Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1543 ben, az általa támogatott osztrák-lengyel együttműködés azonban megfeneklett a német Mitteleuropa-terveken. Gaul a nagypolitikai vonatkozások ismertetése után előadásának hátralévő részét a lengyel belpolitikai mozgásoknak szentelte. Megállapította, hogy az NKN, a Monarchia és a lengyelek közötti viszony hűvösebbé válásával párhuzamosan fokozatosan veszített támogatásából. Bécs számára a független baloldal, illetve a Pilsudski-csoport felkarolása sem jelentett volna igazi alternatívát, hiszen ez a függetlenségi irányvonal erősítésével járt volna. Ennek ellenére Bécs részéről újra és újra felmerült a közeledés lehetősége, ám a baloldalnak a nemzeti kérdésben elfoglalt radikális álláspontja ezt megnehezítette. 1916-ban szóba került Pilsudski tábornoki, illetve hadügyminiszteri kinevezése, a Lipót-renddel való kitüntetése, valamint a lengyel légiók létszámának növelése is. Ez azonban az önálló lengyel hadsereg gondolatának erősödését hozta volna magával, s a terveket végül ejtették, sőt szeptember 26-án Pilsudskit német nyomásra le is váltották. Továbbra sem volt tehát Bécs iránt hű, erős kormánypárt, s ezen még a Lengyel Királyság megalakítása sem segített igazán. Ezért 1917 januárjában, amikor Károly a felállítandó lengyel kormány összetételéről döntött, ismét számításba vették a baloldal képviselőit és a pilsudskistákat. Az orosz összeomlást követően azonban a Lublinból és a hírszerzőktől érkező információk megerősítették, hogy a baloldal egyre inkább a központi hatalmak ellen fordul, s a függetlenségi gondolat egyre népszerűbbé válik. Amikor a Reichsrat lengyel klubja 1917. május 28-án kiállt a tengeri kijárattal rendelkező önálló Lengyelország megalakítása mellett, ez egyszerre semmisítette meg az osztrák és az orosz megoldás kilátásait. Júniusban a baloldal fontos reprezentánsai (Pilsudski és Stefan Kunowski) már a lengyel területek Ausztriával való egyesüléséről nyilatkoztak. Bécs ekkor Franciszek Charwat hírszerzőtisztet küldte Varsóba tárgyalni, és a Kazimierz Sosnkowskival (és valószínűleg Pilsudskival) tervbe vett találkozó időpontját ki is tűzték július 22-ére. A két lengyelt azonban a német hatóságok előző éjjel letartóztatták, az alacsonyabb rangú baloldaliakkal folytatott megbeszélések pedig nem hoztak közvetlen eredményt. A Monarchia befolyását a Lengyel Kormányzótanács felállítása (1917. szeptember 15.) sem növelte számottevően, mivel nem tudta megnyerni a szocialisták támogatását. (Ennek feltétele Pilsudski és Sosnkowski, valamint a lengyel légiók többi letartóztatott tagjának szabadon bocsátása, az elbocsátott tisztek és közkatonák visszahelyezését, a légiók akkori parancsnokainak menesztése és a légiók kormány alá rendelése lett volna, az osztrák hatóságok azonban német nyomásra ezt megtagadták.) A breszt-litovszki béke tovább csökkentette a Bécs iránti bizalmat, aminek ismét csak a letartóztatások megszaporodása lett. Amikor 1918. október elején a Monarchia Németországgal egyetértésben fegyverszünetet ajánlott az antantnak a wilsoni pontok alapján, ezzel a tengeri kijárattal rendelkező független Lengyelország létrehozását is elismerte. A lengyel kormányzótanács október 7-én kikiáltotta az önálló Lengyelországot. Október 14-én a Monarchia hatóságai értesítették lengyelországi közegeiket a polgári közigazgatás bevezetéséről, Károly október 16-i manifesztuma már csak felgyorsította a decentralizációt. Az utolsó osztrák-magyar kormányzó, Anton Liposcak tábornok november 3-án átadta az igazgatást a kormányzótanácsnak