Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Der aufgeklarte Absolutismus im Europaischen Vergleich (Ism.: Ugrai János) 1570

1570 TÖRTÉNETI IRODALOM DER AUFGEKLÄRTE ABSOLUTISMUS IM EUROPÄISCHEN VERGLEICH Helmut Reinalter - Harm Klueting (Hg.) Wien - Köln - Weimar, 2002. Böhlau Verlag, 362 o. FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS EURÓPAI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN Az 1998-ban Innsbruckban rendezett konferencia alapján készült tekintélyes tanulmánykötet egy máig élénk érdeklődéssel fogadott témával, a felvilágosult abszolutizmussal foglalkozik. Az 1928. évi oslói konferencia óta folyamatosan napirenden lévő történeti problémát ezúttal három nagyobb csoportban 17 aspektusból vizsgálják a német, osztrák, belgiumi és amerikai szerzők. A két bevezető közleményt követően a felvilágosult abszolutizmusban érdekelt országok sajátosságairól nyolc tanulmány olvasható — tehát majd' minden európai változatról alapos, bőséges szakirodalmi hivatkozással ellátott összefoglalást nyújt a kötet. A második nagyobb egységben öten ezen uralkodási forma egy-egy részproblémájára koncentrálnak, s végül két tanulmány foglalkozik a felvilágosult abszolutizmus utóéletével. Bevezetésként előbb a szervező Innsbrucki Egyetem Európa-szerte ismert kutatója, Helmut Reinalter bizonyítja röviden a téma fontosságát. Megállapítja, hogy hiába foglalkoztak elsőrangú történészek (pl. Aretin, Birtsch, Kóser, Kossok, Lhèritier, Roscher) a kérdéssel, számos tisztázatlan probléma maradt. Ezek közül kiemelkedik az uralkodói reformok teoretikus megalapozottságának, illetve eredményességének a tételes elemzése, de az egyes országok sajátosságainak, valamint a felvilágosult abszolutizmus hosszú távú hatásainak a vizsgálata is további értékes eredményekkel kecsegtet. Ugyancsak problémafelvetésként szolgál Karl Ottmar Freiherr von Aretin rövid írása. A müncheni professzor a téma igazi szaktekintélye: az e tárgykörben idestova harminc éve megjelent nagy tanulmánykötet szerkesztője évtizedek óta foglalkozik e korszakkal. Ezúttal a felvilágosodás és az abszolutizmus közös nevezőit és eltéréseit gyűjti össze. Kiemeli, hogy a két fogalmat összekötő legfontosabb közös jellemző inkább negatív: mind a felvilágosodás, mind az abszolutizmus hívei az okosabb jogán igényt formáltak arra, hogy meghatározzák, hogyan éljenek mások. Az arroganciával vegyülő öntudat ellenére mindkettő kétségtelenül fontos lépést tett a korábbi viszonyok túlhaladásáért. Előbbi az államigazgatás, a pénz- és különösen a hadügyi irányítás modernizálása, utóbbi pedig a közgondolkodás reformja terén alkotott maradandót. Bár a két törekvés kibékíthetetlen ellentéte a felvilágosult abszolutizmus révén vált világossá, a felvilágosodás igényével fellépő despoták nem voltak sikertelenek — különösen sokat tettek bürokráciájuk megújításáért. Ennek kapcsán körvonalazódik az egész kísérlet ellentmondásossága: miközben az uralkodók vakvágányra terelték saját rendszerüket, olyannyira megerősítették az állami hivatalokat, hogy a régi értékek mentén restaurált abszolutizmus még évtizedekig működőképes maradhatott. A különböző „nemzeti" változatokat bemutató tanulmányok sorában az osztrák variánssal foglalkozó munka az első. Derek Beales cambridge-i professzor II. József uralkodói portréjának megrajzolásakor a császár szokatlan hevességű egyházpolitikai és összbirodalom-építést szolgáló, sokszor egymással ellentétes, gyakran kontraproduktiv reformjait elemzi. Dolgozata két fő pillérre épül. Egyrészt a radikális, despotikus uralkodói stílust említi, amely miatt II. József sorra veszítette el tartományai, országai bizalmát. Másrészt megállapítja, hogy a Jozefinizmus" kifejezést először Metternich használta — pejoratív értelemben — a 19. század elején, kizárólag a császár egyházpolitikáját értve ezalatt. Ennek kapcsán a szerző aláhúzza, a katolikus országokban fontosabbnak tartották az uralkodók az egyházpolitikát, s uralmuk után is számottevő utóélete volt törekvéseiknek. így például Beales kései jozefinus tendenciát fedez fel I. Ferenc azon igyekezetében, amellyel az 1820-as évek elején meg akarta akadályozni az elmenekült jezsuiták Metternich által ösztönzött visszatérését. A magyar olvasók számára lényegesen ismeretlenebb térségről ír a kreuzlingeni tanár Rolf Graber. A svájci sajátosságok magyarázataként leszögezi, hogy a jobbára kicsiny arisztokratikus köztársaságokra hasonlító kantonok laza szövetségeként működő államban hiányzott az egységes bürokrácia, az azt vezető erős uralkodó, az erős katonaság, s így az igazi abszolutizmus is. Ennek ellenére több helyen is a felvilágosult despotizmus valamilyen megjelenésének a jele fedezhető fel. Günther Birtsch nyomán három feltételhez, egy erős személyiség legitimációjához, annak a felvilágosodáshoz való elkötelezettségéhez és valóban felvilágosult reformjaihoz köti az egyes városok,