Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hagyomány; közösség művelődés. Tanulmányok a hatvanéves Kósa László születésnapjára (Ism.: Héjja Júlia) 1574

1578 TÖRTÉNETI IRODALOM gyar függetlenség-eszme egyedüli letéteményese II. Vilmos császár fia, az Attila névvel illetett Eitel Frigyes (1883-1942) lehet. Gedeon gondolatmenetét követve tanulmánya második felében Bertényi a Hohenzollern-dinasztia magyarországi összeköttetéseit tárja fel a 13. századtól kezdődően. Ablonczy Balázs (286-294.) egy további sajtóorgánum, az 1922-1924 között Budapesten megjelent 1' Echo du Danube történetéről ír a magyar-francia kapcsolatok tükrében. Mindeközben részletes pályaképet rajzol a francia napilap főszerkesztőjéről, az Erdélyben és Párizsban nevelkedett Félix de Gerandóról (1888-1945). Az Athenaeum gondozásában három kötetben megjelent A magyar család aranykönyve (1909-1911) című élet- és háztartásvezetési útmutatóval Fábri Anna (339-350.) ismertet meg. A fordításokat, adaptációkat mellőző, eredetiségre törekvő mintaállító tanulmányok a korszerűség, takarékosság, célszerűség, bensőségesség és a középrétegek mentalitásbeli egyneműsítése érdekében íródtak. A családi élet egészét felölelő — főként nőket megcélzó, és javarészt nőszerzők által jegyzett — írásokban szó esik lakberendezésről, konyhatechnológiáról, háztartásvezetésről, ruházkodásról, társas életről, családi gazdaságról és nevelésről, a gyermekek pályaválasztásáról. Az 1940-1960-as évek Házi mindentudóira, háztartási tanácsadóira épül Valuch Tibor divat- és városi öltözködéstörténeti tanulmánya (430-440.). A szerző az 1950-es évek politikum uralta divathullámait, a túlidealizáltság 1956 utáni enyhülését, a konfekcióruházat egyöntetűsége ellen lázadó jampecviseletet, a női és férfi ruhatár éppen divatos kellékeit a Nők Lapja korabeli tudósításaiban is tetten érte. Németh G. Béla (391-399.) stílusosan a Domanovszky Sándor nevével fémjelzett első magyar művelődéstörténet Ősműveltség és középkori kultúra című indító kötetének (1939) elemző, értékelő bemutatásával köszönti a Magyar művelődéstörténetet (1998) szerkesztő Kósa Lászlót. Tallián Tibor zenetörténész (416-429.) tanulmánya első felében Kodály Zoltán kórusműveinek témaválasztásáról, „a kor falára írt kommentárjairól" beszél, végül a Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezetének Zeneszerző és Zeneíró Tagozata két 1948. júliusi, Kodály aktív részvételével zajló ülésének — mindeddig kiadatlan — jegyzőkönyvét közli. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattára 1958-1973 közt keletkezett lakossági leletbejelentéseiben szereplő népmondákból Szende László ad válogatást (406-415.). Az érdekfeszítő történetek egy részében, az ún. hiedelemmondákban álomban látott vagy lidércfény jelezte kincs szerepel, míg a történeti mondák a török hódoltság idejéből származó, esetleg pincébe vagy várba rejtett kincsről, a betyárok kincséről, netalán Rákóczi-vagyonról árulkodnak. Több évszázadot fog át Kiss Jenő nyelvi mentalitástörténeti értekezése (386-390.), amely a felvilágosodás korában és négy, a 20. sz. második felében végzett felmérés eredményei alapján vizsgálja a nyelvről való gondolkodást, az anyanyelv megítélését és a nyelvi attitűdök változásának lehetséges társadalmi okait. Bitskey István népkarakterológiai toposzokat felvonultató írása (109-113.) több szálon kötődik a tanulmánykötet ötödik fejezetéhez, a Közép-Európa: nemzetek és nemzetiségek címűhöz. A szerző 16. sz. végi, jórészt jezsuita közegből származó példákkal szolgál a magyarok tulajdonságainak megítéléséhez. A jellemzést Báthory István fejedelem és többségében lengyel humanistákból álló udvartartása állásfoglalásával egészíti ki. A jezsuiták magyarságképét illetően hangsúlyozza, hogy a katonai, harci erény és a szellemi értékek iránti fogékonyság éppolyan fontosnak számított, mint a kegyes élet, az egyházi szolgálatra való alkalmasság. A 18. századi stájer Völkertafel és az iskolai használatra szánt Magyarország kis tűköre magyarságábrázolásától jut el Deák Ernő (441-458.) a reformkorban megjelent Fényes Elek-féle statisztikákig. Fényes összeállítása alapján gyűjti össze a magyarok és a nemzetiségek jó és rossz tulajdonságait, szokásait. A tablót a 19. sz. végi közmondásokból kirajzolódó sztereotípiák sora zárja. A 19. századi horvát, szerb és bosnyák történetírás historiográfiai számbavétele alapján rajzolódik ki Ress Imre (511-527.) munkájából az egykorú és az 1990-es évekre jellemző magyarságkép. A magyar és a délszláv népek történelmének közös érintkezési pontjai, a történelemszemlélet változásai, a negatív magyar történeti sablonok létrejötte a szerző megállapítása szerint a mindenkori politika függvényei. Kiss Gy. Csaba (477-484.) az 1790-1880 között keletkezett cseh, horvát, szlovén, magyar dinasztikus és néphimnuszokból kiindulva az irodalmi nemzeti jelképek haza-ábrázolását vizsgálja. A szülőföld ezekben leggyakrabban szimbolikusan — mint földi paradicsom, Éden, Kánaán, Árkádia, megszentelt, idilli táj, locus amoenus (kellemes hely) — jelenik meg.