Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Pilkhoffer Mónika: Pécs építéstörténete 1890-1910 között. Statisztikai elemzés 1427

1444 PILKHOFFER MÓNIKA zitívnak tekinthető, mert a vályogházak számának csökkenésével járt együtt. 1890-ben mindössze hat városban (Fiume, Sopron, Selmec- és Bélabánya, Budapest, Pozsony és Szatmárnémeti) volt alacsonyabb a vályogházak aránya, mint Pécsett. Bár számuk 1890 és 1900 között csekély mértékben növekedett, az ezt követő csökkenés hatására 1910-re Pécs újabb két várost előzött meg. Mindaz, amit a vályogházakról állítunk, nem feltétlenül igaz. Lehetséges, hogy a kőalappal és a tisztán vályogból épült házak adatainak jelentős változása csak az adatfelvétel pontatlanságából adódik. Míg 1890-ben és 1910-ben előre nyomtatott kategóriákból lehetett választani, addig 1900-ban a házak falazatát a kérdezőbiztosnak kellett beírni. Valószínűleg az okozta a kőalappal emelt vályogházak számának jelentős csökkenését, hogy 1900-ban több ilyen típusú épületet a sima vályogházakhoz soroltak. Ezért talán akkor járunk közelebb a valósághoz, ha az összes vályogházat együtt vizsgáljuk. így arra az eredményre jutunk, hogy 1890-ben 48,76, 1900-ban 37,67, 1910-ben pedig 39,1% volt a vályogházak aránya Pécsett. 1890 és 1900 között a 6,46%-os átlag helyett 11,09%-kal csökkent a városban a számuk. 1910-re azonban a 0,55%-os átlagos csökkenéssel szemben 1,43%-os növekedés tapasztalható. Ez egyben azt is jelenti, hogy 1900 után a külvárosokban többet építkeztek, mint az I. és II. kerületi belterületen. Teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy alig készült lakóház Pécsett fából. 1890-ben 21, 1900-ban 6, 1910-ben 10 faház állt a városban, mely adatok messze a thj. városok átlaga alatt maradtak. A lakóházak falazatát jelentősen befolyásolták a táji-természeti adottságok. Nem meglepő, hogy a legtöbb vályogházat a kőben és téglában szegény Alföldön emelték. Az épületek több mint felét vályogból építették Baján (51,03%), Szegeden, Kecskeméten, Pancsován, Újvidéken, Zomborban, Szabadkán és Hódmezővásárhelyen. Ez utóbbi város jó példa arra, hogy a lakóházak magas száma (10 358) önmagában nem tekinthető a városiasság fokmérőjének, hiszen itt az épületek 90,04%-a vályogból készült. Elgondolkodtató az is, hogy még az 1879-es árvizet követően újjáépített Szegeden is 53,86% volt a vályogházak aránya 1890-ben. A fában bővelkedő környékeken, főleg Erdélyben, de a Felvidéken is az átlagot jóval meghaladta a faházak száma. Kolozsváron a házak 15,1, Selmec- és Bélabányán 20,31, Szatmárnémetiben 36,7, Marosvásárhelyen pedig 46,38%-a fából épült. A kő- és téglaépületek aránya tíz év alatt — Fiume kivételével, ahol 1890-ben is csaknem 100% volt — minden thj. városban növekedett. Nagyváradot leszámítva ugyanazok a városok előzték meg 1900-ban is Pécset, mint tíz évvel korábban, csupán sorrendjük változott egy kicsit. Az épületek minőségének javulásában szerepet játszottak az építési szabályrendeletek, melyek korlátozták a vályogházak és a nádtetők építését. Általában csak a külterületeken lehetett a város biztonságát veszélyeztető és kevésbé időtálló anyagokból építkezni, és néha előírták a belterületen álló ilyen épületek átépítését is. Ennek következtében a kőalapra emelt vályogházak száma 8,56%-kal csökkent. Nagyobb részüket kőházra építették át 1900-ra. A vályogházak arányának csekély növekedése mellett számuk ugyanabban a nyolc városban haladta meg az 50%-ot, mint 1890-ben. Említettük, hogy a vályogházak adatainak változását fenntartással kell kezelnünk. Ám ha az összes vályogházat együtt számoljuk, számarányuk