Századok – 2005
MŰHELY - Tóth Andrej: A Huszár-kormány meghívása a párizsi békekonferenciára (1919. december - 1920. január) 1477
1494 TÓTH ANDREJ csolatban, amelynek hiányában még a küldöttség kiutazásának időpontjáról való tárgyalást sem tartotta időszerűnek.9 3 A békedelegáció gazdasági megfontolásokból való mihamarabbi kiutazását érthető módon Heinrich kereskedelmi miniszter is támogatta, noha politikai szempontból nem zárta ki Friedrich véleményének megalapozottságát. Heinrich arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg Magyarország nem kötötte meg a békeszerződést, semmilyen gazdasági szerződést sem tud kötni a szomszédos államokkal, ezért az ország egyértelmű érdekének tartotta, hogy Magyarország minél hamarabb aláírja a békeszerződést, még akkor is, ha az kedvezőtlen.94 A kormány végül lemondott arról, hogy határozottabban lépjen fel az antanttal szemben, amit híven tükröz Somssich külügyminiszter állásfoglalása. Somssich utalt arra a tényre, hogy a békekonferencia nem válaszolt a kormány utolsó jegyzékére, ám a maga részéről már nem is vár feleletet, hiszen a magyar fél nem kért kimondottan választ a békekonferenciától. Somssich kétségbe vonta azt, hogy az ország gazdásági élete ilyen kötött formák közepette teljes mértékben kibontakozhassék, s szerinte fennállt annak a lehetősége is, hogy az antant felhatalmazza a románokat és a szerbeket, hogy a magyar békeküldöttség kiutazásának további halasztása esetén csapataikat továbbra is magyar területeken állomásoztassák. Ezért úgy vélte, Magyarországnak „nem marad más hátra", mint hogy teljesítse a december 13-i jegyzékben tett „ígéretét", azaz hogy rögtön az ünnepek után kiküldi megbízottait a békekonferenciára.95 A magyar delegáció haladéktalan kiutazását sürgető legfontosabb gazdasági érvekhez a Korányi pénzügyminiszter is csatlakozott. Korányi azt is kiemelte, hogy Magyarország nem várhatja az antanttól a „burkolt blokád" feloldását, amíg nem írja alá a békeszerződést. Mint mondta: „A békekötéstől nem várhatunk semmi jót, de viszont a kormány nem veheti magára a felelősséget azzal, hogy nem felel meg az entente-nak tett ígéretének és nem indítja útnak a békedelegációt". Rámutatott arra is, hogy amíg Magyarország nem ismeri a békefeltételeket, a kormány sem tudja kidolgozni a konkrét pénzügyi politikát, benne az adórendszert, s még kevésbé az állami költségvetést. Korányi ezért a béke kérdésének tárgyilagos szemléletét szorgalmazta, s felrótta, hogy Magyarország „ma bizonyos optimizmusban él még". A maga részéről éppen azt tartotta fontosnak, hogy az ország józanodjék ki ebből az optimizmusából és számoljon le az illúziókkal. Végül az ország milliárdos károkkal párosuló gazdasági függőségére hivatkozva kijelentette, hogy támogatja a magyar békeküldöttségnek az ünnepek utáni azonnali indulását.96 A gazdasági miniszterek érvei ellenére Friedrich fenntartotta defenzív álláspontját. Helytelenítette, hogy a kormány, amely a legutóbb „egyhangúlag a kitolás és kihúzás taktikáját hangozatta", most megváltoztatta véleményét. Kifejezte értetlenségét afölött, hogy jelenleg „a kabinet több tagja a békedelegáció mostani kiküldése mellett van". Rubinek — némileg önigazolásképpen — azt 93 Uo., 21. 94 Uo. 21-22. 95 Uo. 22-23. 96 Uo. 23-24.