelynek alapja inkább a tankönyv-, mintsem a „létező" kapitalizmus. Az utolérő fejlődés elmélete azonban már az 1960-as évek Latin-Amerikájában, a modernizációs iskola akkori „kísérleti" telepén sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahogyan a tranzitológia néhány kritikusa rámutatott, előfordulhat, hogy Kelet-Európa éppen e kevésbé vonzó alternatíva felé találja magát „átmenetben" (Thomas Nowotny: Transition from Communism and the Spectre of Latin-Americanization. East European Quarterly, 1997/1.;