Századok – 2005

KRÓNIKA - Benda Gyula (1943-2005) (Kövér György) 1327

1328 KRÓNIKA Tehát az életről fogok beszélni. S nem teszek fel kérdéseket sem, mert a választ tőle úgy sem remélhetném. Vannak emberek, akiknek az életét úgy lehet összefoglalni, hogy felsoroljuk összes betöltött pozíciójukat. így az intézmények rajzolják ki az életpálya ívét, s adják az illető rangját. Benda Gyula életútját nem lehet ilyen típusú életeseményekkel átfogni. Talán nem illik az alkalomhoz, mégis mondom: nehéz lenne eldönteni, hogy vajon a KSH osztályvezetői posztja, vagy az onnan való kirúgása volt-e fontosabb állomás pályája alakulásában. De később is betöltött fontos helyeket: alapításától kezdve hét évig volt alelnöke a Hajnal István Kör -Társadalomtörténeti Egyesületnek, két turnusban tagja az NKA folyóirat-kuratóriumának, tanácsadója folyóiratoknak (Korall) és sorozatszerkesztője különböző könyvkiadóknak (Osiris, Csokonai). Ezek a „tisztségek" leginkább a „szürke eminenciás" szerepében mutatják. Dani azonban egyáltalán nem volt szürke, és nem volt szüksége a „kinevezésre", hogy eminens legyen. Akárhol bukkant föl, akármilyen társaságban vagy helyzetben, előbb-utóbb a dolgok elementáris erővel köré kezdtek szerveződni, rövid idő után máris ötletein vitáztunk, tanácsait hallgattuk. Izgatott, kissé emelt hangján magához ragadta a szót és határozottan megfogalmazta álláspontját. De ez a tulajdonsága, képessége adta egyszemélyes informális intézményesültségét tágabb értelemben is. Rendkívül sokféle embert ismert, sokféle körben megfordult, ahogy egyszer magáról mondta, igazi „átjáró ember" volt. A Hajnal István Körben vidéki levéltárosok és fellegvári intézetiek, a politikában a „civilek" és parlamentiek között, a pártokról nem is beszélve. Nem olyan, aki a frontvonalak között grasszál, és mindenünnen lőnek rá (bár azért ez sem maradt ki az életéből), hanem akit mindenütt ismernek, s végső soron elismernek. Még a mai politikai lövészárokásás közepette is, holott ennek megnehezedtek az esélyei. Szívesen idézte azt az apjától hallott történetet mint aranyszabályt, hogy amikor 56 után egy kommunistát egy katolikus és egy unitárius pappal zártak egy cellába, jó viszonyuk azon alapult, hogy a szentháromságról sohasem beszélgettek. S ha már itt tartunk, szólnunk kell az édesapjához való viszonyáról. Megrendítő őszinteséggel vallott erről legutóbb a Századvégben megjelent életútinterjúban. Az atyai örökség óriási áldás és roppant teher, ha egyazon szakmában történik a hagyományozódás. Enélkül a „kis Benda" — hiszen így ismerték mindenütt — bizonyára nem jutott volna a klasszikus historikusi műveltség mindazon titkai birtokába, amit Dani a magáénak mondhatott. De ez a „hagyaték" ösztönzött ugyanakkor az új utak fáradhatatlan keresésére más és más területeken. A saját identitás megalkotására. Aligha véletlen, hogy elsőként számolt be — mindmáig időtálló áttekintésben — a „New Economic History", a kliometrikus gazdaságtörténet irányzatáról. (Ez utóbbiban az anyai matematikatanárság nyomait is felfedezhetjük.) A nyolcvanas években ez az igény vitte a legújabb társadalomtörténeti törekvések felé. Ennek jegyében indult a nagy Keszthely-történeti kutatás. S csak kevesek a megmondhatói, hogy milyen szakmai nehézségeket, ne mondjam, kínokat okozott a kilencvenes években, hogy a társadalomtörténeti széljárás közben megváltozott. Át kellett programoznia magát és a vizsgálatot a „tournant critique", a kritikai fordulat utáni idők szellemének megfelelően. Mert az időtlenül magasra tett mérce jegyében magával sem alkudha-