Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Khavanova; Olga: Az apai érdemeket a fiúkban jutalmazni Az iskoláztatás privilégiuma Mária Terézia uralkodása idején 1105
AZ ISKOLÁZTATÁS PRIVILÉGIUMA MÁRIA TERÉZIA URALKODÁSA IDEJÉN 1109 lyamatosságát, és az államérdekeket szolgálva egyre erőteljesebben a hatalom ellenőrzése alá vonják az iskolát. Korábban a kiváltságos iskolák az egyedi tantárgyi csoportok tanításával a nemesi rend társadalmi státuszát és súlyát védték. Most ezek az iskolák, amelyek az oktatási intézmények között egyre szerényebb helyet foglaltak el, lehetőséget nyújtottak a nemesség számára, hogy beírja a nevét egy változóban lévő társadalomba azzal, hogy bejut az egyszerű emberek konkurenciájától védett oktatási egységbe.2 4 Az iskolarendszer fejlődésével párhuzamosan megváltoztak azok a kritériumok is, amelyek alapján a fiatal nemeseket felvették a királyi ösztöndíjasok közé. A Magyar Kancellária levéltárában fennmaradt egy irat, amely konkrét utasítást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a lakosság mely kategóriái számára válhat elérhetővé az anyagi támogatás királyi ösztöndíj formájában: „Elsősorban a nemesek gyerekei számára, akik között elsőbbséget élveznek a konvertiták, majd másodsorban az árvák, s harmadsorban a megszolgált, de elszegényedett nemesi szülők gyerekei számára."25 Bár ez a részlet 1774-ből maradt fenn (korábbi adatra egyelőre nem bukkantunk), mégis teljesen egyértelműen tükrözi a korábbi, az ellenreformáció által követett gyakorlatot. Az említett kategóriákat persze ritkán lehetett megtalálni tiszta formában, mivel egy árva személy elszegényedett nemesi család sarja is lehetett, egy konvertita a közelmúltban is elveszthette egyik szülőjét, a szegény, de megszolgált nemesek leszármazottja pedig olyan árva is lehetett, aki nemrég tért át a katolikus hitre. A feltüntetett körülményekkel bármilyen különös kombinációban is találkozunk, a királyi ösztöndíjak juttatása minden esetben egyúttal politikai és filantróp aktussá vált. Nem véletlen, hogy a kérelmezők és a kérelmeket teljesítő hatóságok terminológiájában a kérés teljesítését „vigasztalásnak" nevezték (latinul „consolari", németül „consolieren" vagy „trösten"). A katolikus dinasztia kormányozta államban érthetően az első helyen éppen a konvertiták álltak. Egy 1749. évi királyi dekrétum azt javasolta a papoknak, hogy a vegyes házasságok megkötésénél érjék el a szülőknél, hogy adjanak írásos ígéretet (reversalis) arra vonatkozólag, hogy a gyermekeiket katolikus hitben nevelik. A vegyes házasságokban született árvákat pedig a helyi egyházi és világi hatóságok ellenőrzése alatt mindenképpen katolikusnak tüntették fel. Egy 1756. évi dekrétum pedig megkövetelte, hogy büntessék meg azon szülőket, akik megszegték az ígéretüket, és tegyenek meg minden törvényes intézkedést annak érdekében, hogy a gyerekeket az igaz hitben lehessen nevelni. „A kormány belenyúlt a családba — írta Fináczy Ernő pedagógiatörténész —, ennek kebeléből kiragadta hatalmi eszközökkel a gyermeket s önkényesen, mintegy magasabb elvek parancsoló kényszere alatt intézkedett nevelésükről. Több királyi rendelet meghagyta, hogy a protestáns hittől elszakadt kiskorúak minden esetre katolikus konviktusokba veendők fel."26 Annak ellenére, hogy a királyi ösztöndíjakat kérvényezőkről készített összesítő kimutatások szűkösek, gyakran mégis „felfedik a fátylat" a családi drámákról. 24 L. Kosáry D. \ Művelődés i. m. 403-428. 25 MOL A 39 5549/1774. 26 Fináczy Ε.: A magyarországi közoktatás i. m. I. köt. 85.
