Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

1540 BESZÁMOLÓ ria) pusztítottak, 1917-ben pedig megjelent a filoxéra is. Minderre az újra megnyitott Reichsratban 1917. június 17-én Juraj Biankini hívta fel a figyelmet, aki beszédének végén a „morituri vos salutant" köszöntéssel kérte Bécs segítségét. A dalmáciai pártok pártközi tanácsa egyébként már Károly trónra lépése után, 1917. január 13-14-én előzetes egyeztetést tartott a Reichsratban majdan követendő taktikáról. Január 17-én Zadarban már hivatalos gyűlést is tartottak, ahol kinyilvánították hűségüket Károly és az egész Habsburg-ház iránt, abban a reményben, hogy az uralkodó latba veti erejét a béke érdekében. Ugyanekkor leszögezték, hogy a bécsi parlamentben a dalmát és az (isztriai) horvát nép képviselői együtt fognak fellépni minden nemzeti kérdésben. Dalmáciában a Reichsrat újbóli megnyitásától elsősorban a nemzeti kérdés megoldását várták. A szlovén és az isztriai horvát képviselők március 14-én tartották első közös találkozójukat. Úgy ítélték meg, hogy a parlament összehívása nem a kormány őszinte akaratából, hanem kényszerből történt, de az uralkodó reformok iránti elszántságát is tükrözte. Károly tavasszal a zágrábi száborhoz intézett üzenetében kilátásba helyezte a horvát területek egyesítését. A május 28-án megnyitott Reichsratban 37 délszláv képviselő vett részt (23 szlovén, 12 horvát, 2 szerb). Másnap megalakult az ún. Délszláv Klub, a parlamentben együttműködő szlovén és horvát képviselők csoportja. A Szlovén Néppárt kezdeményezésére létrejött csoport elnöke a szlovén Anton Korosec, alelnöke az isztriai horvát Matko Laginja, a Horvát Jogpárt tagja lett. A másnap Korosec által a Reichsrat elé terjesztett „májusi deklaráció" („bécsi deklaráció") volt az első olyan dokumentum, amelyben a Habsburg-Lotharingiai ház uralma alatt álló, független, demokratikus délszláv állam követelése hivatalos formát öltött. A deklarációt a szerb képviselők nem írták alá, a cseh és szlovák (!) képviselők nevében azonban szignálta Frantisek Stanék. A nyilatkozatról ellentétes történeti értékelések születtek: a jugoszláv hivatalos történetírás Bécs által ösztönzött, a horvát trializmus irányába tett lépésnek tartotta. Más megközelítésből a nyilatkozat a Monarchiától független egységes délszláv állam megalkotásához vezető taktikai lépés volt. A nyilatkozatot Dalmáciában egyöntetű lelkesedés fogadta, a dalmát jobboldali párt elnöksége augusztus 17-én megerősítette és erre a többi dalmáciai pártot is felszólította. A nyilatkozathoz horvát, dalmát és szlovén területeken számos közösség csatlakozott, de pl. a szarajevói érsek bírálta azt, mert úgy ítélte meg, hogy annak végső célja a Monarchia felbomlasztása. A horvát Jogpárt szintén erőteljesen támogatta a deklarációt, ugyanakkor élesen támadta az 1917. július 20-i korfui nyilatkozatot, amelyet Ante Trumbic, a Jugoszláv Tanács elnöke, és Nikola Pasic szerb kormányfő írt alá, s amely a Monarchia romjain létrehozandó jugoszláv államról szólt. A Jogpárt elítélte a horvát emigráns értelmiség azon részét is, amely szimpatizált a Jugoszláv Tanáccsal, s Horvátország, illetve a Monarchia ellenében Szerbiát és az antantot támogatta. A dalmát jobboldal szintén veszedelmesnek tartotta Jugoszlávia létrehozását. Amikor az II Nazionale, a legjelentősebb dalmát politikai napilap közölte a korfui nyilatkozat szövegét, azonnal hozzá is tette, a májusi deklarációban megfogalmazott délszláv politika nem kívánja elhagyni a Monarchia kereteit.