Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1529 Musil korán felismerte, hogy az olvasók műveltségi színvonala és sajátos élethelyzete miatt a katonai lapokban különleges nyelvet kell használni. Ez a tapasztalat saját írásaiban is tükröződik. Ezekben a hasonlatok és metaforák tömeges alkalmazása mellett különös jelentőséget kap a hangok és a látvány változatos érzékelése és érzékeltetése, és gyakran nyúl az irónia eszközéhez is. Műveiben újra és újra feltűnnek az általa a hadseregben megismert és megfigyelt figurák. A tulajdonságok nélküli ember c. műben Stumm von Bordwehr tábornok alakját pl. Karl von Pflanzer-Baltin tábornok ihlette. De ugyanebből a bolzanói katonai közegből származik Musil műveinek több más szereplője is, akik a háború utáni években született írásokban bukkannak fel. Ezekből a darabokból állította össze Musil a kettős címet viselő (Panama vagy II piccolo Napoleone) szatirikus drámáját. Más novelláiban (Tonka, Grigia és Die Portugesin) szintén visszatért a háború témájára. Musil még a Soldaten-Zeitungnéá sem adta fel teljesen kritikai attitűdjét, s pl. Bin ich ein Oesterreicher? c. cikkében (1916. augusztus 20.) az állami és a nemzeti hovatartozás kérdését feszegette. Hangsúlyozta, hogy igen nehéz meghatározni az „Ausztria" fogalom jelentését, hiszen törvény nem definiálja, népei pedig nem osztráknak, hanem saját nemzetükhöz vagy az általuk lakott országrészhez tartozónak tekintik magukat. Ugyanakkor az erős állam iránti igény és hűség mégis jelen van a lakosságban. (A tulajdonságok nélküli ember történetében Leinsdorf gróf személyesíti meg a nemzetiségeket a központosított államnak alárendelő eszmét, míg Ulrich, akiben némi joggal ismerhetjük fel magát Musilt, sokkal távolságtartóbb, szkeptikusabb e kérdésben.) A Soldaten-Zeitung búcsúzó cikkében (1917. április 15.) Musil a „kritikus hazafiság" mellett tört lándzsát, s bírálta a „belső kiüresedést", ami csakugyan az osztrák valóság drámai mozzanata volt. Végső tanulságként a következőket vonta le: „Semmi sem biztosabb, mint az a tény, hogy már a küszöbön álló békekötés és belső berendezkedésünk mikéntje el fogja dönteni a következő világháborút; ha elszalasztjuk az alkalmat, hogy megszerezzük az új fenyegetés elleni nélkülözhetetlen biztosítékokat, nagyon rövid időn belül újabb konfliktussal találjuk szembe magunkat." Szintén érdekes sajtótörténeti megközelítést alkalmazott Renate Lunzer oszták irodalomtörténész A La guerra c. hetilap. Az irredenta propaganda és annak hatásai c. előadásában. Ο is Musil A tulajdonságok nélküli ember c. művéhez nyúlt vissza: azt a passzust idézte, ahol az első kötet 18. fejezetében Stumm von Bordwehr tábornok mélyen elgondolkodik a megváltás, megmentés (redemptio, ebből: irredenta) kifejezés aktuális jelentésén. Lunzer emlékeztetett rá, hogy a redemptio kifejezés eredeti értelme szerint a szolgaságból való kiváltást jelentette, vallási értelemben a szenvedő, bűnös lélek megváltására utal. Nem csoda, hogy a kifejezés értelme először az erősen katolikus jellegű Itáliában terjedt át a politika területére, ahol az állami egyesítés folyamata 1866 után megtorpant, s nem hozta el a nemzet „megváltását". Ez a vallási-politikai párhuzamosság jelent meg Gabriele DAnnunziónál, aki beszédeiben valósággal szakralizálta a háborút, hidat vert a nemzeti és a keresztény mítosz közé, melynek pilléreiként Garibaldi és Krisztus mellett saját magát nevezte meg: Gábriel arkangyal és a Megváltó egy személyben, a haza feltámadásának hírnöke (Annunziatore). Ε gátlástalan öntömjénezést és a krisztusi hegyi be-