Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1523 választókkal. A párt 1917 folyamán többször is csalódott a Clam-Martinic-kormányban, amely június 22-én le is mondott. Ekkor Ernst von Seidler alakított átmenetinek szánt kormányt, amely azonban több mint egy évig hivatalban maradt. A következő évben tovább nőttek a párton belüli ellentétek. Az év elején, a wilsoni pontok nyilvánosságra hozatala nyomán a Monarchia német lakosságának körében is felerősödtek a nacionalizmus hangjai, kiéleződtek az ellentétek a többi nemzetiséggel szemben, és nőtt az anschluss híveinek tábora. Késő tavasszal néhány keresztényszociális politikus részt vett az ún. Volkstage rendezvényeken, és nyilvánosan is állást foglalt a német nemzethez való tarozás mellett. Weiskirchner kimondottan a deutschnational irányzatot képviselte, míg Gessmann és Fuchs továbbra is Károly császár véleményéhez állt közel az Monarchia és Németország viszonyának kérdésében. 1918. június 18-án, a II. Vilmos uralkodásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, Bécsben fekete-vörös-arany zászlók lobogtak, és Weiskirchner polgármester többek között a következőket mondta köszöntőjében: „Ha Ausztria eleget akar tenni történelmi küldetésének és nem akarja eljátszani jogát a létezésre, akkor a németségnek át kell járnia ennek az öreg államnak a fejlődését és céljait. Nem áraszthatja el tovább a szláv áradat északról és délről a német földet. Gyermekeink védelmében követeljük, hogy épüljenek gátak tulajdonunk megóvására." Ε mozgalommal szemben lépett fel a párton belül Ignaz Seipel — a majdani kancellár —, valamint Friedrich Funder és Leopold Kunschak, akik a dinasztiához való hűséget hangsúlyozták. Az ellentétek október folyamán tovább éleződtek, s a nagypolitikai kérdések kettős dilemma formájában vetődtek fel: Monarchia és dunai föderáció vagy köztársaság és anschluss? - zárta előadását Maddalena Guiotto. A délelőtti programot a bécsi egyetemen oktató Lothar Höbelt osztrák professzor Szándékok és eredmények dialektikája: I. Károly és a szudétanémetek c. előadása zárta. A lendületes előadásban Höbelt a Habsburgok mellett a dinasztiával a megszokás házasságában élő szudétanémeteket nevezte a világháború legnagyobb vesztesének - ami magyar szempontból legalábbis vitatható. Károly és a szudétanémetek kapcsolatát kezdettől fogva bizonyos távolságtartás jellemezte, hiszen míg Csehország (és benne a németség is) alig 10-20%-a szavazott katolikus pártokra, addig Károly még nagybátyjánál, Ferenc Ferdinándnál is szorosabb kapcsolatban volt az egyházzal. Ráadásul Károly kevéssé érezte magát német uralkodónak: Elisabeth Kovács kutatásaiból ismert egy 1914-es, nyilvánosságra nem került feljegyzése, miszerint a Habsburgok jövője a szapora szlávokban, és nem az elszakadó németekben van. Mindazonáltal a cseh-német ellentétek hosszú évtizedek óta megnehezítették Ausztria kormányzását. Leginkább a cseh korona országainak valamilyen kettéosztása tűnt járható útnak, ám a két fél hatáskörébe kerülő ügyek nagyságában nehezen lehetett megállapodni. A két nemzeti szélsőség közötti mérsékelt és a birodalomhoz hű erők ráadásul attól féltek, hogy mindez éppen az ő rovásukra történik majd. Ferenc Ferdinánd trónörökös is saját trónra lépéséig akarta halasztani a megállapodást, hogy a megbékélést az ő nevéhez lehessen kötni. A világháború kitörése a németeknek kedvezett a megbízhatatlan