Századok – 2005
BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515
1520 BESZÁMOLÓ ció is életre kelt, s támogatta a kormány konciliánsabb politikáját, a béketörekvéseket és a Reichsrat megnyitását. A pétervári szovjet 1917. márciusi felhívása az annexió és jóvátétel nélküli békéért új impulzust adott a nemzetközi diplomáciának. Az antant benn akarta tartani a háborúban a vele szövetséges Oroszországot, míg a központi hatalmak különbékére ösztönözték, hogy ezzel lerövidítsék a keleti frontot. Nagy-Britannia és Franciaország — ahol a kormánynak a szocialisták, illetve a Labour is tagja volt — baloldali delegációt küldött Pétervárra, hogy felkérjék az oroszokat a háború folytatására. A tárgyalások azonban kudarccal végződtek, mert a nyugatiak nem fogadták el a Pétervár általjavasolt annexió és jóvátétel nélküli békét. Szinte ezzel egyidőben Berlin kezdeményezésére Frederik Borgbjerg dán szocialista küldött szondírozta a szovjetek békehajlandóságát. Ottokár Czernin külügyminiszter a Fremdenblattnak, a közös külügy félhivatalos lapjának adott interjújában készségét nyilvánította tisztességes béke megkötésére az oroszokkal és az antanttal. Néhány nappal később, április 10-én zajlott le az első megbeszélés Czernin és Karl Renner között, amelybe másnap Viktor Adler és Kari Seitz is bekapcsolódott. A témák között szerepelt a Reichsrat megnyitása, az alkotmányos reformok és a szociáldemokraták részvétele a közelgő békekonferencián. Josef Redlich ezzel kapcsolatban ironikus bejegyzést tett naplójába: „nehéz belátni, hogy minek tartsunk fenn és fizessünk még dinasztiákat és diplomatákat. A szociáldemokraták nyilvánvalóan jobban és olcsóbban csinálják", majd rosszmájúan hozzáteszi: „»Fent«, nálunk, a félelemtől egészen szocdemekké lesznek". Április 15-én a Szocialista Internacionálé, amely a háború kitörése után Brüsszelből Hágába helyezte át székhelyét, békekonferenciát hívott össze Stockholmba. Azért éppen ide, hogy az orosz küldöttek akadálytalanul eljuthassanak a tanácskozásra. A konferencia munkája a szocialista pártok befolyásának megerősítésére, a belpolitikai nyitás kikényszerítésére és a keleti különbéke megkötésére irányult. Az osztrák delegációban ott volt Adler, Renner és Seitz, akik előzőleg Berlinben egyeztettek az SPD-vei. A konferencián közvetlenül is fel akarták venni a kapcsolatot az oroszokkal, talán azért, hogy különbékére ösztönözzék őket. Marin ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az osztrák szocialisták diplomáciai lépéseit nemigen tárgyalta a történetírás, mivel inkább a Sixtus-ügyre, illetve a hagyományos értelemben vett munkásmozgalmi mozzanatokra figyelt. Czernin visszaemlékezésében azt állítja, hogy nem egyezett meg Adler és Renner pártjával, mivel nem bízott kezdeményezésük sikerében. Ez, mint a memoár annyi más állítása, kétségbe vonható, hiszen ismert, hogy a kezdeményezés nem is a szocialistáktól, hanem éppen a külügyminisztériumtól eredt. A Monarchia diplomatái ráadásul tanácsokkal látták el a Stockholmba készülő szocialista delegációt, s többen is figyelemmel kísérték az Internacionálé diplomáciai lépéseit, csakúgy, mint más hatalmak diplomatái. Marin megítélése szerint Czernin nagyon is igyekezett felhasználni a stockholmi konferenciát a különbéke elérésére, és a Monarchia belpolitikai helyzetének jobb színben való feltüntetésére. Viktor Adler szerint Károly pusztán a realitásnak engedelmeskedett, amikor békeajánlatát megtette, hiszen Ausztria teljesen kimerült. A