Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva Eszter: A migráció szerepe az Egyesült Államok és Kuba kapcsolatában 101
A MIGRÁCIÓ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KUBA KAPCSOLATÁBAN 133 politikáját a kommunista elnyomás elől menekülőkkel kapcsolatban, és e mellett a megközelítés mellett a hidegháború alatt mindvégig következetesen ki is tartott, annak ellenére, hogy ennek a politikának a destabilizációs hatásával kapcsolatos kételyek már az 1970-es évektől a felszínre kerültek.13 4 Továbbá az 1950-es és az 1960-as években a döntéshozók és a kutatók egyal-ánt vajmi keveset tudtak a nemzetközi migráció dinamikájáról és hosszú távú következményeiről; ráadásul a bevándorlás kérdése a legtöbb amerikai politikai látókörének csupán a perifériáján helyezkedett el.13 5 Az 1990-es évekre ez a helyzet jelentősen átalakult. Ekkor a nemzetközi migrációval foglalkozó szakemberek már azt hangsúlyozták, hogy az autoriter rezsimből érkező menekültek tömeges befogadásának a visszautasítása az egyik leghatékonyabb módszere lehet a politikai változás kikényszerítésének.13 6 A kubai migrációval kapcsolatos hasonló konklúzió sem váratott magára sokáig. Amint erre a kubai-amerikai politológus, Jorge Domínguez is rámutat, az „emigráció mindig is [a Castro-] rezsim konszolidációját szolgálta."137 Ugyanakkor a szakemberek szerint a kivándorlási biztonsági szelep viszonylag alacsony szinten tartotta a nyílt fizikai erőszakot és a bebörtönzéseket Kubában.138 Annak ellenére azonban, hogy a kubai migrációval kapcsolatos amerikai politika nem vezetett a Castro-rendszer destabilizálásához, ennek a politikának a hosszú távú következményei a legváratlanabb és legmeghökkentőbb kihatással lehetnek az Egyesült Államok és Kuba kapcsolataira. Hosszú távon a hidegháborús kubai emigránsok befogadása az USA legáttételesebb befolyásának megvalósulásához vezethet ezen az északi kolosszus által történelmileg oly rég óta áhított szigeten. Az amerikai penetráció megszüntetése nyomán Castrónak sikerült a két ország kapcsolatában korábban soha nem tapasztalt távolságot teremteni Kuba és az Egyesült Államok között. Az államközi kapcsolatok egyetlen nyitva maradt, mai napig folytonosságot mutató területe a migráció volt. A migrációs kérdések olyan területet alkottak, ahol a kommunikáció - még akkor is, ha időnként szünetelt - nem szűnt meg, és együttműködést eredményezett. A helyzet iróniája az, hogy Castro a Kubából az Egyesült Államokba történő kivándorlás engedélyezésével, sőt néha annak előmozdításával ugyan stabilizálhatta a saját rendszerét, de valójában hozzájárult egy olyan jelentős, transznacionális közösség kialakulásához, amely hosszú távon sokkal szorosabbra fogja fűzni Kubának az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatát, mint az USA bármelyik eddigi történelmi erőfeszítése, amely a penetrációt szorgalmazta. Nincs az a katonai megszállás, nincs az a gazdasági megállapodás vagy politikai szövetség, amely szorosabb köteléket tu-134 CSS, SR 1328, 87/11. 8.; Jorge I. Domínguez: Cooperating... I. m. 44^45. Ld. továbbá a 128. lábjegyzetben felsorolt forrásokat. 135 Daniels: i. m. 344. 136 Myron Weiner rámutat arra, hogy Kelet-Európában a kivándorlási lehetőségek hiánya változásokhoz vezetett az 1980-as évek végére. Ld. Myron Weiner: The Global Migration Crisis. Challenge to States and to Human Rights. New York, Harper Collins, 1995. 210-211. Haiti példája szintén kiválóan mutatja ezt az összefüggést. Azzal, hogy az 1980-as évek elején az USA elutasította a Haitiből érkező „csónakosokat", ha akaratlanul is, de 1986-ra destabilizálta a Duvalier-rezsímet. A részletekről Id. Alex Stepick: Unintended Consequences: Rejecting Haitian Boat People and Destabilizing Duvalier. In: Western Hemisphere Immigration... I. m. 125-156. 137 Jorge I. Domínguez: Why the Cuban Regime Has Not Fallen. In: Cuban Communism... I. m. 695. 138 Ld. pl. Packenham: i. m. 163.
