Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Szakály Orsolya: A brit-magyar kapcsolatok egy ismeretlen fejezete: báró Vay Miklós londoni küldetése 1790-ben 1207
1220 SZAKÁLY ORSOLYA csoport egy részének fenntartásait fogalmazta meg a porosz udvarral folytatott tárgyalásokkal szemben. A következő napot Banks Kew-ban töltötte, ahol a királyi botanikus kert munkálatait felügyelte. Vayval csak este beszélt, ekkor azonban megígérte, hogy másnap ismét kihallgatást kér Pitt-től. Március 28-án reggel a báróval csak néhány szót váltott, de megírta az ígért levelet. Vay szavait közvetítve felhívta a miniszterelnök figyelmét arra, hogy a császár haláláról szóló értesítés milyen fontos. Remélte, hogy még az erre adandó válasz megfogalmazása előtt alkalmat talál arra, hogy a küldöttel személyesen találkozzon. A báró, akinek egészségi állapota a bizonytalanság okozta izgalomtól válságosra fordult, mindenről informálná, és csak titoktartást kér cserébe.4 2 Banks feljegyzéseiből kitűnik, hogy Vay kérésére hangsúlyozta rossz egészségi állapotát. Másnap megérkezett Pitt várva várt levele. A miniszterelnök ebben szabadkozott, hogy elfoglaltságai miatt nem tudott korábban válaszolni. Közölte, hogy magánemberként szívesen meghallgatja Vayt, de politikusként nem érintkezhet vele. Azzal bízta meg Bankst, hogy világosan értesse meg barátjával: küldetésének körülményei nem teszik lehetővé a hivatalos tárgyalást. Másnap délre javasolt találkozót, a feltűnés elkerülése végett helyszínül Banks házát ajánlotta.43 A kilátásba helyezett tárgyalás felvillanyozta Vayt: egy brit-magyar szövetség hatását latolgatta a törökkel folytatott kereskedelemre, és azt ecsetelte, hogy Nagy-Britanniának milyen hasznot hozna iparcikkekkel ellátni a kilenc és fél milliós magyar piacot. Vay természetesen elfogadta a miniszterelnök feltételeit, akit erről Banks levélben értesített. Pittet arra kérte, hogy gyalogosan jöjjön. Továbbá azt javasolta, hogy délben a közeli Szent Anna-templom bejáratánál találkozzanak, 4s onnan a hátsó ajtón keresztül menjenek be a Soho téri házba.4 4 Március 30-án a megbeszélt helyen Banks azonban hiába várta a miniszterelnököt. Negyedóra késéssel csupán Pitt magántitkára jelent meg, aki fontos ügyekre hivatkozva kimentette főnökét, és másnapra halasztotta a találkozót. Vayt leverte ez a fejlemény, de az megvigasztalta, hogy a tárgyalás csak egynapi késedelmet szenvedett. Március 31-én Pitt időben meg is érkezett, és több mint egy órát beszélt négyszemközt a magyar megbízottal. A tárgyalás részleteit nem ismerjük, de Vay ezzel a rábízott feladatot részben teljesítette. Az világos, hogy jó benyomást tett a miniszterelnökre, aki búcsúzáskor elismeréssel szólt róla Banksnek. Kulturált, jól értesült úriembernek találta. A brit tudós ezt követően Pitt kérésére rövid jellemzést készített Vayról.45 42 A négyes számú fogalmazvány: Joseph Banks levele ifjabb William Pitthez. Soho tér, London, 1790. március 28.: Banks Papers Hun. 1:4. Átirata: Banks-levéltár JSB8930910/035.20790. A levél végleges formája (PRO Chatham Papers. III. 112-113.) és egy másolata (CUL Add. MSS. 6958/c) néhány szó eltéréssel. 43 Az ötös számú levél: ifjabb William Pitt levele Joseph Bankshez. Downing Street, London, 1790. március 29.: Banks Papers Hun. 1:5. Átirata: Banks-levéltár JSB8930910/036.20790. 44 A hatos számú fogalmazvány: Joseph Banks levele ifjabb William Pitthez. Hely és dátum nélkül [Soho tér, London, 1790. március 29.]: Banks Papers Hun. 1:5. Átirata: Banks-levéltár JSB8930910/037.20790. A levél végleges formája (PRO Chatham Papers. III. 116-117.) és egy másolata (CUL Add. MSS. 6958/c) néhány szó eltéréssel. 45 A hetes számú melléklet: Soho tér, London, 1790. március 31.: Banks Papers Hun. 1:6. A szöveg a tényekre (Vay származására, katonai pályafutására és utazása körülményeire) szorítkozik.