Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva Eszter: A migráció szerepe az Egyesült Államok és Kuba kapcsolatában 101
132 SZABÓ ÉVA ESZTER vő ellenséges viszony miatt egészen az 1990-es évekig meglehetősen át volt politizálva ez a migrációs áramlat. Ezt követően azonban a hidegháborús megfontolások már nem befolyásolták döntően az amerikai fogadókészséget és a kubai exodusra adott reakciókat. Ennek ellenére a két ország közötti viszony a hidegháborút követő időszakban is feszült maradt. A migráció kérdését nem lehet kikerülni, amikor az Egyesült Államok és Kuba közötti kapcsolatok történetét vizsgáljuk. Nem csak arról van szó, hogy a migráció a két országot összekötő elsődleges köteléket testesíti meg, hanem ezen túlmenően az ellenségeskedés több mint négy évtizede alatt a két ország közötti lényegi kommunikáció és együttműködés gyakorlatilag a migrációs kérdésekkel kapcsolatos tárgyalásokra korlátozódott. Robert Bach ezt ekképpen fogalmazza meg: „A migrációnak megvan az a furcsa, sajátos tulajdonsága, hogy központi szerepet játszik e két állam egymás közötti viszonyának szinte minden rezdülésében, mintha ennek a területnek kéne hordoznia minden egyes politikai célkitűzés támogatásával járó terhet. [...] A migráció azért foglal el ilyen központi szerepet, mert ez az egyetlen olyan valós tartalommal rendelkező kérdés egy ilyen általánosan ellenséges kontextusban, amelyben világosan fel lehet ismerni a két állam közös érdekét. Ez az egyetlen olyan rendelkezésre álló politikai eszköz, amelyet bármelyik oldal fel tud használni a hozzáállásában és célkitűzéseiben bekövetkezett változások érzékeltetésére anélkül, hogy a provokációt és a helyzet eszkalálódását megkockáztatná. Mindazonáltal ennek az a következménye, hogy a migráció kérdésének az USA és Kuba viszonyában betöltött fontossága jóval túlnő annak valódi jelentőségén. A fontossága inkább egy szélesebb kontextusban, mint stratégiai értékkel bíró politikai eszközben rejlik, mintsem azokban a közvetlen gazdasági és politikai előnyökben, amelyeket önmagában biztosítani képes az egyes országoknak."131 Jesús Arboleya, kubai történész aláhúzza, hogy a migrációs kapcsolat eltorzította az államközi kapcsolatokat, és 1959 óta súlyosan ránehezedett a két ország ellenséges viszonyára: „A kubai migrációval kapcsolatos amerikai politika kulcsfontosságú eleme volt Washington kubai forradalom destabilizálását célzó rendíthetetlen stratégiájának. Ez a politika kétség kívül megerősítette a kubai ellenforradalmat, és elősegítette, hogy a kubai-amerikai szélsőjobboldali erők túlzott befolyást szerezzenek az USA kubai politikájában."13 2 Hosszú távon kiderült, hogy az Egyesült Államok befogadási politikája nem tudta megvalósítani a legfontosabb célkitűzését, azaz a Castro-rendszer destabilizálását. Azzal az állítással ellentétben, hogy a szabadsághoz vezető út biztosítása megakadályozza, hogy az emberek hozzászokjanak a kommunizmushoz,13 3 az USA azáltal, hogy menekülési útvonalat biztosított a politikailag kiábrándult és gazdaságilag elégedetlen kubaiaknak, tulajdonképpen akaratlanul elősegítette a rendszer belső konszolidációját. Mindazonáltal a hidegháború kontextusában még gondolni sem lehetett a bevándorlás elutasítására. Az Egyesült Államok hagyományos kommunistaellenes ideológiájával összhangban alkotta meg befogadó m Bach: Migration... I. m. 2-3. 132 Arboleya: i. m. 3. 133 Ezzel a kérdéssel kapcsolatban ld. Robert A. Hurwichnek, az Amerika-közi ügyekért felelős főosztályvezetőnek a nyilatkozatát, idézi Scanlan-Loescher: i. m. 126. Ld. még 128. lábjegyzet.
