Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Khavanova; Olga: Az apai érdemeket a fiúkban jutalmazni Az iskoláztatás privilégiuma Mária Terézia uralkodása idején 1105
1122 OLGA KHAVANOVA Wenzel Anton Kaunitz államkancellár, mint ahogy fiatalabb kortársa, II. József császár is — akinek jóváhagyásával és beleegyezésével lezajlott a katonai akadémia említett reformja — úgy vélték, hogy a tisztségre való megfelelés kritériumai közül mindenáron ki kell zárni az ősök érdemeit, és az egyes individuumok érdemeinek értékelését saját tehetségükre és képességükre kell korlátozni. Ezzel kapcsolatban nem a királyi ösztöndíjak szétosztásából, hanem úgymond a „személyzeti politika" területéről hoznánk fel egy tanulságos példát. 1772-ben az orosz udvarhoz küldött osztrák követ, Joseph von Lobkovitz, azzal a kéréssel fordult a császárnőhöz, hogy vegyék szolgálatba egy elhunyt cseh nemes fiát. Az elhunyt a csatolt igazolás szerint a hétéves háború idején katonai megbízott volt, majd a Kereskedelmi Hivatal tanácsosaként szolgált. A fiatalember, akire két kiskorú fiútestvére is maradt, nagyon szűkölködött anyagiakban, ezért egy hivatali állásra lett volna szüksége, amely lehetővé tette volna számára, hogy eltartsa családját. A kancellár véleménye mindezekkel kapcsolatban a következőben állt: „Apjának érdemei nem túl nagyok, de ha a fiú eleven észjárású, s még az oroszt is jól bírja, jobban, mint ami a Pétervárral folytatott egyszerű táviratváltáshoz kell, fel lehet venni írnoki tisztségre, 400 forint éves fizetéssel."74 A tisztségre való kinevezésnél tehát a kancellárt kevésbé érdekelték az apa szolgálati érdemei, mivel a kérvényező szakmai alkalmassága (ez esetben nyelvtudása) sehogy sem volt kielégítő. A meritokratikus elveket nem lehetett méltatni az „érdemes szülők arra méltó fiainak" rendi társadalmában. Az a követelmény, hogy ösztönözzék a szakmaiságot, és mindenkit érdemei szerint jutalmazzanak, addig a mértékig segített ünnepelni az igazságosságot, amíg az érdemek birtokosa és a jutalmazott ugyanaz a személy volt (szolgálati előmenetel esetén, fizetésemelésnél vagy nyugdíjkiutalásnál). A fiú az ösztöndíjat — amely kétségtelenül anyagi segítséget, tehát az apa törvényes megjutalmazását jelentette — teljesen érdemtelenül is megszerezhette. A tanulmányi bizonyítványok, igazolások és más dokumentumok, amelyeket a szülők a meggyőzés kedvéért gyakran csatoltak folyamodványaikhoz, főképpen az oktatási intézmények vezetőit érdekelték, a hatóságok számára nem jelentettek többet, mint egy hiábavaló igazolást a gyerekjogairól arra, hogy a szüleinek juttatott kegyben részesüljön. Az ösztöndíjas helyre való jog alátámasztásául szolgált a következő tipikus magyarázat: „Máté György, Pozsony vármegyei nemes, jövőre fog felvételizni a poézia osztályba. Apja 23 évig írnoki tisztséget töltött be a Királyi Helytartótanácsnál, de anyagi nehézségekkel küszködik. A fiú tanulmányi eredménye alapján is dicséretes."'5 Vagy például a Magyar Kamara jegyzőjének, Csorba Ignácnak a fiát nem vették fel a váci Terézia-kollégiumban megüresedett helyre. Az őfelségéhez intézett felterjesztésben erről a következő állt: „Őfelsége kegyeskedjen ebben az esetben az apai érdemek és a fiú kiváló képességeinek együttes figyelembevételével felhatalmazást adni arra, hogy a kérelmező fiát valamely másik konviktusba vegyék fel, mivel nincs üres hely."7 6 74 ÖStA H KA ÖC Fasc. 4. Gesandschaften Bd. 59. Rußland Nr. 92, ex Nov. 1772. 75 MOL A 39 5549/1774. 76 ÖStA H KA UC Fasc. 41. 789. Stiftungen. Nr. 23, ex Oct. 1778. fol. 224.
