Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Almási Gábor: Két magyarországi humanista a császári udvar szolgálatában a 16. században: Dudith András és Zsámboky János (II. rész) 1131
1132 ALMÁSI GÁBOR ság, a respublica litteraria előtt mindketten megőrizték udvari szolgálatuk jó hírét, udvari befolyásukat továbbra is sokan próbálták a saját hasznukra fordítani, és emellett elismert tudósok is maradtak, sőt Dudith a tudományos élet új területeit hódította meg.18 3 Dudith barátai és első biográfusai, Praetorius és Reuter mindent elkövettek, hogy bebizonyítsák, Dudith a haláláig megőrizte a császárok kegyét. Igyekezetük nem véletlen: Dudith hitelességét és vonzerejét részben a császári kegy kisugárzásának köszönhette. Dudith maga a következőképpen összegzi császárokhoz fűződő viszonyát, mikor II. Rudolf uralkodása alatt az ifjú humanista Reinerus Reineccius (aki mellesleg Zsámbokyt is megkörnyékezte) megkérte, hogy képviselje ügyét az udvarban: „Sokakat megismertél azok közül, akik a tűztől távol maradva kihűltek, viszont sokkal többen teljesen átfagytak. Én, még ha nem is hűltem ki, azt a meleget már nem érzem, melyet még azoknak az életében, akiket patrónusaimnak neveztem, éreztem, olyannyira, hogy azt sokaknak átadtam, többekbe újra életet leheltem, és visszahoztam az élők soraiba. Annak a jó néhány embernek, akinek az előmenetelét én segítettem, most igazán jó sora van."1 M Ferdinánddal és Miksával tehát felhőtlennek írja le viszonyát, Rudolfot ellenben még patrónusának sem hajlandó nevezni. Ez csak részben fedi a valóságot: házasságát Miksa hűtlenségnek értelmezte, és nem csak azért, mert titokban került rá sor, hanem mert egy időre, még ha akarta volna, sem alkalmazhatta nyilvánosan. Jóllehet Miksa viszonya a Szentszékkel épp ekkor mérgesedett el, a császár nem vonhatta ki magát teljesen a pápai befolyás alól (a pápa Dudith letartóztatását és kiadatását is követelte), sem a rosszakarók hírkeltésének hatása alól.18 5 Mint látni fogjuk, később éppen a katolikus táborra való tekintettel nem volt hajlandó Dudith teljes rehabilitálására, jóllehet ez politikai érdeke lett volna. Ugyanakkor több incidens is Miksa megbékülése ellen szólt, holott az esküvő után egy évvel már úgy tűnt, személyes sérelme jórészt elpárolgott, sőt hajlandó volt Dudith megélhetéséhez is hozzájárulni. Dudith rosszakarói már arról pletykáltak, hogy a lengyel követ túl sokat tud, ezért nem Papadupoli is: „... totum fere Patrimonium, remque domesticam conquirendis libris, monetis, & statuis antiquis impendit; atque hac unâ haereditate dives, caetera pauper Vindobonae in Austriâ apoplexi ictus occubit..." Papadupoli·. História Gymnasii Patavini, i. m. 243. 183 Szimbolikus értékkel bír, hogy 1582/83-ban egy Cicero-mű hitelességéről, mely az itáliai humanista, Carolus Sigonius kiadásában jelent meg, mindkettőjüknek mint tekintélyes filológusoknak kikérik a véleményét. Lásd Dudith 1583. dec. 20-án kelt levelét Giacopo Scutellarihoz (McCuaig, William: Carlo Sigonio. The Changing World of the Late Renaissance. Princeton, 1989. 338-340.) és Zsámboky véleményét (Zsámboky Baccio Valorinak: Gerstinger: Die Briefe des Johannes Sambucus, i. m. 265. 1582. július 1.). 1583-ban talán épp ez ügy miatt keresi Carlo Sigonio Zsámboky jóindulatát, lásd neki küldött levelét: ÖNB Cod. 9736, f. 19. 184 „Nosti autem eos, qui longe ab igne se removerant, frigere plerumque, multos etiam plane conglaciare. Ego, etsi non valde frigeo adhuc, calore tamen illo destitutus sum, quo antea ita abundabam vivis illis, quos dixi heris meis, ut multis eum communicarem, multos languentes reficerem atque in vitám revocarem, ita quidem, ut nunc plerique mea ope sublevati valde floreant." Dudith Reinecciusnak 1581. szept. 12-én: Staatsbibliothek, Berlin [a továbbiakban SB] R 253, n° 32, ff. 15v-16". Vö. Reineccius Zsámbokyhoz írt levelével: ÖNB Cod. 9736, ff. 13-14. 185 Róma Dudith elleni fellépésének forrásait összegzi Kollányi: Regesták a római és pármai levéltárakból, i. m. 362-371. Miksa utal kellemetlen helyzetére Dudithnak írt 1567. július 1-i levelében: Dudith: Epistulae, i. m. Vol. 1. 460-461. Lásd mégSzczucki: Ars dissimulandi, i. m. 204-206.
