Századok – 2005

MŰHELY - Tóth Andrej: A Huszár-kormány meghívása a párizsi békekonferenciára (1919. december - 1920. január) 1477

A HUSZÁR-KORMÁNY MEGHÍVÁSA A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIÁRA 1495 hangsúlyozta, hogy „a békedelegáció kiküldésének kérdése annyira függ a min­denkori helyzettől és oly fontos kérdés, hogy senkinek sem lehet szemrehá­nyást tenni azért, ha e kérdésben változtatja nézetét".9 7 Jóllehet a kormányülés jegyzőkönyve szerint a többi miniszter nem szólt hozzá a vitához, a szavazás eredménye rögzíti a véleményüket is. Huszár mi­niszterelnök a delegáció január 5-i kiküldését javasolta, s a szavazás nem volt feszültségektől mentes. Az indítványt támogatta Heinrich Ferenc kereskedelmi miniszter (Nemzeti Középpárt), Rubinek Gyula földművelési miniszter (Orszá­gos Kisgazda és Földműves Párt), Somssich József gróf külügyminiszter (Ke­resztény Nemzeti Egyesülés Pártja), Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter (KNEP), Peyer Károly munkaügyi- és népjóléti miniszter (Szociáldemokrata Párt). A további halogatás mellett szavazott Friedrich István hadügyminiszter (KNEP), Beniczky Ödön belügyminiszter (KNEP), Haller István vallás- és köz­oktatásügyi miniszter (KNEP), Bárczy István igazságügy-miniszter (Nemzeti Demokrata Párt), valamint Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek minisztere (KNEP). Azaz: a tíz jelenlévő miniszter közül öten a január 5-i indulás mellett, s ugyancsak öten a további halasztás mellett tették le voksukat.98 A döntés te­hát a miniszterelnök szavazatától függött, Huszár szavazata pedig — tekintet­tel a korábbi tárgyalásokon kifejezett álláspontjára,'jelenlegi indítványára és általában az „antantbarát" kabinet vezetőjének helyzetéből fakadó felelősségé­re — egyértelmű volt. Huszár szavazata a magyar békedelegáció Neuillybe való január 5-i kiutazása mellett véglegesen zöld utat adott a küldöttségnek. Huszár döntésének indokolásakor elsősorban az ország kritikus állapotára hivatkozott, de utalt Friedrich előadására is, amelyből ugyancsak világosan kiderült, hogy a következő néhány hónapban nem lehet lényegesebb változásra számítani. Hu­szár azzal érvelt, hogy a helyzet a fővárosban is szüntelenül romlik, a Tiszántú­lon pedig már kimondottan súlyos, s utalt az itteni szakadatlan román rekvirá­lásokra, valamint arra a lehetőségre, hogy sor kerül a helybéli lakosságnak a Dózsa György vezette középkori felkeléshez hasonló megmozdulására. Huszár nem csupán érvelt álláspontja mellett, hanem vállalta érte a teljes felelősséget is. Arra hivatkozott, hogy „léterdekünk" megköveteli, hogy „mielőbb a béke út­jára lépjünk, annál is inkább, miután 3-4 heti halasztással mit sem érnénk el". A halasztás taktikáját azért is elvetette, mert véleménye szerint az csak veszé­lyeztetné az ország konszolidálását. Huszár a megbízottak január eleji kiküldé­sét a közelgő, január végére kiírt parlamenti választások szempontjából is fon­tosnak nevezte: „A választásokra való tekintettel is előnyösebbnek tartja, ha nem optimista hangulatban választja meg az ország a nemzetgyűlést, hanem mérlegeli a valóságot."99 A Huszár-kormány 1919. december 29-i ülése ezzel megszilárdította Ma­gyarország antantbarát politikai vonalvezetését — pontosabban: a kormány lo­jalitását az antanthoz — még a pillanatnyilag biztosnak látszó katasztrofális és kíméletlen békefeltételek ellenére is. A magyar kabinet enyhe halasztó taktiká-97 Uo. 24-25. 98 Uo. 25. 99 Uo. 26.

Next

/
Thumbnails
Contents