Századok – 2005

KRÓNIKA - Balogh Sándor (1926-2004) (Földes György) 1603

KRÓNIKA 1603 lyütt érezhető átpolitizáltsága idegenné vált számára. Mint marxista történettudós élete egy meghatározott szakaszában ő maga is a történettudomány átpolitizálását művelte és később hosszabb folyamat során vált meg ettől a gyakorlattól. Erezte, hogy erkölcsi legitimitását vonnák kétségbe, ha az átpolitizáltság negatív következményeire figyelmeztetne, de ehhez hiányzott is az ereje. Ezért inkább, a személyében mindig szerénynek megmaradó ember tipikus módján, csendben visszavonult. Holger Fischer BALOGH SÁNDOR (1926-2004) Kiváló tagját vesztette el nem régen a magyar történész társadalom, olyan kollégát, akit azok is tiszteltek, akik nem értettek némely kérdésben egyet vele, vagy az övétől eltérő ideológiai alapállásból szemlélték a világot. Balogh Sándor azon szerencsések közé tartozott, akik bár nem valósították meg minden tudományos tervüket, nem írtak meg minden könyvet, tanulmányt, amelynek mondanivalója a fejükben már körvonalazódott, mégis befejezett életművet hagytak maguk után. Ε mű gerincét a második világháború utáni magyar történelemmel foglalkozó monográfiák alkotják. Közülük a hazai marxista politikatörténet-írásban áttörést jelentő Parlamenti és pártharcok 1945-1947 (1975) áll az első helyen. Ez a könyv az akkor hozzáférhető források teljességének áttekintésére és kritikai feldolgozására épülő válasz a népi demokrácia jellegéről a hatvanas évek középső harmadában lezajlott vitára. Balogh Sándor a tényekre alapozva bizonyította: nem mosható össze a felszabadulást követő első néhány év a következő időszak, a szovjet típusú szocializmus, a pártállam kiépítésének idejével. A szerző nem hagyott kétséget afelől, hogy bár a nemzetközi erőviszonyok alakulása és a szovjet befolyás rányomta bélyegét a magyarországi folyamatokra, egyúttal nagy jelentőséget kell tulajdonítani a hazai politikai szereplőknek is. Újdonságot jelentett ez a mű annyiban is, hogy szemben a korábbi párttörténetírással, a történelmi eseményeket, folyamatokat nem mint a haladás, az igazság vagy az eszmék győzelmének megnyilvánulási jelenségeit, formáját ábrázolta. Balogh Sándor eltért a klasszikus üdvtörténeti megközelítéstől, és a valós érdekektől vezérelt közszereplők, társadalmi osztályok és rétegek küzdelmeként fogta fel és írta le a politikai történéseket. Könyvében igyekezett elkerülni a minősítő jelzők használatát: nem jók és rosszak harcoltak egymással, hanem eltérő érdekű, világszemléletű emberek, személyiségek és csoportok. Nem hagyta eközben homályban azt sem, hogy a maga részéről a kommunista pártot és a korabeli baloldalt ítéli olyan erőnek, amelynek a háborús vereség, az összeomlás után érvényes válaszai voltak az országot, a társadalmat, a nemzetet akkor ért kihívásokra.