Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

1542 BESZÁMOLÓ ponti hatalmakkal való együttműködés hívei voltak (aktivisták). Ide csatlakozott 1914 novemberében a Józef Pilsudski által vezetett Lengyel Nemzeti Szervezet is. Az általános függetlenségi vágyak ellenére a hivatalos törekvések taktikai okokból nem mentek túl az autonómia valamilyen formájának elnyerésén. Néhány kevésbé jelentős párt és szervezet azonban — melyek részint a szocialista, részint a nemzeti vonalhoz tartoztak — nyíltan függetlenségi programmal lépett fel. Ha formailag nem is, lényegét tekintve a függetlenségi irányzathoz tartozott az ún. Pilsudski-csoport is, amely nem alakított formális pártot, hanem más politikai formációkba delegálta embereit, majd életre hívta a Lövészegyesületet és a Lengyel Katonai Szervezetet. A Monarchia hírszerzése különös érdeklődést mutatott a függetlenségi szervezetek iránt, különbséget téve az Ausztria szuverenitását a trializmus, a perszonálunió vagy a szekundogenitúra alapján elismerő mérsékeltek és a teljes függetlenséget nyíltan követelő radikálisok között, amely utóbbiak egyébként valamennyien Pilsudskit tekintették szellemi vezetőjüknek. Az osztrák megfigyelők jól tudták, hogy a Pilsudski-csoport teljes függetlenségre tör, és csak taktikai szövetségre hajlandó lépni a megszállókkal. A Monarchia vezető politikusai nemigen pártolták a lengyel törekvéseket. Leopold Berchtold külügyminiszter elfogadta Tisza érvelését a trialista átalakítás ellen. Csak nagyon kevesen, pl. ifj. Andrássy Gyula nyilatkozott úgy, hogy rokonszenvvel kellene tekinteni a lengyel nemzeti törekvésekre. A katonai körök egyetértettek Berchtolddal, s Pilsudski oroszellenes felkelésének elbukása után teljesen hátat fordítottak a tábornoknak. Amikor 1915 augusztusában a megszállt lengyel területeken katonai közigazgatást vezettek be — a németek Varsó központtal, a Monarchia Lublin központtal —, a rekvirálások, a szigorú adópolitika, a kényszermunka, a letartóztatások és perek csak rontotta a lengyel függetlenségi mozgalom kilátásait. Az 1916. nyári Bruszilov-offenzíva azonban ellenakcióra kényszerítette a központi hatalmakat. A Lengyel Királyság létrehozását (1916. november 5.) a legtöbb lengyel politikai párt és szervezet lelkesen fogadta. Az örökletes királyság, az alkotmányos berendezkedés, a lengyel hadsereg és a parlamentet pótló ideiglenes államtanács felállítása a lengyelkérdés kedvező megoldásával kecsegtetett. A történészek véleménye — emlékeztetett Gaul — máig megoszlik arról, hogy vajon ezek az intézkedések azt célozták, hogy a lakosság minél nagyobb része sorakozzék fel a háborús erőfeszítések mögé, vagy a csupán a németek érdekeket szolgálta az ütközőállam létrehozása - a Mitteleuropa-program részeként? Tény, hogy az elhúzódó háború lassan kimerítette a központi hatalmak háborús erőforrásait. A Monarchia katonai és hírszerzői körei azonban nem voltak meggyőződve arról, hogy éppen a lengyel területek potenciáljának kiaknázásával kell ezeket feltölteni. Ráadásul 1917 folyamán Berlin és Bécs között többször is szóba került, hogy Németország az Elzászról való lemondás fejében a Lengyel Királyság területéből kapna területi kompenzációt. Czernin külügyminiszternek az a kétségbeesett lépése pedig, amellyel a breszt-litovszki békében Chelm körzetét és Podlasie egyes részeit gabonaszállítások fejében Ukrajnának hagyta, valósággal sokkolta az aktivistákat. Burián külügyminisztersége újabb reményeket keltett a lengyelek-