Századok – 2005
TÖRTÉNETI IRODALOM - Der aufgeklarte Absolutismus im Europaischen Vergleich (Ism.: Ugrai János) 1570
TÖRTÉNETI IRODALOM 1571 kantonok belső viszonyaiban esetlegesen fellelhető hasonló jeleket. így a II. Frigyest csodáló, a helyi tudományos életbe lelkesen bekapcsolódó, agrár- és oktatási reformokat kiharcoló zürichi polgármester, Heidegger és a berni tanácstag, Tscharner működését mutatja be. Mellettük részletesen szól még az antiklerikális, végül száműzött luzerni reformer Valentin Meyer szekularizációs kísérleteiről és a jozefinista toleranciát követő reformkatolikus solothurni tanácsosok törekvéseiről. Hasonló következtetésre juthatunk Walter Demel tanulmányát olvasva. A kis és közepes méretű német államok kapcsán a müncheni professzor megállapítja, hogy a legfeljebb néhány tízezer km2-nyi nagyságú territóriumok több okból sem biztosítottak a reformabszolutizmus számára alkalmas terepet. Nemcsak a nagyfokú függetlenséget igénylő hadi és gazdasági modernizációra nem voltak meg a feltételek, hanem a közigazgatás, a jog, a társadalom- és az oktatáspolitika koherens fejlesztését is gátolta a szétaprózottság, illetve az uralkodó és a nép szoros, már-már személyes viszonya. Ez lehet az oka, hogy bár számtalan német államocskában felfedezhető egy-egy szegmense a felvilágosult abszolutisztikus törekvéseknek, a sokoldalú, egymással is összehangolt modernizáció jelei rendre csak a közepes méretű Bajorországban fedezhetőek fel. A reformok eklektikusságát meggyőzően illusztrálja, hogy reprezentációs célokból egy-egy művészet- és tudománypártoló uralkodó egészen kicsiny országok székhelyeit is rangos kulturális központtá emelte (pl. Bamberg, Würzburg), ám ez csak ritkán párosult a társadalom egészét érintő tanügypolitikával. Demel elemzésének további fontos eredménye a többé-kevésbé azonos körülmények között működő protestáns és katolikus államok egyházpolitikájának összevetése. Ezek szerint a protestáns fejedelemségekben lényegesen gördülékenyebben valósult meg a katolikusokkal és a zsidókkal szembeni tolerancia. A katolikus uralkodók ugyanakkor protestáns társaikhoz képest erősebb kísértést éreztek az egyházi ügyekbe való közvetlen — II. József radikalizmusát idéző — beleszólásba. Az is általános tanulság, hogy az egyházi jellegű fejedelmek (például a mainzi érsek) nem voltak kevésbé radikális reformerek, mint világi társaik; sőt, az oktatási reform valódi sikeréhez mindig szükség volt az egyház támogatására. A III. Károly 1759-1788 közötti uralkodására datálható spanyol felvilágosult abszolutizmus kialakulását az európai periféria országaihoz képest is gyenge polgárság és masszív egyházi-nemesi elit határozta meg. Az itáliai eredetű reformpolitika így a gazdaságra (egyszerű, egységes adórendszer, egyes iparágak támogatása, céhellenesség) és a közigazgatásra (a bennfentes tanácsadók befolyásának a csökkentése, a szakszerű államtitkárságok szervezése) korlátozódott. A kiváltságosok erős érdekérvényesítő képességét az uralkodó egymást követő első miniszterei nem tudták megtörni, s így sem az egyház-, sem pedig az agrárpolitikában átütő változtatásra nem került sor. Ugyancsak spanyol sajátosság az iskolaügy kérdése. A nagy elmaradottság miatt kizárólag az állami törekvések hoztak előrelépést (kutatóintézetek alapítása, leánynevelés megalapozása, tanügyi irányítás korszerűsítése); a felvilágosodás nyomán kibontakozó, polgári eredetű pedagógiai mozgalom nem létezett Spanyolországban. A kölni egyetem tanára, Hans-Otto Kleinmann tanulmányának az utolsó részében nagy teret szentel az udvar gyarmatpolitikájának. Eszerint Madrid kései merkantilista elvek alapján, ipara nyersanyag-utánpótlásának és kereskedelmi profitjának az érdekében jelentős modernizációt vitt végbe az Újvilágban, s ezzel akaratlanul is közvetlenül ösztönözte Latin-Amerika 19. századi politikai emancipációját. A kölni doktorandusz, René Hanke a portugál felvilágosult abszolutizmus bemutatásának az ürügyén Pombal márki jezsuitákhoz fűződő viszonyát elemzi. Izgalmas leírásából évről-évre bontakozik ki az olvasó szeme előtt egy olyan konfliktus, amely ugyan kétségtelenül tartalmazott objektív, könnyen magyarázható motívumokat (a fejlődést megakasztó, nehezen mozgó jezsuita apparátus; az elhivatott reformer Pombal; a felvilágosodás által meghatározott jezsuitaellenes korszellem), de amelynek fő elemei Pombal személyes ellenszenvéből, koholt és kiprovokált vádjaiból eredtek. Az apolitikus király, I. József teljhatalmú minisztere bizonyíték nélkül a jezsuitákat vádolta az egyik dél-amerikai indián törzs felkelésének a felbujtásával, illetve az uralkodó elleni sikertelen merénylet megszervezésével, de kölcsönös, irracionális vádaskodással „keresték" a felek az 1755. évi, egész Európát megrendítő lisszaboni földrengés felelősét is. Az egyébként I. József halála után egy héttel már leváltott, majd börtönbe vetett, végül a fővárosból kitiltott Pombal a jezsuiták vagyonát tanulmányi célokra használta fel és állami irányítás alá vonta a tanügyet. Jörg-Peter Findeisen a skandináv változatokról közöl tanulmányt a kötetben. A svéd variáns III. Gusztáv személyével fonódott össze. A nemesi előjogokat szívesen megnyirbáló király csak az agrárreform terén ért el maradandó eredményeket. A valójában alkotmányos monarchiát tervezgető, ám passzív uralkodó halála teret engedett a nemesi reformerek sokkal egységesebb koncepciójának. Lényegesen zaklatottabb fejlődésen esett át a dániai felvilágosult abszolutizmus.
