Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

1522 BESZÁMOLÓ Keresztényszociális Párt voL a kitüntetett „birodalmi párt" (Reichspartei) — kezdte előadását Maddalena Guiotto —, amely a háborút megelőzően Ferenc Ferdinándtól várta a Monarchiának a nagy-osztrák gondolat jegyében történő megújítását. Kari Stürgkh kancellár halála, majd egy hónappal később Ferenc József elhunyta csupán személyi változásokat hozott a kormányzásban — Ferenc Ferdinánd hívei továbbra is megőrizték pozícióikat —, ami a politikai program folyamatosságát ígérte. A kancellári és a külügyminiszteri székbe cseh „feudális" családok leszármazottai kerültek: Heinrich Clam-Martinic gróf és Czernin. Ráadásul korábban mindketten Ferenc Ferdinánd legbelsőbb körének tagjai voltak. A keresztényszociálisok támogatták az új kormányt, mert Clam-Martinicban láttak azt az erős kezű politikust, aki megteremtheti az új rendet Ausztriában. A Reichspost, a Belvedere-kör szócsöve, szintén nagy reményekkel köszöntötte a kormányt, s különösen Czernin miniszterségét üdvözölte, akinek neve — a lap szerint — „ma már a tetterő és a lelkes hazaszeretet programja, s kinevezése jó és örömteli karácsonyi üzenet". A Reichspost 1916. december 24-én Michael Mayr cikkét közölte, aki a régi államrend fenntartását szorgalmazta, s legfeljebb korlátozott autonómiát tartott elképzelhetőnek Galícia, s esetleg Horvát-Szlavónország esetében, úgy hogy az erős központi hatalom továbbra is biztosítsa az osztrák-német irányítást. Bár a keresztényszociálisok mindvégig támogatták Károlyt, a párton belül ellentétek keletkeztek: a reálpolitikai szemlélet ellenében a politikai romanticizmus és az ideológiai tradicionalizmus, a monarchikus tendenciákkal szemben a republikánus-demokrata vonulat, az osztrák hazafiassággal szemben a grossdeutsch irányzat jelentkezett, amely utóbbi az anschlusst támogatta. A párt eléggé heterogén társadalmi bázisában ott voltak a nagy-osztrák centralisták és a tartományok föderalistái, a „katolikus" és a „zsidó" Bécs polgárai, a keresztény szakszervezetek munkásai, a nemesség, a parasztság, a nagy- és kispolgárság, valamint az ipari munkásság különböző csoportjai. A párt bizonyos értelemben a katolikus egyház meghosszabbított karja volt, jóllehet, hívei között számosan voltak a katolikus, sőt a keresztény egyházakon kívüliek is. A keresztényszociálisok részéről Albert Gessmann, a párt klerikális belső ellenzékének egyik vezére (Kari Lueger legbensőbb munkatársainak egyike, egy ideig közmunkaügyi miniszter) bírálta először kemény kritikával a kormányt 1917. február 9-én. Gessmann a kultuszminiszter iskolareform-javaslatával szemben védelmébe vette a tartományi autonómiát, mivel attól tartott, hogy Galícia esetleges elvesztésével oda lenne a Monarchia nagyhatalmi státusa is. Hasonló véleményen volt Viktor Fuchs báró, Richard Weiskirchner bécsi polgármester is és Leopold Kunschak is. 1917. március elején a keresztényszociálisok parlamenti csoportja határozatban kérte a Reichsrat újbóli összehívását s a nyugodt tárgyalást szavatoló házszabály megalkotását. Amikor a parlament 1917 májusában összeült, nagyarányú személyi változások történtek a párton belül. Újra pozícióba kerültek olyan befolyásos politikusok, akik 1911-ben nem kerültek be a parlamentbe (Alois von Lichtenstein herceg, Gessmann, Weiskirchner, Fuchs). Ezek felélesztették a keresztényszociálisok régi alapelveit — „Jó német, jó keresztény, jó osztrák, és teljességgel antiszemita" — és szorosabb kapcsolatokat kerestek a