Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Krász Lilla: „A mesterség szolgálatában" Felvilágosodás és „orvosi tudományok" a 18. századi Magyarországon 1065

ORVOSI TUDOMÁNYOK A 18. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1075 Az egyetemi orvoskar, mint a modern tudományosság „műhelye" A „műhely", ahol felvilágosodás korának modern gyakorlati orvostudománya Európa-szerte megszületett, ahol általános érvényű, a betegségek kivizsgálására és kezelésére vonatkozóan új, tudományosan megalapozott normarendszer került kidolgozásra, ahol a modern elmélet és az empírián nyugvó régi gyakorlat viszonyát és az orvoslás munkamódszereit újrafogalmazták, az az egyetemek orvoskarai és az ezekhez kapcsolódó boncszínházak, botanikus kertek, laboratóriumok, kórházak. A tudás, amelyet ezek az intézmények közvetítettek, egyelőre korlátozott számú, szűk réteg számára volt hozzáférhető, a megszerzett tudás alkalmazása és alkalmazhatósága még számos akadályba ütközött. Az egyetemek orvoskarai Leidentől Padováig, Bécstől Nagyszombatig professzorok cseréje, tudós levelezés, diákok per egrinációja révén egymással szoros kapcsolatban álltak, a tudás átadás-átvételének modern hálózatát alakították ki. Szerepük óriási az orvoslás gyakorlatának megváltoztatásában. A tudás hatalom. A 18. századi Európában az orvoskari oktatás radikális reformja nélkül valószínűleg egyetlen állami adminisztráció sem lett volna képes az oly sokat hangoztatott közjó érdekében felvilágosult egészségügyi reformintézkedéseket bevezetni, és azokat többé-kevésbé végrehajtani, illetőleg végrehajtatni. Az orvoskarokon folyó szakszerű munka leglátványosabb eredményei közé tartozik az embert és állatot sújtó járványokkal szembeni hatékony fellépés, az általánosan kötelező oltások (himlőoltás!) bevezetése, a lakosság egészségi-betegségi állapotának szakszerű felmérését szolgáló regisztrációs technikák (táblázatos kimutatások) kidolgozása. Kiművelt, dönteni képes, az ember és környezetének kölcsönhatását mélységeiben értelmezni képes sokoldalúan képzett, széleskörű gyakorlati ismeretekkel is rendelkező elit nélkül mindez lehetetlen lett volna. Az orvoskarokon az anatómia és a patológia alapozó stúdiummá lépett elő, a fizika, a kémia, a kísérletezés, valamint a betegágy melletti gyakorlati oktatás szintén szerves része lett az orvosi képzésnek. A követelmények közé tartozott továbbá, hogy a jelöltek a betegágy mellett, kórházi gyakorlaton tapasztalt eseteket szakszerűen írásban, akár táblázatos kimutatások formájában is rögzíteni tudják. Itt, az egyetemi padokban tanultak meg kórtörténetet írni, statisztikai kimutatásokat készíteni. Ezeket az ismereteket tanulmányaik végeztével, mint pozícionált megyei, városi orvosok a központi adminisztráció utasítására naponta hasznosították, hiszen közülük kerülnek ki a szakszerű jelentést író, a középszintű — megyei — bürokrácia rendszerébe betagolt orvosok. Az egyetemi orvoskarok nagyszabású reformjának, a skolasztikus hagyományoktól való elszakadásnak köszönhetően, kibővült az oktatásban résztvevők köre. Már nemcsak leendő orvosok, hanem az alsóbb szinten működő gyógyítók, sebészek, gyógyszerészek és bábák is, akik a 18. századig az orvoskarok falain kívül rekedtek, most bebocsátást nyertek. A sebészek az orvosokhoz hasonlóan doktori fokozatot is nyerhettek, együtt hallgatták az anatómia, iatrofizika, iatrokémia előadásokat. A gyógyszerészek és a bábák egyelőre több szemeszteres kurzusok formájában kaptak szakszerű oktatást, majd oklevelet. A 18. század utolsó harmadáig a magyar orvosképzés elsődleges színterei a külföldi egyetemek voltak. A katolikusok mindenekelőtt a bécsi, a protestán-