Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Kovács Gábor: Szombathelyi Ferenc és a "Balkáni megszálló hadosztályok ügye 1943-ban 1371
SZOMBATHELYI FERENC - 1943-BAN 1395 szükséges felszerelést szállítanak, de csak abban az esetben, ha Magyarország hajlandó e két hadosztályt határain kívül bevetni. Arra tehát a továbbiakban nem lehetett számítani, hogy a németek az országhatárokon belül tartalékolt magyar csapatokat is felszerelik. Szombathelyi ezt jól megjegyezte, és — mint látni fogjuk — a későbbiek során sem veszítette szem elől. Véleményünk szerint a Honvéd Vezérkar főnöke a megfogalmazott német igényeken túl is hajlandó lett volna magyar csapatokat küldeni akár Szerbiába is, amennyiben a németek ezeket a csapatokat valóban felszerelik. Emellett a megszerezhető további haditapasztalat éppúgy számított, mint az ellentételezés gesztusa, miután a 2. magyar hadsereget kivonták a frontból és a németekkel való megállapodás eredményeként a roncsok zömét végül is haza lehetett szállítani. Szombathelyi figyelmét nyilván nem kerülte el az a lassan tendenciává váló jelenség sem, hogy a magyar kormány az újabb német kéréseket rendre visszautasította.7 3 Az irodalom általában megállapítja, hogy Szombathelyi Horthy felhatalmazásával tárgyalt tovább a német hadvezetéssel február hónapban. Ez nyilván nem minden egyes esetre külön megkért és megkapott engedély volt, hanem generális felhatalmazás. Említettük már, hogy Nagy Vilmos véleménye szerint Szombathelyi a 2. magyar hadsereg további sorsáról, mint új elhatározást nem igénylő kérdésről tárgyalt a németekkel. Ezzel kapcsolatos megállapodás kötése — amit a honvédelmi miniszter elfogadott — összhangban állt a vezérkari főnök hatáskörével, aki a hadműveletekben alkalmazott erőkkel rendelkezett. Ilyen, a magyar fronthadsereggel kapcsolatos tárgyalásokra vonatkozó általános felhatalmazás szerepelt például Horthy Hitlerhez intézett 1942. december 26-i táviratában is.7 4 Nyilvánvaló, hogy ez a felhatalmazás — minden 73 Német bombázók Magyarországra telepítésének elutasítását már említettük. Ezt követően a március 2-i minisztertanácson Kállay arra kérte a honvédelmi minisztert, hogy magyar pilótáknak a németek által elfogalalt dél-franciaországi repülőtereken való kiképzését „mielőbb szüntesse meg, mert ezt a jelen körülmények között nem tartja az ország érdekében valónak". A március 30-i minisztertanácson — miután Christian de Charmasse budapesti francia ügyvivő Kállaynál is és Horthynál is interveniált — a kormány úgy döntött, hogy ezek a magyar katonák „fokozatosan hazarendelendők". Ezután Vörös Géza vezérőrnagy, hadműveleti csoportfőnök közölte Fütterer német légügyi attaséval, hogy a „Franciaországban átképzés alatt álló repülőszázadokat semmi esetre sem szabad ott harci repülésekre bevetni". Mire Jagow német követ fontosnak tartotta, hogy a tervbe vett Hitler-Horthy tárgyaláson „tisztázzák Magyarország részvételét az angolszászok elleni küzdelemben arra az esetre, ha netalán a délkeleti térségben második front nyílna". Ld. MOL, Κ 27. Az 1943. március 2-i és március 30-i Minisztertanács jegyzőkönyve; valamint A Wilhelmstrasse... I. m. 534. sz.; Saly: i. m. 614.; Hitler hatvannyolc tárgyalása.. I. m. II. köt. 41. sz. (98.); Gosztonyi Péter: Politikusok, katonák, események. Adalékok Magyarország és a kelet-európai népek legújabb történelméhez. München, HERR é. n. 25-26.; Kállay valamint a kormány elutasította azt is, hogy az SS-toborzást a Honvédségben tényleges szolgálatot teljesítő népinémet magyar állampolgárokra is kiterjeszthessék.; Nagy Vilmosnak pedig egyelőre sikerült elhárítania, hogy német kérésre tízezer zsidó munkaszolgálatos menjen a szerbiai bori rézbányákba. Ld. MOL, Κ 27. Az 1943. március 10-i és március 30-i Minisztertanács jegyzőkönyve, valamint Nagy V. (1986); i. m. 157-158. Vö. Nagy V. [1947]: i. m. 133. 74 Horthy távirata válasz volt Hitler december 24-i, a magyar hadsereg végsőkig való kitartását kérő táviratára. A kormányzó írja: „...kérem, hogy konkrét ügyekben forduljanak bizalommal vezérkarom főnökéhez, akivel a hadosztálycserék parancsnoklási viszonyát, ellátását, az összeköttetést és a tartalékok kérdését mindkét fél számára kielégítő módon tisztázni lehet". Ld. Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban. Budapest, Európa, 1992. 86.
