Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

1526 BESZÁMOLÓ stratégiái a Corriere délia Sera és a Neue Freie Presse hasábjain című előadásával, mely a hagyományos sajtótörténeten túllépve a háborús sajtónyelvben alkalmazott szemiotikai kódok és üzenetek elemzésére is kísérletet tett. Az előadás elején Boaglio néhány meggyőző adattal szemléltette, hogy a Monarchia hadvezetősége már a háború elején felmérte a tömegpropaganda jelentőségét. Az ún. Kriegspressequartier stábja 1914. augusztus 11-én indult a Duklai-hágóhoz két vasúti szerelvénnyel, melyen 400 fős személyzet, négy gépkocsit és bőséges felszerelés utazott, s melyet a vezérkar két százada kísért a keleti frontra. Az újságírók, fényképészek, festők, filmesek feladata egy újfajta, mediális háború megvívása volt. Ausztriában már 1912 végén megkezdték egy olyan szervezet felállítását, amely háború esetén kimondottan propagandafeladatokat látott volna el, a Kriegspressequartier azonban hivatalosan csak 1914. július 28-án, a hadüzenet napján kezdte meg működését. A háború folyamán az apparátus óriásira duzzadt. A három részleget a haditudósítók (Kriegsberichterstatter gruppé), a festők és fényképészek (Kunst- und Fotogruppe), valamint a filmesek (Filmstelle) alkották. Maguk a haditudósítók tulajdonképpen nem is jártak a frontvonalban, hanem a főparancsnokság által kapott napi beszámolókat dolgozták fel és színezték ki - a harci érintkezéstől biztos távolságban. A részletes, illusztrált tudósítások igen korszerű módon mintegy médiaeseménnyé tették a háborút. Az olasz hadsereg ezzel szemben teljesen készületlen volt e téren. A háború során azonban létrehozták a sajtóhivatalt, a fényképészeti részleget, majd a caporettó áttörés (1917. október 24.) után felállították a propagandaszolgálatot és a filmes szekciót. A késlekedés oka részben az volt, hogy Luigi Cadorna tábornok vezérkari főnök viszolygott az újságíróktól és csak 1916 januárjától ismerte fel a sajtó jelentőségét a hazafias célok szolgálatában. Az ideológiai szempontból legfontosabb üzeneteket Olaszországban és Ausztriában is a sajtó, különösen a napi sajtó közvetítette. A képek és a filmek közzététele még nehezen ment, ez inkább a háború utáni időszakra lett jellemző. 1914-1915-ben a két országban két nagy kiadóvállalat létezett: a Corriere délia Sera és a Neue Freie Presse, mindkettő igen komoly politikai befolyással rendelkezett. A Corriere úgyszólván negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát, Franz Anton Thun-Hohenstein miniszterelnök pedig egy alkalommal így fogalmazott, hogy „a Neue Freie Presse ellenében nem lehet kormányozni". (A háború elején a Corriere napi 200 ezer példányban jelent meg, de olykor a 600 ezres példányszámot is elérte, a Neue Freie Presse példányszáma 50 ezer és 112 ezer között mozgott.) A hadba lépéskor mindkét államban bevezették a polgári és katonai cenzúrát. A lapokban megjelenhettek tudósítások, hírek és hírmagyarázatok, de az áldozatok számát nem közölhették (1916-ban csak az öt isonzói csatában 200 ezren haltak meg). Ugyanakkor az újságíróknak valahogyan mégis meg kellett magyarázniuk az olvasók számára, miért maradnak el az osztrák és olasz részről egyaránt beígért gyors sikerek. Idővel a kívánt érzelmi és ideológiai hatás elérése érdekében egyre jobban strukturált, egyre meggyőzőbb szövegek születtek. Az előadó a Corriere tudósítói közül a korszak egyik sztár-újságíróját, Luigi Barzinit emelte ki, akinek hírnevét a boxer-lázadásról (1900-1901), majd a líbiai gyarmati háborúról szóló írásai alapozták meg. 1916-ban az osztrák